TEJBEN-VAJBAN

Az egészséges testkép éve volt a 2015-ös

2016. január 21., csütörtök 20:27

Jó ideje téma az egészséges testkép elfogadása a divatiparban, de mindeddig úgy tűnt, hogy nem igazán tudnak mit kezdeni a jelenséggel sem a tervezők sem pedig a divatlapok szerkesztői. A 2015-ös év azonban több szempontból is fordulópontot jelentett az egészséges testkép elfogadásában, ugyanis az olyan prominens transzneműek mellett, mint Caitlin Jenner, Andreja Pejic vagy Hari Nef, idén soha nem látott mennyiségben készültek teltkarcsú nőkről kampányfotók, kollekciók és sajtóanyagok. Mutatjuk a hajtás után, hogy mennyire lett nyitott a divatipar a különböző szépségekre 2015-ben!

Magára haragította telt karcsú vásárlóit a Target

Target és a Lilly Pulitzer márka közös kollekciója a korábbi kollaborációkkal ellentétben csak 16-os méretig (44-es méret) volt kapható, ráadásul úgy is csak az interneten. Az egyébként jól sikerült, vidám színekből és mintákból álló kollekciót a kezdeti izgalmak ellenére a szinte azonnal, már áprilisban elkapkodták a webáruházból, ami üzleti értelemben azt bizonyította, hogy igenis szükség van efféle kollekciókra a jövőben is.

Majd a Target elindította első, Ava & Viv néven futó plus-size kollekcióját

„Az egyik fő cél az volt, hogy egyik ruhadarab se kerüljön 80 dollárnál (22.000 forint) többe. Nagyon boldog vagyok, hogy a márka nagyobb területet szentelt ennek a fiatalos, vidám plus-size vonalnak. Nagyon izgatott vagyok, mivel tisztában vagyok vele, hogy sok hozzám hasonló nő keres megfizethető, trendi termékeket” – mondja a kollekció kampányának egyik arca, az egyik legismertebb plus-size modell, Gabi Gregg, aki más népszerű bloggerekkel, Chastity Garnerrel és Nicolette Masonnal látható a Target hirdetésében. A kollekció az áruház szóvivője, Joshua Thomas szerint is kifejezetten azoknak a nőknek készült, akik követik a divatot, miközben az olyan trendi darabokat keresik az üzletekben, melyekben kitűnhetnek a többi teltkarcsú nő közül.

A ModCloth elhagyta a 'plus' kategóriát

Megosztotta a közvéleményt a ModCloth januári húzása, mivel a webáruház vezetősége januárban úgy döntött, hogy lekapcsolja a 'plus size' kategóriát az oldalán. Ez az ötlet még az Asos-énál is furábbnak hatott, ők ugyanis csak átnevezték a molett részleget, de nem tüntették el. „A 'plus size' igenis hasznos megkülönböztetés egy ruhaüzlet esetében. Ez a fajta besorolás sokkal hatékonyabban elégíti ki az amerikai vásárlók nagy részének az igényeit” – nyilatkozta a Today.com riporterének az ismert plus-size modell, Nicole Mason az üggyel kapcsolatban.

Idén először kapott helyett molett nő a Sport Illustrated oldalain

„Tisztában vagyok vele, hogy szexi az alakom és azt szeretném, hogyha mások is hasonlóképpen gondolkodnának a saját idomaikról. Semmi okunk nincs elrejteni, viszont annál több okunk van rá, hogy megmutassuk őket. Szerintem a világ fel van készülve a gömbölyded, bikinis testekre” – mondta Ashely Graham, akivel egy kampányvideót is forgatott a magazin.

Nemcsak Graham volt az egyetlen plus-size modell aki 2015-ben megfordult a Sport Illustrated szerkesztőségében, mivel készült egy erősen retusált sorozat a 188 centi magas ausztrál Robyn Lawley-val is, aki miatt sokan támadták a lapot manipulációval és többen értetlenül álltak afelett, hogy mégis mióta és miért nevezzük a 36-38-as méretű nőket plus-size méretűnek.

Kitiltják a túl vékony modelleket a francia kifutókról

Kíváncsian várjuk, hogy miként fogja befolyásolni a kifutók világát az a vártnál szigorúbbra szabott törvény, miszerint a modelleknek orvosi papírral kell igazolniuk, hogy a testtömeg indexük (BMI, azaz a testsúlyuk illetve a magasságuk alapján számított érték) összeegyeztethető a munkával. Amennyiben a modellügynökségek és a divatházak megsértik a sokat vitatott törvényt, az akár hat hónap szabadságvesztéssel, illetve akár 82 ezer dollár, vagyis 23,5 millió forint pénzbírság kiszabásával is járhat majd – írja a Fashionista.com. A törvény a magazinokat is érinti, nekik minden egyes esetben jelezniük kell, ha retusálni szeretnék modelljüket. A szigorításokra többek között azért volt szükség, mert a statisztikák szerint körülbelül 30-40 ezer, javarészt fiatalkorú lány szenved anorexiában Franciaországban.

A Lane Bryant beszólt a Victoria's Secretnek

A hazánkba is szállító márka #ImNoAngel című kampányában teltkarcsú modellek pózolnak fehérneműben, mellyel azt hirdetik, hogy ők nem angyalok (utalva a Victoria's Secret tökéletes modelljeire), tehát nem kell ahhoz Adriana Limának lenni, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben, minden nő úgy szexi, ahogy van. A Lane Bryant kampány bejött, hihetetlen népszerűségnek örvendett a közösségi oldalakon is, ahova rengetegen töltöttek fel magukról #ImNoAngel hashtaggel ellátott fotókat.

Pucér plus-size modellek az izlandi Glamourban

Az ALDA néven futó kezdeményezés öt tagja, Ashley Graham, Marquita Pring, Julie Henderson, Inga Eiriksdottir és Danielle Redman ruha nélkül látható a divatlap májusi számában. Az IMG modellügynökség védnöksége alatt álló ALDA kollektívát Ashley Graham alapította azzal a céllal, hogy végre helyre tegyék a plus-size és a normal-size körül kialakult zűrzavart a szépségiparban. „A szépség sem alaktól, sem pedig mérettől nem függ” – olvasható a kollektíva sajtóanyagában, melyben többek között az olyan, önképre káros hatással lévő kategóriákra is felhívják a figyelmet, mint például a teltkarcsú vagy a molett.

Ashley Graham piacra dobta saját fehérnemű kollekcióját

A szókimondó Graham az egyik legfelkapottabb plus-size modellként lehetőséget kapott arra, hogy egy szexi fehérnemű kollekciót tervezzen a telt karcsú nőket megcélzó kanadai márkának, az Addition Elle-nek. A dögös melltartók és alsóneműk a Nordstrom oldalán is elérhetőek voltak, a modell jövőbeni tervei szerint a New York-i Lord & Taylorral is kollaborál majd, illetve Nicolette Masonnal is együtt dolgozik egy közelgő ruha kollekción.

Tess Holiday a People magazin címlapján

Szenzációnak számított 2015 májusában, hogy a lap vezetősége a 22-es mérettel (XXL-es, 50-es méret) rendelkező, 165 centi magas modellt, Tess Holidayt tette borítójára egy A-listás celeb vagy egy félmeztelen Victoria's Secret angyal helyett. A 30 éves modellnek egyébként egész jól alakul a karrierje, nemrég szerződtette le a Milk Model Management és olyan márkák kampányaiban kapott helyet, mint a Sea by Monif C, a H&M, valamint az Addition Elle. A fent említett modellhez hasonlóan Holiday is egy saját kollekció piacra dobásán gondolkodik jelenleg.

Betiltották a Saint Laurent anorexiás modellel készített kampányát

Az ASA (Advertising Standards Authority), vagyis a brit reklámfelügyelő bizottság szinte azonnal letiltotta a legendás divatház angol Elle magazinban közzétett kampányképeiket, melyeken az „egészségtelenül vékony” 18 éves modell, Kiki Willems látható. A felügyelőség szerint a holland modell vádlija és combja egyforma széles, ráadásul a bordái is kilátszanak, ami egyértelmű jele az anorexiának.

Retusálatlan fehérnemű kampány Emma Robertsszel

Az 1991-ben született amerikai színésznő és énekesnő látható az American Eagle által készített Aerie kampány képein, mellyel a szőke híresség is csatlakozott az #AerieREAL néven futó sorozathoz. Emma Roberts elmondása szerint örült a felkérésnek, sőt kifejezetten tetszett neki, hogy nem kell diétáznia vagy a szokottnál erősebben edzenie a fotózások miatt. Nem Roberts volt az utolsó Aerie arc a szezonban, a szőkeséget az úszóból lett modell, a NEDA (National Eating Disorder Association) nagykövete, Iskra Lawrence váltotta a sorban.

Leváltotta sovány próbababáit a Topshop

"A lényeg, hogy szeretném hallani, mivel tudják megindokolni, hogy röhejesen vékony próbababák állnak a Bristol Cribbs Causeway-en található üzletükben? Semmi baj nincs azzal a mérettel, amit a természet adott neked! Szerintem jól kéne éreznünk magunkat a bőrünkben” – jegyzi meg többek között a Topshopnak írt nyílt levelében Laura Kate Berry, akit egy farmeres próbababa látványa hozott ki annyira a sodrából, hogy egy kampányt is indított ellenük a Change.org nevű oldalon. Berry azt szeretné elérni kezdeményezésével, hogy a divatvilág méretekhez való viszonya megváltozzon és univerzális méretezés legyen érvényben minden üzletben. A Topshop is nyilvánosan tudatta válaszát Berryvel, miszerint a jövőben nem rendelnek olyan próbababát (38-as méretű és 187 centi magas) ami a fotóján látható.

Melissa McCarthey saját márkát indított

A látványos súlyfeleslegtől megszabaduló Emmy-díjas színésznőtől nem áll távol a ruhatervezés, ugyanis karrierje előtt dizájnernek tanult a neves Fashion Institute of Technologyn. „Sosem kellene rosszul érezni magunkat ruhavásárlás közben.” – mondja a 45 éves sztár, akinek saját nevén futó online boltjában egy szőrmegalléros felsőért 139 dollárt, 39.899 forintot, egy manapság trendi trapéz farmerért 89 dollárt, 25.544 forintot egy ceruza szoknyáért pedig 69 dollárt, 19.799 forintot kérnek. A pletykák szerint a márka nyaralós kapszulakollekcióját a molett idomokkal rendelkező ausztrál színésznő, Rebel Wilson tervezi majd.

Gigi Hadid Instagram nyilatkozata: „Van combom és fenekem.”

„Nem, nem ugyanolyan az alkatom, mint a többi kifutó modellnek. És nem, nem gondolom magamról azt, hogy bármelyik shown én lennék a legjobb. Igen, szeretnék egyedi lenni, de azzal is tisztában vagyok, hogy még fejlődnöm kell. Nem, nem én vagyok az első ilyen modell ebben a szakmában... Akkor érkeztem, amikor a divatszakma készen állt a változásokra. Én csak a munkámat végzem. Olyan testideált képviselek, ami korábban egyáltalán nem számított elfogadottnak a kifutókon, ezért nagyon szerencsésnek érzem magam azért, hogy a tervezők, a stylistok és az újságírók is támogatnak. Tudom, hogy ilyen a divat és ilyen a művészet: sosem maradhat változatlan” – írja többek között a 20 éves celebgyerek, akinek 10.8 millió követője van csak az Instagramon.

Sokféleség a kifutón

Míg a divatházak nagy része idén sem vette komolyan a sokszínűség fontosságát a kifutón, addig a méregdrága csöves cuccokban gondolkodó Kanye West nemcsak 32-34-es mérettel rendelkező modelleket választott a Yeezy kollekció bemutatására, de hasonlóképpen gondolkodott a Chromat dizájnere, Becca McCharen is, aki rendszeresen szerződtet le teltebb modelleket a bemutatóira. „Nem támogatom, hogy kizárólag fehér és vékony lányok legyenek a kifutókon” – mondta McCharen a februári divathéten New Yorkban.

Demi Lovato meztelenül és smink nélkül pózolt a Vanity Fairben

A 23 éves amerikai énekesnő fiatal kora ellenére súly- és önértékelési zavarokkal küzdött. Állítólag ezzel a Patrick Ecclesine által lőtt sorozattal kívánta a világ tudtára adni, hogy köszöni szépen, visszanyerte az önbizalmát, büszke a testére és a súlyprobléma sem foglalkoztatja többé. Hasonlóképpen volt látható 2015-ben Lady Gaga is a CR Fashion Bookban.

Zendayának nem tetszett, ahogy a Modeliste magazin átretusálta

A 19 éves gyereksztár jogosan háborodott fel, amikor a sajátjánál látványosan vékonyabb lábakkal és keskenyebb csípővel látta magát viszont az újságban. A Disney színésznő elmondása szerint éppen az efféle káros utómunkák miatt van akkora megfelelési kényszer a nőkben, ezért a közösségi oldalain az eredeti képet is megosztotta a követőivel,de természetesen a magazin is lecserélte a Zendaya által kiszúrt retust az eredetire. A színésznő egyébként azt is fontosnak tartotta megjegyezni az Instagramon, hogy nem érti, miért kell 19 éves lányokat feljavítani, mikor ő meg van elégedve az alakjával és egyáltalán nem gondolja azt, hogy szükség lett volna ezekre az utómunkákra.

Ronda Rousey a Self Magazin címlapján

Először fordult elő a magazin 1979-es fennállása óta, hogy nem tökéletes alkatú modelleket és színésznőket tettek a borítóra, hanem egészséges, erős testalkatú és teltkarcsú modelleket. A vegyes harcművészként ismert 28 éves Ronda Rousey például a magazin novemberi számában dicsekedhet el irigylésre méltó izmaival az olvasóknak.

Amy Schumer egy szál bugyiban a Pirelli naptárban

A márka éves promóciós anyagában általában hibátlan alakkal megáldott szupermodellek és hírességek szoktak pucérkodni. A 2016-os naptár érdekessége, hogy ezúttal olyan befolyásos nők kaptak helyet a kiadásban, Yao Chen, Natalia Vodianova, Kathleen Kennedy, Agnes Gundot az unokájával, Mellody Hobson, Fran Leibovitz, Ava DuVernay, Tavi Gevinson, Shirin Neshat, Yoko Ono, Patti Smith valamint az egyszál bugyiban pózoló humorista, Amy Schumer és a teniszező, Serena Williams. A rendhagyóra sikeredett naptárat Annie Leibovitz fotózta a Pirellinek.

Blogok, amiket olvasunk

FAPADOS Új menetrend és a legjobb jegyek

Tippek a jó előre tervezőknek, mi az, amire most kell lecsapni, és mi az, amit egyelőre bottal sem piszkálunk, mert annyira drága még. Fapados tippek a profiktól.

FILMVILÁG Csapatjátékos, Robinson, filmes hős

"Most már megpihenhetsz, hiszen filmértékek sokaságát hagytad magad után." A népszerű-tudományos dokumentumfilmek csodálatos egyéniségétől búcsúzunk.

KETTŐS MÉRCE Gyerekek a rácsok mögött a határon

A menedékjogi törvény módosítása embertelen. Európa álszent, helyettük végeztük el a piszkos munkát. Bonyolult kérdés, sok erkölcsi buktatóval.
Ajánlok blogbejegyzést

Travelo utazási ajánlatok

  • Még több Málta Pazar látnivalók, színes programok és garantált napsütés Máltán.
  • Vegyen ki egy-két hét szabadságot, és használja fel SZÉP kártyáját belföldön! Segítünk!
  • Varázslatos gyöngyszemek az azúrkék tengerben, vagy Guadeloupe-tól Savonáig.
  • Töltse az ünnepeket külföldön, Párizs, London, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Hirdetés