Lenyomja a kis North West Rihannát?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindketten egy-egy pink szőrös szettben mutatkoztak nemrég. Eközben Gigi Hadid és Jennifer Lopez a Michael Korsra kaptak rá.

A két héttel ezelőtti Golden Globe-os posztunk után most újra kicsit kötetlenebb formára váltottunk: nem egy eseményről szemléztünk ruhákat, csupán az a szempont, hogy ugyanolyanok legyenek. Így bukkantunk rá North Westre, aki december végén hasonló pink szettben nyomult, mint Rihnana pár hónappal korábban. A másik két páros jelszava pedig talán a csillogás lehet: Hudsonék ugyanis egy flitteres darabra neveztek be, míg Hadid és Lopez aranyban úszott. Olvasson tovább és szavazatával mondja el nekünk, ki a jobb!

Rihanna vs. North West

Rihanna 2015 márciusában, azaz majdnem egy évvel ezelőtt látogatta meg a Good Morning America reggeli show-t, ahova – bár a médiumokat leszámítva a hallgatók nem látták, mit visel – egy pink szettet vett fel. Hogy ez miből is állt pontosan? Egy rózsaszín, egyébként elég vastag anyagból készült kosztümből, felsőből, indokolatlan szőrmemellényből és egy nude Louboutin-cipőből. A nadrág megoldása egyébként elég vicces: az óvodások és idősek által használt gumírozott aljat kapott, hogy ne csússzon fel a lábán. Az összeállítás szinte könyörgött az arany ékszerekért, Rihanna pedig meghallotta a segélykiáltásokat, mert elég sokat magára aggatott belőlük. Mondanánk, hogy ez élete sminkje és frizurája, de nem akarunk hazudni.

A kis North West is rákattant a pinkre, vagy éppen édesanyja volt cukorkás hangulatban, mindenesetre tavaly év végén egy ilyen összeállításban járkált a városban. A púderszínű anyagok valószínűleg édesapjának "zseni" kollekciójából maradtak meg, pluszban kapott a kislány még egy rózsaszín szőrmemellényt is.

Galéria ikon

9

Íme az első páros. Mindjárt mutatjuk Rihannát teljes valójában.
Galéria: Lenyomja a kis North West Rihannát?
Fotó: Europress / Getty, Instagram: @itsnoribaby

Kate Hudson vs. Tamala Jones

Hudsont tavaly október végén, egészen pontosan 19-én fotózták le ebben a 20-as éveket idéző ruhában, amikor ellátogatott a Rock the Kasbah premierjére New Yorkban. Direkt olyan képet vadásztunk, ahol látszik a cipője - ami egyébként nem igazán emelte meg a pulzusunkat, lévén egy unalomig hordott nude platformos magassarkúról van szó. Hudson a szettet aranyozott ujjpercgyűrűkkel, decens fülbevalóval és fehér-arany kistáskával egészítette ki. 

Tamala Jones-ot az idei People's Choice Awardson fotózták le (ott, ahol egyébként Hudson nem is hasonlított magára) – az eseményre egy bézs alapon csíkozott flitteres ruhát vett fel. Mivel az estélyi nyakrésze elvitte a show-t, így ékszereket nem is nagyon vett fel, csak egy hozzá passzoló, egyébként meglehetősen hangsúlyos fülbevalót. A szemsminkje nekünk nem annyira jön be: olyan, mintha virágport szórtak volna az arcára. (Amennyiben ez volt a koncepció, elnézést kérünk.)

Galéria ikon

9

Celebnők csíkosban.
Galéria: Lenyomja a kis North West Rihannát?
Fotó: Europress / Getty

Gigi Hadid vs. Jennifer Lopez

Utolsó párosunkat a már lassan egy éve cikivé vált Michael Kors köti össze, ugyanis mindketten a tervező overálját viselték nemrég. Hadid a tavaly CFDA-ra vette fel az említett ruhadarabot és "ha lúd, legyen kövér" alapon egy aranyozott magassarkú szandállal és hasonló tulajdonsággal rendelkező borítéktáskával fejelte meg a szettet. A körmeit narancsra festette, ami elsőre meglepő és még nem tudjuk eldönteni, hogy tetszik-e nekünk, viszont a sminkje és a haja nagyon-nagyon szép. 

Míg ön az újévi bulizásokból próbált visszazökkenni a mindennapokba, addig Jennifer Lopez nem tétlenkedett és január negyedikén ellátogatott Jimmy Kimmel műsorába. Ő is Kors overálját vette fel, amihez aranyozott cipőt (wow!) és egy aranyövet vett fel, illetve szürkéslila körmöket festett. Ha úgy gondolta, legalább a smink nem úszik majd aranyban vagy bronzban, akkor bizony hatalmasat tévedett.

Galéria ikon

9

Egy Michael Kors-overál két élete.
Galéria: Lenyomja a kis North West Rihannát?
Fotó: Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.