Összeöltöztek a királynék, hercegnék és celebnők

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

De ki illik legjobban beszélgetőpartneréhez? Kate Middleton, Letícia spanyol királyné vagy valamelyik Jenner-lány?

Ahogy egész évben, ezt a hétfőt sem ússza meg Kinek áll jobban? nélkül. Erre a napra ráadásul egy különleges poszttal készültünk: most nem ugyanolyan ruhákat viselnek az illetők, viszont egyszerre fotózták le őket úgy, hogy próbáltak összeöltözni. Ha lejjebb görget, többek között megnézheti Kylie és Kendall Jennert, az új stílusikon Letícia királynét és természetesen Katalin hercegnét is.

Kylie és Kendall Jenner

Az első párosunkkal kapcsolatban nem volt nehéz dolgunk: kevés olyan pillanat akad, amikor a Kardashian-Jenner klán gyermekei ne egymással mutatkoznának. Így volt ez a Los Angeles-i reptéren is, ahol Kylie és Kendall Jennert rajongók gyűrűjében fotózták le. Előbbi egy derékban megkötős fekete bársonyszerű nadrágszoknyát viselt. amihez hegyesorrú magassarkút vett fel, kezében pedig Hermès-táskát cipelt. Azon meg sem lepődünk, hogy a csuklóján több milliós Cartier-karkötő is helyet kapott. 

Kendall Jenner még egy ennél is furcsább szettben repült: horgolt nadrág és kardigán volt rajta. Ez önmagában kevés volt Jennernek, ugyanis fekete Givenchy-táskájára rádobott egy fehér pompomot is. Hogy a nadrág mintája folytatódjon, lábát egy furán pántozott cipőbe dugta. Testvérével közös volt, hogy mindketten egy testszínű crop topot viseltek.

Galéria ikon

10

A Jenner-lányokat elég sokszor látni együtt
Galéria: Összeöltöztek a királynék, hercegnék és celebnők
Fotó: Barcroft Media / Northfoto

Ránija jordán és Letícia spanyol királynék

A következő képek akkor készültek, amikor a spanyol királyi család fogadta II. Abdullah jordán királyt és feleségét, Ránija jordán királynét. Mi most utóbbira és a spanyol Letícia királynéra fókuszálunk, ugyanis mindketten egy pirosas szettben jelentek meg az eseményen. Ránija egy rózsaszín-fehér, zsebekkel és szegéllyel díszített kabátot vett babakék ruhája fölé, kezében pedig utóbbival színben tökéletesen egyező táskát cipelt. Füleiben a Dior duplagyöngyös fülbevalója lógott.

Letíciával már többször foglalkoztunk és még mindig tartjuk, hogy kitűnő a stílusérzéke: most például feltűnt önnek, hogy minden ruhadarabja és kiegészítője vörös? Ez a szín egyébként nagyon jól passzol a királynő bőrszínéhez és a sminkjeit is szeretjük - ez most sem kivétel. Arról valahogy lemaradtunk, hogy levágatta a haját, de utólag is áldásunk a műveletre, ugyanis jól sikerült.

Galéria ikon

10

A spanyol királyi család vendégül látta a jordán királyi párt.
Galéria: Összeöltöztek a királynék, hercegnék és celebnők
Fotó: Blanco Victor J / Northfoto

A királynék ráadásul kétszer is tökéletes összeöltöztek: a galériában megnézheti, hogy sikerült másodszor hasonló kis fekete koktélruhákban megjelenniük!

Katalin hercegné és Holly Willoughby

Azt régóta tudjuk, hogy Katalin szívén viseli az árvák sorsát, nemrég pedig a Fostering Excellence Awards néven futó díjátadóra látogatott el. Az est házigazdája Holly Willoughby volt, akivel akaratlanul sikerült összeöltöznie: mindketten kék-fekete színeket húztak magukra. Middleton egy indiai tervező, Saloni egyik ruháját viselte, ami természetesen hiába kerül 555 fontba, azaz több mint 230 ezer forintba, már most készlethiányos. Katalin először választott ettől a tervezőtől, aki elmondása szerint az 1960-as évek zenéjéből inspirálódott. A 33 éves hercegné fekete velúr magassarkút, és ugyanilyen színű övet, illetve táskát vett fel a szetthez. Utóbbi Mulberry és 495 fontba, azaz kicsivel több mint 200 ezer forintba kerül.

Holly Willoughby egyébként egy sötétkék, oldalt fekete sávval optikailag karcsúsító Suzanne Neville-ruhát vett fel, amelynek a szoknyarésze aszimmetrikus volt. Körmeit bordóra festette, haját kiengedte és csak apró ékszereket viselt.

Galéria ikon

10

Kate Middleton és Holly Willoughby egy díjátadón.
Galéria: Összeöltöztek a királynék, hercegnék és celebnők
Fotó: Wpa Pool / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.