Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Valószínűsíthetően a luxusmárkák is a bangladesi nyomornegyedben készült anyagokból vásárolnak be kollekcióikhoz. Az állapotokat 2003 óta nem sikerült rendezni.
Ha divatról van szó, akkor Bangladesről nem feltétlenül pozitív hírek jutnak eszünkbe - elég csak a a Rana Plazában bekövetkezett tragédiára gondolni. Pár napja pedig az egyik képügynökség küldte a hírt (és a hozzá kapcsolódó fotókat) miszerint Amir Hossain Amu ipari miniszter utasította a bőrgyárak tulajdonosait, hogy 72 órán belül helyezzék át a létesítményeiket a főváros központjából annak külvárosba, Savarba. Hazaribagh egyébként hemzseg a tímároktól (250 gyár működik itt, amely 8-12 ezer embernek ad munkát), és ennek köszönhetően bérelt helye van a Föld tíz legszennyezettebb helyei között. Ha kíváncsi arra, milyen körülmények között festik a bőröket, amikből aztán divatcikkek készülnek, olvasson tovább!
A bőrrel foglalkozó gyárak számára a minőségi és tiszta, fenntartható gyártás nem választás többé, hanem sokkal inkább stratégiai követelmény a túléléshez, írja a Leather Panel. Ennek egyik része a bangladesi bőrfestők áthelyezése az országon belül – ami azért is szükséges, mert a Hazaribaghban található műhelyek az ország exportjának 90 százalékat adják. Ezek a cégek évtizedekig irányítás és ellenőrzés nélkül működhettek, így talán nem annyira meglepő, hogy a levegő szennyezett, a túlzsúfoltság pedig már-már ijesztő mértékű. Az áthelyezési terv és annak előkészítése egyébként már több mint tíz éves - 2005-ben láttak munkához a Svéd Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés Ügynökség (SIDA) és az UNIDO, az ENSZ Iparfejlesztési Szervezetének támogatásával.
Az áthelyezés során modernizációra is lehetőség nyílik, sőt: azt várják, hogy az átszervezés miatt még több külföldi befektető találja meg magának Savart és környékét. Azt is remélik, hogy a technológia megváltoztatása miatt sokkal kisebb környezeti károkat okoznak majd a munkálatok és a dolgozók egészségügyi állapota sem romlik akkora mértékben. Most ugyanis áldatlan a helyzet: nemcsak felnőttek, de gyerekek is dolgoznak a műhelyekben – mindezt védőruha (kötény, kesztyű) nélkül úgy, hogy közben veszélyes anyagokat használnak.
Évek óta halasztgatják
Arról már a Rise is írt 2014-es cikkében, hogy Hazarbigah környékén napról napra emelkedik a szennyezettségi szint, megannyi betegséget okozva ezzel. Akkor egészségügyi katasztrófától tartottak – a mostani remények szerint az átszervezéssel ez is elkerülhető lesz. A relokációs elképzelések elég régre nyúlnak vissza: 2003-ban például a kormány megegyezett két, egyenként 150 főt foglalkoztató céggel, hogy azok a külvárosba települnek. Cserébe kedvezményeket és költségátvállalást kaptak az ország vezetésétől – az akkori kezdeményezés készítette elő a gyárak 2004 júniusára, majd 2005 decemberére tervezett külvárosba űzését (ami aztán, ahogy a történet is mutatja, egy évtizedet csúszott). Ezt követte a Legfelsőbb Bíróság 2009-es júniusi kérése a kormány felé, az viszont sajnos változatos okokra hivatkozva folyamatosan lepattintotta őket. Három éve 2014 decemberét tűzték ki végleges dátumnak, ami szintén elbukott, így az Ipari Minisztérium sürgetésére idén júniusig adtak haladékot az érintetteknek. A beruházás egyébként elég jelentős: mintegy 37 milliárd forintnyi bangladesi takát szánnak a költségekre.
A 220 gyár naponta 21 ezer köbméter folyékony és 88 tonna szilárd hulladékot termel – többek között ezért és a BusinessInsider által közölt kétdolláros, azaz alig hatszáz forintos napi (!) bér miatt kéri a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet a bőrvásárlókat, hogy ne ezektől a cégektől vásároljanak, ugyanis sem az egészségügyi, sem a környezetvédelmi jogoknak nem felel meg a működésük. Az átláthatóságról egyébként annyit, hogy Abdul Malek szakszervezeti titkár szerint a legtöbb cserzőgyár titokban tartja, hogy kik a megrendelői – azért valószínűsíthetjük, hogy a nagy divatházak közül több is vásárol tőllük, ahogy a több emberéletet is követelő Rana Plaza összeomolásánál is találtak ruhákat a GAP-től és a Zarától is. Malek szerint nehezíti a helyzetet a jogi környezet is: sokszor nem tudni, hogy ki azoknak a szerződéseknek az aláírója, amelyek a helyszínen köttetnek és a márkák legtöbbször csak buyereket küldenek képviselőnek.
Bár Amir Hossain Amu szerint idén véghez viszik a beruházást, Savar és környékének infrastruktúrája még közel sem áll készen rá, a gyárak tulajdonosai pedig olcsóbb hitelekért házalnak a kormánynál és erre hivatkozva nem tettek még érdemi lépéseket a határidő előtt fél évvel.
