Elbénázott foltos haj az új őrület

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Elrontotta az otthoni hajfestést? Fogja a divatra!

Míg a celebvilágban éppen a hun hajviselet a felkapott, addig a mesterfodrászok a foltos frizura tökéletesítésén dolgoznak. Legalábbis a Redken koloristája, Chiala Marvici egészen biztosan, a mesterfodrász ugyanis ráunt a fodrászok által bevált ecsetes és fóliázós technikára és kifejlesztette a saját, kézzel nyomott hajfestési módszerét, amiért állítólag már most sorban állnak New Yorkban.

„Van egy nagyon színes festmény a lakásomban, amit egy barátomtól kaptam pár évvel ezelőtt. Egyik éjszaka arról álmodtam, hogy ezek a festékrétegek hogyan mutatnának egyetlen felületen. Amikor felébredtem, arra gondoltam, hogy milyen szépen mutatna ez az ötlet hajon és hogy hogyan tudnám én ezt az álmot ilyenféleképpen feldolgozni” – számol be a hagyományos alkalmazásoknál jóval rövidebb idő alatt kivitelezhető technika megszületéséről a mester.


Marvici szerint az eljárás leginkább a szitanyomáshoz hasonlítható. Első lépésben különböző színű formákat – köröket, vonalakat és hullámokat – kell felfesteni egy hat hüvelyk széles plexiüvegre, majd erre a festékes felületre kell ráhelyezni a hajtincseket. Ezután egy körülbelül hat centis spatulával nyomjuk bele alaposan a festéket a hajszálakba. Amiatt pedig ne aggódjunk, hogy a plexire felfestett körök és hullámok visszaköszönnek a hajunkon, mivel mihelyt rányomjuk a spaklit a hajra, a minták abban a pillanatban egy pacával lesznek egyenlőek.

Mikor készen vagyunk a művelettel, könnyedén kicsúsztathatjuk az üveglapot a hajunk alól és már kezdhetjük is a következő tincset festeni. Ennek a festési technikának az esetében a kezdéstől számítva körülbelül 30-45 perc a munkaidő, míg az ecsetes és a fóliás megoldásnál ez 45 perctől akár egy óra hosszat is eltarthat. Az időmegtakarítás részben annak is betudható, hogy ennél az módszernél a színkeverés és a felvitel nagyjából egyesült. A jól láthatóan otthon is elkészíthető,  bolondos technikát kidolgozó mesterfodrászt ide kattintva követheti az Instagramon, már ha akarja. Mi mindenesetre hálásak vagyunk Marvicinek, mert végre nem kell szégyellni, ha az otthoni festést elrontjuk és foltos lesz a végeredmény: csak annyit kell mondani a kritikusoknak, hogy ez a New York-i divat.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.