Tényleg elárasztotta a boltokat a 70-es évek divatja

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hét üzletben jártunk, hogy megnézzük, mit kapni idén ősszel. Ha kedveli a rojtokat, a trapézfarmert, a hasított bőrt és az okkert, akkor örülhet.

Alig vártuk a szeptembert és ezzel együtt az új szezont, már csak azért is, mert elképesztően kíváncsiak voltunk, hogy a hónapokkal ezelőtt belengetett 70-es évek láz vajon tényleg megérkezik-e a boltokba. Jelentjük, igen: hét üzletben jártunk és kevés kivétellel tobzódtak a hasított bőr, barna és okker színű, illetve rojtokkal díszített holmikban. Ahogy sejtettük, visszatért a trapéz is, a férfiakra pedig a bőszárú nadrágokon kívül még a kockás ingek várnak – de azok korlátlan mennyiségben. Bershka, H&M, Pull&Bear, Reserved, Mango, Springfield és Zara a hajtás után, női és férfi szemmel is.

Bershka

A nőknél nyár óta nagyon megy az elöl gombos, térdig érő, enyhén bővülő farmerszoknya, ami fotókon remekül mutat, sajnos élőben viszont a gomboknál belátni a combok közé minden lépésnél. Szóval most épp ez a kevéssé praktikus, de valóban csinos szoknya a divat, ennek megfelelően a Bershkában már a bejáratnál van belőle. Arra, hogy vannak még gondok ezzel a szoknyával, akkor jöttem rá, amikor felsőt és dzsekit kerestem hozzá, egyszerűen semmivel sem mutat jól, erről a galériában meggyőződhet. Ja, egyébként sok a barna művelúr, a törzsi minták, kötött, bordó holmik, amikben mind vagy elveszett indiánnak, vagy nyugdíjasnak tűnik az ember.

A Bershka férfirészlegén annyira nem látni nyomati a 70-es éveknek: túlnyomórészt még mindig a férfi tunikák (?), a SWAG/YOLO feliratú felsők és a jeggingsre hajazó farmerek foglalják el az üzlet nagy részét. Egy dolog tehát biztos, nem fog hippikülsejű tiniket fogunk látni idén ősszel – de vajon akkor mit tehet az, aki onnan öltözne úgy, mintha 40 évvel ezelőtt élt volna? Hasított bőr cuccokat itt is találni, ezeket nyugodtan kombinálhatja kockás inggel (ezekből láttunk többet is), és elég, ha felkap hozzá egy farmert.

Galéria ikon

31

A Bershkában még mindig többnyire tunikákat és jeggingseket találni a férfiosztályon. Elvétve azonban találni hasított bőr cuccokat és kockás ingeket is. Ing 6995 Ft, farmer 6595 Ft, dzseki 14 995 Ft
Galéria: 70-es évek divatja a boltokban
Fotó: divany.hu

H&M

A H&M-ben pont ottjártunk után debütált a kiemelt, Studio kollekció, úgyhogy azokat a drága holdjárókat és kötött gatyákat nem próbáltuk fel a futurisztikus retró jegyében, cserébe találtunk egy nagyon cuki nyulas poliészterblúzt, többféle trapézgatyát és egy szép kabátot, ami csak a képeken nem mutat sehogy, egyébként tényleg csinos. És most már tényleg eljön a bővebb szárú nadrágok ideje, nem csak a divatmagazinok riogatnak vele, szóval jobb, ha megbarátkozik vele, hogy idén a sárban fogja húzni a trapézgatya alját.

A Berskában látotthoz hasonló szettet raktunk össze a H&M-ben is, csak annyit változtattunk, hogy a hasított bőr dzsekit bomberre (illetve széldzsekire), a farmert pedig mustár színű chino nadrágra változtattuk. Mindkét kabátba szerelmesek lettünk egyébként - kár, hogy a hosszabb fazonúból csak eggyel nagyobb méret volt. (A pénztárcánk szempontjából viszont szerencse.) A H&M-ben egyébként a szivárvány minden színében talál chinót és egész jó áron (6 ezer forinttól) kaphatóak.

Galéria ikon

31

H&M: a blúz 5990 forint, a nadrág 8990 forint.
Galéria: 70-es évek divatja a boltokban
Fotó: divany.hu

Pull&Bear

Mivel itt is vannak női és férfi kollekciók, ezért adta magát, hogy itt megnézzük, mit hoz az ősz: a női részlegen sok favágó stílusú inget és ruhát, amik valahogy röhejesen túlárazottnak tűnnek a leárazások után. Nem is tudom, mennyire kéne beleszeretnek egy hosszított kockás ingbe, hogy 8 ezret adjak érte. De vannak minishortok is, bár azt inkább nem hordanánk télen, így végül egy vékony, kötött ruhát próbáltam, ami alá felvettem egy fent említett inget, és nem győzött meg a végeredmény. a legrosszabb emlékeket a műbáránybundával bélelt farmerdzseki idézte fel bennem, de ilyet is lehet kapni, ha önnek nincsenek ellenérzései.

A Pull&Bearben kipróbáltuk egy régi vágyunkat: farmer farmerrel! Először csak óvatosan próbáltuk ki (nadrág és ing), aztán annyira belemerültünk, hogy még egy dzsekit is feldobtunk. Nem igazán a mi stílusunk, de a pulóver tompít rajta annyit, hogy ne legyen hátborzongató a végeredmény. A nadrágnak egyébként annyira jó volt a szabása, hogy majdnem megvettük.

Galéria ikon

31

A Pull&Bearben régi álmunkat váltottuk valóra: farmert vettünk fel farmerrel. Ugye, hogy nem is olyan vészes a végeredmény? Mondjuk a pulóver elég sokat tompít.
Galéria: 70-es évek divatja a boltokban
Fotó: divany.hu

Reserved

Bár itt ritkábban vásárolok, a női részlegen kifejezetten jó dolgokat találtam rögtön a bejáratnál: egy szép, vastag, pokrócszerű stólát és egy sajnos nem valódi bőr, hanem imitált velúrbőr ruhát. Mondjuk biztos kényelmesebb mint a valódi bőr és olcsóbb is.

A Reserved-ben kollégánk olyan szettet vett magára, amiben munka után egyből mehetne is a felkapott belvárosi rongyrázós helyekre iszogatni. A nadrág - hiába volt egy számmal nagyobb - egész jól állt és a szabása is tökéletes volt. A sportzakó ára indokolatlan: 22 ezer forintot kérnek érte - ennyiből máshol sokkal jobban szabottat is kap.

Galéria ikon

31

Reserved: 9995 forintért vehet plédszerú sálat.
Galéria: 70-es évek divatja a boltokban
Fotó: divany.hu

Springfield

A Váci utcai Springfieldben csak férfirészleg van, így most itt női szettet ne várjon (a Mangónál pedig pont fordítva lesz). Most éppen akció van, így két ruhadarabot a 18 ezer forintért lehet megvenni: megnéztük, mit tudunk kihozni belőlük. A kiindulópont a méregzöld ing volt és mivel nem akartunk farmert választani hozzá, így döntöttünk egy borvörös nadrág mellett. Hogy ne legyen annyira színes az összhatás, egy szürke színű mintás pulóverrel tompítottunk. 

Galéria ikon

31

A Springfield szettjét simán viselnénk máskor is. A zöld ing volt a kiindulóalap, ehhez választottuk a borvörös nadrágot (együtt olcsóbbak) és a szürke pulóverrel húztunk vissza az ünnepi érzésen. Ing 9995, nadrág és pulóver 10995 Ft.
Galéria: 70-es évek divatja a boltokban
Fotó: divany.hu

Mango

Sajnos a H.E. by Mango már kivonult hazánkból, így csak nekem volt szerencsém: a Mangóban ugyanis remek valódi bőr kollekciót találtam, itt végre kapok valódi hasított bőr szoknyát (imádom az illatát) és bőrkabátokból is hatalmas a választék. A hippis, virágos blúzos, bőgatyás stílus ide is beette magát, és egyébként itt találtam meg a legolcsóbb trapézgatyát: a 4995 forintos verziót. Szóval ha barátkozna kicsit a bővebb szárú trenddel, ez kezdésnek pont megteszi. Viszont az 55 ezres hasított bőr kabát csalódás volt, baromi nehéz és nem is áll valami jól. Önnek sinám lehet, hogy előnyösebb, szóval nézze meg.

Galéria ikon

31

Mango: a hasított bőr szoknya 13.995 forint.
Galéria: 70-es évek divatja a boltokban
Fotó: divany.hu

Zara

A női részleg mintha csak a 70-es évekből maradt volna itt, a jó értelemben. Sokféle bőszárú nadrág, műszőrök, bézs és teveszín kabátok, kötött, garbós felsők és virágos, őszies színekben úszó ruhák közül lehet válogatni. Persze alacsony nőkön a készlet egy része sehogy sem mutat, de nekem tetszettek az anyagok és szabások. Tipp: ha trapézgatyára vágyik, nézzen fel a TRF szintre, ahol még tart a leárazás, és jószerivel ugyanolyan farmereket kap 1995 forintért, mint 2 szinttel lejjebb 14.995-ért. Ha képeket is nézegetne és az árak is érdeklik, nézzen körbe a galériában!

A Zara annyira diktálja a divatot, hogy az idei őszin ő már két évvel ezelőtt túlvolt: most csak elvétve találtunk 70-es évek inspirálta ruhadarabokat. Ha nagyon a 40 évvel ezelőtti kor szellemében szeretne öltözni, akkor hivatalosra kell vennie a figurát: ez a duplasoros szövetkabát például közel 50 ezer forint, viszont remekül idézi azt az időszakot. Bár csak a kabátnélküli képen látszik, de az ing mintája valami elképesztően menő - ha nem lett volna vacak az ing anyaga (és nem került volna ezzel együtt is közel tízezer forintba), akkor el is hoztuk volna. Talán majd a téli leárazásokon kétezerért...

Galéria ikon

31

A Zara annyira diktálja a divatot, hogy már le is hagyta a 70-es éveket: a rojtokat és a hasított bőrt ne itt keresse! Cserébe vehet szép szövetkabátot - igaz, 47.995 forint az ára.
Galéria: 70-es évek divatja a boltokban
Fotó: divany.hu
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.