Ezek a ruhák megvédik a férfiaktól

Eddig nem nagyon tudtuk, milyen a keresztény értékeknek megfelelő öltözködés, ahogy azt se, hogy van kifejezetten olyan amerikai szervezet, a Pure Fashion, mely a "bibliai értékekre alapozva" képzeli el az öltözködést, pedig követjük a menő vallásos bloggereket, különböző kultúrák öltözködéséről is hallgattunk előadást és a lolitás muszlim lányokat is szerettük. De mostanra már mindent tudunk, Bráz Szilvia ugyanis Sylber márkanéven olyan kollekciót készített, melynek koncepciója a Pure Fashion program célkitűzéseibe illeszkedik, azaz a "tiszta szív, tiszta divat program" jelszóval a a belső értékrenden nyugszik.

"A Sylber azoknak szól, akik nem a kihívó, magamutogató, általában alacsonyabb árú tömeggyártásban készülő ruhákat szeretnék hordani, hanem a belső értékeket kívánják hangsúlyozni az igényes külső szépség alátámasztásával" – áll a Sylber honlapján, viszont a sajtóközleményben alábbi furcsaságra figyeltünk fel: "A sylber PURE LOOK-nak van egy mélyebb ideológiai háttere is. Ez nem más, mint a megjelenés és az öltözködés védelmi funkciója. A fiatal lányok sokszor olyan hamis elvárásoknak akarnak megfelelni, amelyek nem valósak. (...) Gyakran a média, a reklámok, filmek és a mai világ nyomásának – majdhogynem kényszerének a hatására – különösen a fiatal lányok (de nem csak a fiatalok) kihívóan, magamutogatóan, hivalkodóan, sokak szerint provokatívan öltözködnek. Megjelenésük – a közösségi oldalakon megfigyelhető – kirakatba teszi őket és esetleg céltáblákká, molesztálások, bántalmazások áldozataivá válhatnak. Ők általában nem is gondolják, hogy mindez milyen veszélyeket hordozhat."

Félreértés ne essék, nincs azzal semmi baj, ha valaki úgy dönt, nem pakolja mindenét, vagy vallásának előírásai szerint öltözködik, egy zárt ruha is lehet csinos, sőt, de miért kell, hogy megvédjen minket? Miféle veszélyekkel riogatnak és miért van erre szükség? Szóval nagy érdeklődéssel indultunk a pénteki divatbemutatóra, hogy megtudjuk, hogyan kell megvédeni a fiatalokat a beteg emberektől.

Mint kiderült, a márka 2015 elején indult, úgyhogy még nem igazán futott be, és túl nagy sajtóérdeklődést sem vonzott a show. Bráz Szilvia 1996 óta dolgozik tervezőként, Sylber márkájának alábbi a második kollekciója, mely a tervező bevallása szerint nem annyira hogy őszi-téli, inkább az alkalmi eseményekben bővelkedő időszakokra szól. A bemutató előtt egy rövid színpadi beszélgetésen megismerkedhettek a meghívottak a tervező, Bráz Szilvia mellett Kis Brigittával, a Pure Fashion Alapítvány országos programfelelősével, Fűrész Tündével, a gyermektelenség miatt aggódó a család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkárral és Várnagy Andrea zongoraművésznővel, a Sylber PURE LOOK 2015-ös őszi-téli kollekciójának arcával. 

Rendteremtés trenddel

Fűrésztől kapásból olyanokat hallhattunk, hogy: "Három leánygyermek anyukájaként is azt gondolom, hogy amit a Sylber ruhái sugallanak, az olyan, amire azt mondhatjuk, hogy értéket teremt, értéket őriz", valamint, hogy "kívánom önöknek, nektek, hogy valóban trendet teremtsetek, illetve rendet teremtsetek, ami önmagában nagyon nagy dolog, hogy a trendiség és a rend az így együtt tud létezni és járni" – hogy a trend és rend hogy jön össze, illetve mit kéne renden értenünk, azt később megkérdeztük a tervezőtől, merthogy az államtitkár-helyettes asszony itt nem a miniszoknya rendeleti betiltásáról beszélt, hanem a márka mottójára, a "teremtsünk (t)rendet" szójátékra célzott. 

De a bemutató előtt még megtudhattuk Kiss Brigittától, hogy a Pure Look program szerint "ha egy nőnek van önbecsülése, önszeretete, akkor nincs szüksége arra, hogy úgymond kivetkőzzön magából és nincs arra igénye, hogy úgy kövesse a divatot, hogy nem kritikus", plusz az az egyik célja, hogy "a nők értékőrző és értékteremtő emberek legyenek a társadalomban és ehhez fontos, hogy hogyan öltöznek és hogyan jelennek meg, hisz az az első kép, amit magunkról mutatunk a világ felé." 

Érték érték hátán

A bemutatón egyébként nem modellek, hanem anyák, lányok, fiatalabb, idősebb nők vonultatták fel a Sylber őszi-téli alkalmi kollekcióját, ami mindenképp szimpatikus kezdeményezés. A ruhákon rengeteg a csipke, a tervező használ élénk színeket, flittereket is, mély kivágások és miniszoknyák természetesen nincsenek. Sok a fényes anyag és egyáltalán nem bő zsákruhákat adott a tervező a modellekre. "Igyekszem olyan anyagokkal dolgozni, melyek különlegesek, finomak nőiesek, én úgy gondolom, hogy a csipke, selyem, muszlin az, ami nagyon különleges és sok nő megtalálja benne azt a szépséget, finomságot, harmóniát, amit keres. A csipkét nagyon jól lehet kombinálni különböző anyagokkal és kiegészítőkkel, ez nagyon jó központi témája a kollekciónak is. A strassz díszítéseket is szeretem, mert nagyon elegánsan ékesítik a ruhadarabokat, nem annyira kihívóak, de mégis megcsillannak, szépséget képviselnek, értéket adnak a ruhának" – mondta el a Dívány kérdésére Bráz.

A ruhákat egyelőre csak a webshopban lehet megvásárolni, egy capri nadrág közel 38 ezer forint, egy ruha leárazva 46 ezer, szoknyát 19-27 ezer forint között, felsőket 19-28 ezer forint közötti áron láttunk. És akkor jöjjön az interjú a tervezővel, Bráz Szilviával, aki az értékteremtésen és a ruhák védelmi funkcióján kívül az árképzésről is nyíltan beszélt.

Mit jelent az, hogy pure look?

A „pure look” a sylber márka szlogenje, mely azt fejezi ki, hogy egy tiszta szépséget, tiszta megjelenést tükröznek a ruhák. Tulajdonképpen a megtérésem után a keresztény értékeket kezdtem a minden napjaimban megélni, ami gyökeres változást hozott pozitív irányban az életem minden területén. A fordulópont után úgy éreztem, hogy ezeket az értékeket képviselni szeretném és ötvözni akarom a munkámmal. De nem csak ez volt a vezérfonal, mert a környezetemben is többen felhívták a figyelmem arra, hogy ezek az alapértékek mennyire fontosak lennének a ma felnövekvő generáció életében, akik akár már az édesanyjuk révén találkozhatnak azzal a tartalommal, amiket a Sylber kollekció képvisel. A hazánkban is működő, lányképzéssel foglalkozó Pure Fashion Alapítvány honlapján találtam meg egy irányelv-gyűjteményt, ami keretet szab az év végi gálaműsor alkalmán a kifutón megjelenő ruháknak. Úgy gondoltam, hogy méltán követhetem őket, mert az jó alapot ad a tervezésnek. Ők rengeteg tapasztalattal rendelkeznek, nemzetközileg elismertek, keresztény alapokra építkeznek, és megvan az a hátterük, amire ezt az egész keretrendszert felépítették, így én nyugodt szívvel bízhatom abban, hogy ha őket követem, akkor megfelelek azoknak az elveknek, amiket ők is követni szeretnének és így jó úton járok.

Az érték szó többször elhangzott, de mit is jelent ez most pontosan? Milyen értéket képvisel a Sylber?

A nők között sokan vannak, akik visszafogott eleganciára vágynak, akik a vezetői, menedzseri vagy közéleti pozíciójukban egy finom, nőies, igényes megjelenést szeretnének tükrözni. Vannak, akik a művészetek területén tevékenykednek, vagy akár iskolákban, vagy pusztán a mindennapjaikban szeretnének egy nőies, de nem kihívó öltözködési stílust képviselni. Nos, az érték abban rejlik, ami belül van, amit nem adunk ki, hanem meg tudunk tartani az intim szféránkban azoknak, akik közel állnak hozzánk. Nem szeretnék megbántani egyetlen nőt sem, ezért nem könnyű ezeket a dolgokat jól megfogalmazni.

A Sylber azoknak a nőknek szól, akik nem akarnak kivetkőzni magukból, nem akarnak kihívóak lenni, provokatívan öltözködni csak azért, mert ez a trendi, mert a világban ez az elvárt divat. Ők azok a nők, akik tudatosan öltözködnek, és nem sodródnak. Ahhoz, hogy értékesek legyenek, nem feltétlenül ez az út vezet. Sőt, pontosan ellenkezőleg. Több férfi is felhívta a figyelmem arra, hogy a nők észre sem veszik, bele sem gondolnak, hogy egy-egy merészebb ruhadarab milyen reakciókat vált ki a férfiakból. A fiatalok pedig erre szinte egyáltalán nem is gondolnak. Ha titokban tartjuk, vagy kicsit elfedjük azokat a testrészeket, amik csak arra tartoznak, akivel közvetlen közelségben vagyunk, akkor nem tárulkozunk ki.

„A sylber PURE LOOK-nak van egy mélyebb ideológiai háttere is. Ez nem más, mint a megjelenés és az öltözködés védelmi funkciója” – áll a sajtószövegben, ez mit takar?

A fiatal lányok sokszor olyan hamis elvárásoknak akarnak megfelelni, amelyek nem valósak. Tudjuk, hogy a média tele van retusált képekkel, melyek nem mindig tükrözik a valóságot, hanem egy idealizált világot tárnak elénk. A fiatal nők sokszor el vannak bizonytalanodva a saját értékeiket illetően, torz ideáloknak akarnak megfelelni, nem ritka, hogy nehezen fogadják el szépnek magukat bizonyos adalékok nélkül (legyen ez túlzó smink, kirívó ruha, piercing, tetoválás vagy egyéb kiegészítés). Mindez persze nem azt jelenti, hogy igénytelenné kellene válni.

Gyakran a média, a reklámok, filmek és a mai világ nyomásának – majdhogynem kényszerének a hatására – különösen a fiatal lányok (de nem csak a fiatalok) kihívóan, magamutogatón, hivalkodóan, sokak szerint provokatívan öltözködnek. Megjelenésük – a közösségi oldalakon megfigyelhető – kirakatba teszi őket és esetleg céltáblákká, a nem kívánt molesztálások, bántalmazások áldozataivá válhatnak. Ők általában nem is gondolják, hogy mindez milyen veszélyeket hordozhat. Sokkal nagyobb eséllyel kerülnek ezek a fiatalok kellemetlen helyzetekbe, mint azok akik nem teszik ki magukat ennek.

A Sylber tehát irányt kíván mutatni azoknak a szülőknek is, akik a lányaiknak jó mintát, jó példát szeretnének nyújtani. Megfigyelhető, hogy az anya-lánya kötődés megfelelő kialakítása során az anya az elsődleges követendő példa és értékhordozó – legalábbis a tinédzser kor előtti időszakban. Ha megfelelő a minta és a kötődés, akkor ezek a gyökerek mélyre hatolnak és kitartanak a kritikus időszakban, a nővé válás folyamatában.

Mit szól ahhoz, hogy az öltözet nem definiálhatja azt, hogy hogyan bánhatnak az emberrel? Például attól, hogy valaki miniszoknyában van, még nem lehet senkinek szabad préda…

A férfiak nem így látják szerintem, hiszen többekkel beszélgettem már ilyen témáról, de legyünk őszinték, ezt a nők többnyire maguktól nagyon jó tudják. Többnyire azzal is tisztában vannak, hogy bizonyos esetekben hogyan manipulálhatóak a férfiak. Vannak, olyanok is, akik viszont nem akarnak arról tudomást venni, hogy ez a férfiakban hogyan csapódik le. A nők nem is gondolják, hogy ez mennyire lényeges szempont.

Tehát a nőknek kell eltakarniuk magukat, hogy a férfiak ne érezzék úgy, mindent lehet?

Részben. De én úgy gondolom, hogy ez kettőn múlik, tehát ha valaki kirakja a portékáját a kirakatba, az azt jelenti, hogy eladó, meg lehet venni, de ha eltakarja, azt jelenti, hogy nem eladó. Ez bárkivel így van, ha valamit nem teszünk ki, az nem felhívás keringőre. Ez nem azt jelenti, hogy a férfiaknak nem kell odafigyelni, nem azt jelenti, hogy egy férfinek egyből ugrania kéne bármire, de a megelőzésbe beletartozhat ez is. A másik oldalon a keresztény értékrendszert és a valós bibliai értékeket követve, én úgy gondolom, hogy azok a hívők, akiknek fontos életükben Isten, azok a megjelenést is nagyon fontosnak tartják. Nagyon sokan keresztényként nem találják azt a helyes öltözködési módot, amit szeretnének, nem tudják, hogy hol a határ, mennyit adhatnak ki magukból, mennyire hagyhatják fedetlenül a testüket.

Mennyivel tud többet egy Sylber-ruha, mint bármelyik fast fashion ruha? Mitől drágább?

A Sylber inkább a slow fashion-t képviseli. Minőségi anyagokból készült designer kollekció, mely jól átgondolt, megtervezett egyedi termékekből áll. Ezek inkább időtálló, környezettudatos termékek. Ha egy tervezői kollekciót megnézünk, akkor az nem az olcsóságáról híres. Megmondom őszintén, nem akarunk túl olcsók lenni, mert mi egyedit és különlegeset szeretnénk csinálni, akár egyedi méretben. Akkor lesz érték bármilyen elkészült termék, ha annak árat adunk. Ha ingyen osztogatunk valamit, azt könnyen eldobják az emberek, nem fog értéket képviselni az életükben. Ha valamiért oda kell tenniük valamit, legyen ez akár pénz, munka, vagy befektetett idő, akkor az egyből értéket és megbecsülést fog képviselni az életükben. Úgy gondolom, hogy azok a ruhák, amiket mi kemény munkával, átgondoltan kialakítunk, amik mögött ilyen összefogás és környezettudatos tervezés van, azok értéket képviselnek, ezért azt szeretnénk, ha ezekre a ruhákra úgy tekintenének a viselőik, mint értékekre.

Az érték mellett az igényes szó is többször előkerült, miszerint az igényes nő Sylbert hord.

Maga az ár egy szűrést is ad, azok a nők vásárolnak nálunk, akik igényeset szeretnének, akiknek van erre lehetőségük és esetleg megkívánja a feladatkörük is, hogy egyedi, minőségi termékekben jelenjenek meg. Ezek a ruhák nem tucatáruk. Alacsony szériában készülnek, így a gyártási költségük is eltér egy több ezres tételben gyártott termékétől. Cserébe a magasabb árért ezek a ruhák nem jönnek szembe az utcán.

Mit jelent a márka mottója: „teremtsünk (t)rendet”?

Ez egy szójáték, amit a bemutatón egyik kedves meghívott vendégünk, Fűrész Tünde, család- és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár asszony is külön kiemelt. Trendet szeretnénk teremteni azzal, hogy egy olyan márkát dobunk piacra, ami képviseli az előbb ismertetett értékrendszert, és amiben a vásárlók megbízhatnak. A bizalom a márka alapja. Aki ezt a márkát veszi, biztos lehet abban, hogy olyan terméket vásárol, ami megfelel azoknak az igényeknek, amiket ő felállít magának, tehát nem fog találkozni olyan ruhákkal, amiknek túl mély a dekoltázsa, vagy túl rövidek, amikből kilátszik a dereka vagy más láttatni nem kívánt testrészei, vagy amiből kivillan a fehérnemű, vagy akár amik nagyon tapadnak vagy túl átlátszóak. A vásárló tehát megbízhat ebben a márkában, mert itt szigorúan odafigyelünk ezekre a dolgokra. Nagyon sok olyan nő van – nem is tudják az emberek, milyen sok –, aki nem talál ruhát magának, mert vagy méretben nem felel meg a konfekció, vagy a koncepcióval nem tudnak azonosulni.

Mit jelent a „rend” szó a mottóban?

Rendet teremteni az értékrendszerben, az emberek értékeiben, főleg a nők értékrendszerében. Hogy lássák, hogy akkor is szépek, értékesek akár a világ és a teremtő Isten szemében, ha nem tesznek ki mindent, hanem visszafogottan emelik ki az előnyös adottságaikat. Ha a férfiak a szemükbe tudnak nézni, a nők belső értékeikre figyelve.

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek