Menstruáció ihlette ékszerek: menő vagy ciki?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A londoni dizájner egész életére befolyással van a havi vérzés és az azzal járó kellemetlenségek.Mutatjuk,hogyan adta ki magából mindezt!

Több furcsa kiegészítő is borzolta a kedélyeket az idei évben, ilyen volt például az anyatejből készült medál, valamint a szalonnaillatú bugyi, de az év végére szerencsére befutott még egy említésre méltó munka, méghozzá a fiatal brit ékszertervező, Lili Murphy-Johnson menstruáció ihletésű ékszerkollekciója, aminek megtervezéséhez természetesen a saját, menstruációt megelőző morcos időszakaiból merített inspirációt.

Fotó: lili-mj.com

„Van egy érdekes ellentmondás a női test megítélésében, hiszen van hogy tökéletesnek tűnik, de előfordul, hogy inkább groteszk és tisztátalan. A drogériák tele vannak az erre az időszakra szükséges termékekkel, amitől olyan érzése támad az embernek, mintha piszkos lenne, valami baj lenne a szervezetével, vagy valamit el kellene rejtenie” – mondja a Huffington Post riporterének a mindössze 22 éves dizájner, aki az idén végzett a neves Central Saint Martinsben és jelenleg a luxusékszerekben utazó Shaune Leane mellett dolgozik.

Igen, jól látja ez egy betét formájú gyűrű
Fotó: lili-mj.com

„A kollekció három részből áll – az első a menstruációt megelőző tünetekkel foglalkozik, úgy mint a hangulatingadozás, a görcsök, a puffadás vagy az esetlenség, a második rész azokat a termékeket taglalja, amiket ilyenkor használunk, míg a harmadik magával a vérrel foglalkozik” – magyarázza a tervező, aki szerint a menstruáció okozta görcsök, szorongás és stressz több kutatási és tervezési folyamatra is befolyással volt az egyetemi évei miatt, ezért úgy döntött, hogy ékszerekbe foglalja a havi rendszerességgel jelentkező menstruáció okozta érzelmi állapotokat.

Fotó: lili-mj.com

Az egyébként mutatós, kristályokkal kirakott gyűrűkből, nyakláncokból, kitűzőkből,karkötőkből és medálokból álló kollekció ára 38 és 1265 dollár, azaz 11.183 és 372.299 forint között mozog Murphy-Johnson weboldalán, a tervező pedig reméli, hogy ennek a kollekciónak köszönhetően egyel könnyebben veszik majd a nők a menstruáció okozta kellemetlenségeket és nyitottabban is beszélnek majd a vérzéssel járó tapasztalataikról. Ön mit gondol a bizarr, de elegáns ékszerekről, menőnek találja a tervező témaválasztását vagy ön szerint inkább ciki a betét formájú gyűrű és a vérfoltot imitáló kitűző? Szavazzon!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.