Köpeny a celebnők új kedvence

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Fekete, fehér és piros - leginkább ezekben a színekben viseli többek között Lady Gaga és az állapotos Kim Kardashian is. De kin mutat jobban?

A celebnőknek mindig van valamilyen kattanásuk – a friss képügynökségi fotókat elnézve ez most a köpeny. Ami egyébként fekete vagy fehér színekben még teljesen rendben van, viszont ha valakin pirosat látunk, automatikusan várjuk, hogy megjelenjen egy farkas. Hogy miért ezt a három színt említettünk? Azért, mert a lenti fotóválogatásunkban ezek szerepelnek, ráadásul mindegyikhez rögtön két hírességet szemléztünk, így ön el is döntheti, hogy kin néz ki jobban.

A Piroskák

Tracee Ellis egy gálavacsorán jelent meg a vörös szettben és nem tudjuk eldönteni, hogy nem vett fel hozzá melltartót vagy csak a ruha szabása szerencsétlen. Mindenesetre úgy volt vele, hogy ha lúd, akkor legyen kövér és a körmeit és az ajkait is pirosra festette, az összeállítást pedig arany ékszerekkel egészítette ki. A méretes fülbevalók és a fonott haj miatt nekünk egy korábbi Dolce&Gabbana-kollekció ugrott be.

Nicky Hilton egy piros Valentino-ruhát (és ugyanolyan márkájú táskát) viselt, amikor év elején ellátogatott az amfAR gálára. Azért is örülünk a választásnak, mert egyrészt jól megy a szőke hajához, másrészt mindig a "biztonságos" csipkeruhákra szavaz, így üdítő volt másban látni. Nem akarjuk befolyásolni, de nálunk azért is nyerte meg most ezt a képzeletbeli csatát, mert az "egyértelmű" vörös helyett rózsaszínre festette az ajkait - ami egyébként meglepően működött.

Galéria ikon

9

Galéria: Köpeny a celebnők új kedvence
Fotó: Northfoto

A feketék

Katy Perry egy jótékonysági vacsorán mutatta meg alakját ebben a testre feszülő fekete overálban, amire valamilyen érthetetlen módon applikáltak két óriási szárnyat is. Az énekesnő egy arannyal bevont platformmal ellátott fekete magassarkút vett fel, a dereka hangsúlyozására pedig egy fekete-arany övet dobott fel. Körmeit pinkre, ajkait lilásra festette és az egész gyűrűsujját eltakaró ezüstvalamin kívül az arany ékszerek mellett tette le a voksát.

Kim Kardashiant New York-i lakásából kilépve fotózták le ebben a szettben, ami a fekete köpenyen kívül egy ugyanilyen színű magassarkú szandálból, egy gyűrűből, nyakláncból és hátranyalt hajból állt.

Galéria ikon

9

Galéria: Köpeny a celebnők új kedvence
Fotó: Northfoto

A fehérek

Dascha Polanco a Glamour Women of The Year gálájára ment el ebben a szettben, amivel nekünk csak egy bajunk van: valószínűleg a vakuk és a fényes anyag miatt olyan, mintha indokolatlanul besárgult volna. Polanco egyébként egy elég szépen feldíszített kistáskát vitt magával - ezt és a metálos körmeit kompenzálandó natúr sminket választott.

Lady Gaga is egy fehér köpenyt választott egy tavalyi, Kennedy Centerben tett látogatásakor - igaz, az övének a belső részét strasszból kirakott csillagok díszítették. Az énekesnő egy hegyesorrú, szaténos magassarkút húzott lábaira, és nem tudjuk eldönteni, hogy a haja, a kövekből kirakott szemöldöke vagy a szemsminkje a meglepőbb. Önnek ki jön be jobban?

Galéria ikon

9

Galéria: Köpeny a celebnők új kedvence
Fotó: Northfoto
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.