10 éves kislányt futtatnak a divatházak

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Kristina Pimenova fiatal kora ellenére számos márkának és divatlapnak pózolt már.

Akkora botrányt váltott ki pár évvel ezelőtt a túl szexin pózoló 10 éves modellkislány, hogy nem számítottunk rá, hogy lesz olyan szülő az elkövetkezendő években, aki azzal égetné magát, hogy modellt nevel a gyerekéből és ezzel a húzással megfosztja őt gyermek- és kamaszkorától. Sőt, pár hónappal ezelőtt még a Dior ház 14 évesen leszerződtetett modellje miatt is állt a bál a divatvilágban, majd Párizsban igyekeztek is meghatározott életkorhoz és testsúlyhoz kötni a szakmát.


Egészen más a helyzet viszont Los Angelesben, ahol a világ legszebb kislányának kikiáltott Kristina Pimenova számít az egyik legfelkapottabb modellnek, ugyanis a 10 éves gyerek fiatal kora ellenére pózolt már az Armani, a Roberto Cavalli, illetve a DSquared hirdetéseiben, a közelmúltban pedig az olasz Vogue és az Elle is készített vele egy anyagot – hívja fel a figyelmet a nyugtalanító jelenségre a Marie Claire.

Az L.A. Models ügynökséghez leszerződött Pimenova természetesen őrülten népszerű a közösségi oldalakon, az Instagramon például 1,2 millió követője, a Facebookon pedig közel 4 millió lájkolója van, így nem csoda, hogy az Insta-celebekhez és sztárcsemetékhez hasonlóan érte is kapkodnak a divatházak. Az esetet még hátborzongatóbbá teszi az a tény, hogy kislány 40 éves anyja kezeli ilyen lelkesedéssel ezeket az oldalakat az Interneten.

„Nem fogadom el a vádakat a gyermekem szexualizálásával kapcsolatban. Biztos vagyok abban, hogy az összes képen teljesen ártatlan. Soha nem kértem őt, hogy pózoljon és azt kell mondjam, hogy különösen szereti, ha én fotózom őt” – nyilatkozott tavaly a Daily Mail-nek az anya.

Nemcsak Pimenova szülei támogatják lányuk túl korai modellkarrierjét, hiszen a jól fizető szakmát választotta a mindössze 11 éves Anastasia Bezrukova is, aki kolleganőjéhez hasonlóan számos menő divatházat népszerűsített már az elmúlt években a Moschinótól a Benettonon át az Armaniig. 

Nem pontosan értjük, hogy mit is akart üzenni ezzel a kampánnyal a Dsquared2:

Annyira Anastasia Bezrukova sincs elragadtatva attól, hogy 11 évesen benne lesz a Vogue-ban.

Bizony, 10 évesen már illik motorosdzsekiben pózolgatni a milánói divathéten.

Ön mit gondol a koravén kislányok modellkarrierjéről? Szavazzon!

Beteg ez a divatszakma

  • 833
  • A szülők hibája, ha ezt hagyják

  • 650
    Csinálják, ha tényleg ehhez van kedvük.

  • 319
    Be kellene tiltani a gyerekmunkát
  • Elveszett harmónia

    Elveszett harmónia

    Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

    Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

    hirdetés

    Adamek Alma
    Adamek Alma
    Oszd meg másokkal is!

    Neked ajánlott

    Az oldalról ajánljuk

    Világom

    Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

    Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

    Lájfhekk

    Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

    A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

    Életem

    Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

    A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

    Életem

    Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

    Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

    Mindennapi

    Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

    Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

    Életem

    Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

    Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

    Édes otthon

    Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

    A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

    Testem

    Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

    Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.