Szinglik napja: nyolc perc alatt egymilliárd dollár bevétel

Kínában elszabadult a pokol: a szinglik napja alkalmából november 11-re meghirdetett akcióban rekordokat döntöget az Alibaba forgalma. A 6 éve indult kezdeményezés mára oda jutott, hogy az éjféli nyitás után nyolc perc alatt egymilliárd dollárt (275 milliárd forintot) költöttek el a vásárlók és messze van még a nap vége.

8 milliárd dollárt, azaz 2200 milliárd forintot költöttek az Alibaba vásárlói a november 11-re meghirdetett "szinglik napjának" első 10 órájában. Az éves magyar költségvetés hetedét kitevő összeget a szerda éjféltől induló leárazás kezdetétől számolták, Daniel Zhang, a cég vezérizgatója pedig szerényen azt nyilatkozta, hogy

„az egész világ szemtanúja lehet a kínai fogyasztás erejének november 11-én".

Hogy mekkora pénzmennyiségről beszélünk, összehasonlításképpen leírjuk, hogy az amerikaiak a tavalyi hálaadástól számított 5 nap alatt ennél kevesebbet, 6,56 milliárd dollárt, azaz 1800 milliárd forintot költöttek.

Az "anti Valentin-napként" számon tartott szinglik napja bár nem hivatalos kínai ünnep, az oldal 2009 óta rendezi meg, méghozzá azon a napon, amelynek számjegyei csupa egyesből állnak (11. hónap 11-e).

2014 volt az az év, amikor globális szintre emelték a promóciót 

–  az akkori árbevétel 9,3 milliárd dollárra, azaz 2500 milliárd forintra rúgott (ezt 2015-ben már délután 1 órára "teljesítették" a vásárlók). Érdekesség: míg tavaly 17 percre, addig igény csak nyolcra volt szükség, hogy elérjék az egymilliárd dolláros (275 milliárd forintos) forgalmat. Hogy miként jön ez össze? Az NBC News a vezérigazgatóra hivatkozva azt írja,

másodpercenként várhatóan 120 ezer rendelést és 60 ezer fizetést bonyolítanak le.

GettyImages-488515413
Bloomberg / Europress / Getty

Az MTI szerint a nyitás utáni 30 percben nagyjából 45 millióan fizettek, de ami szerintünk ennél is meglepőbb az az, hogy közel háromnegyedük (70%) okostelefon segítségével. A cég a hírverésre is adott: kedden varietéműsorban lépett fel a csütörtöktől a kínai mozikban is látható új James Bond-film főszereplője, Daniel Craig, de a négyórás show-ban megjelent Kevin Spacey is. Az Alibaba becslése szerint a vásárolt termékek kézbesítéséhez

1,7 millió futár, 400 ezer kiszolgáló jármű és 200 repülőgép áll készenlétben.

A kínai posta 760 millió csomagra számít ezen a napon – tavaly ez a szám 540 millió volt. Tipp: ha olcsón vásárolna november 11-én, akkor nézzen fel az Aliexpress oldalára. Csak aztán nehogy függővé váljon, ahogy mi is.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra