Búcsút inthetünk az edzőcipő-mániának

Olvasási idő kb. 3 perc

A szakemberek szerint alábbhagyott a furcsa divathullám, ami kikopott a kifutókról és az utcai divatból is. Persze még nem nálunk.

Galéria ikon

14

Galéria: Vége az edzőcipő mániának
Fotó: Pascal Le Segretain / Europress / Getty

Alábbhagyott a tavalyi év egyik legmenőbb kiegészítője, az edzőcipő utáni őrület a kifutókon és az utcai divatban – derült ki a fashionista.com legutóbbi anyagából, mely szerint átmenetileg fellélegezhetünk, mivel úgy tűnik, hogy a kényelmes trend a 2014-es évhez képest idén kevésbé van jelen a divatvilágban. Nem is árt egy kis pihenő, hiszen az edzőcipő ilyen-olyan formában, de mindenütt jelen volt az elmúlt időszakban, arról nem is beszélve, hogy a Chanel vezető tervezője, Karl Lagerfeld és a Dior kreatívosa, Raf Simons történelmet írt azzal, hogy haute couture shown mutatta be kövekkel és virágokkal kirakott gumitalpú edzőcipőit 2014 januárjában. Addig ez elképzelhetetlennek tűnt a divatszakmában.

A sort Alexander Wang követte, aki tavaly szeptemberben vonultatta fel edzőcipő ihlette kollekcióját, melyet elsősorban a Nike Flynit féle lábbelik és a Stan Smith féle teniszruhák inspiráltak a tervezés során – bár szerintünk Mary Katrantzou 2014-es tavaszi-nyári kollekciója is hatással lehetett a fiatal New York-i tervezőre. Persze nemcsak Wang látott fantáziát a lapostalpú darabokban, hanem a Creatures of Comfort designere, Jade Lai is, aki New Yorkban küldte kifutóra modelljeit tornacipőben, Londonban pedig Alice Temperley mutatta be az egyébként elegáns kreációkból álló kollekcióját edzőcipőt viselő modellekkel.

Galéria ikon

14

Galéria: Vége az edzőcipő mániának
Fotó: Victor Virgile / Europress / Getty

A trend nemcsak a kifutókon hódított, az utcai divatfotókat sem kellett sokáig fürkészni ahhoz, hogy feltűnjön, az elmúlt egy-két évben New Yorktól Párizsig edzőcipőben jártak a divatmániások. Nem is csoda, hogy ráuntunk a bumfordi darabra, hiszen szó szerint mindenhez ezt hordtunk mostanában; tüll-szoknyához, motoros dzsekihez, kis fekete ruhához, farmernadrághoz, jól szabott blézerhez és kezeslábashoz is.

A visszájára talán éppen az őrület csúcsán – a Chanel couture bemutatón – fordult a megmagyarázhatatlan divathullám, ami már a show pillanatában divatban volt, majd azonnal ki is kopott onnan. Az ezt követő szezonban jól láthatóan lezárták magukban az edzőcipő-korszakot a divatházak és a kifutókat újra ellépték a bokacsizmák, a törpesarkú papucsok, fűzős bakancsok, gladiátor- és platform-szandálok, klumpák, hegyes orrú cipők és a hagyományos tűsarkúk. Az utcákon is kevesebb sportcipős nőt látni mostanában, nemcsak a New York-iak, de a londoni és a párizsi divatrajongók körében is, sőt a divatvilág egyik kedvenc közösségi oldalaként számon tartott Instagramon is megcsappant a tornacipőben pózoló magamutogatók száma.

Galéria ikon

14

Galéria: Vége az edzőcipő mániának
Fotó: Kirstin Sinclair / Europress / Getty

Persze ez távolról sem jelenti azt, hogy az edzőcipő-kultúrának végleg befellegzett, inkább úgy mondanánk, hogy helyreállt az egyensúly. Az Adidas éppen Kanye Westtel terveztette meg Yeezy néven futó cipőjét és a fwrd.com divatigazgatója, Elyse Walker szerint sem esett vissza a kereslet az általuk piacra dobott edzőcipőkre. „Az edzőcipők divatosak, mint a cukrot, úgy viszik ezeket a fwrd.com oldaláról és az üzletekből. A kifutókon látott kollekciók nem mindig egyeznek meg azokkal az utcai trendekkel, amik ténylegesen eladhatóak a butikokban és a webáruházakban" – mondja Walker. A bennfentesek szerint azonban az edzőcipő-hullám a piac túltelítettségének hála már túl van a csúcsponton és mélyrepülésbe kezdett. „Örülök, hogy kiment ez a trend. Ez egyben azt is jelenti, hogy újra a személyes stílusom részeként viselhetem az edzőcipőt!” – mondta a street style fotósok egyik kedvenc szerkesztője. Ön mit gondol, az edzőcipő trendről? Szavazzon!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.

Mindennapi

Ez lesz az át nem vett mandátumok sorsa

A választási eredmények kihirdetését követően még mindig nem dőlt el véglegesen, hogy kik foglalják majd el helyüket az új Országgyűlésben, miután több vezető politikus is bejelentette, hogy nem veszi át mandátumát.

Világom

Kvíz: felismered ezeket az olasz édességeket?

Olaszország nemcsak a pizzáról és a tésztákról híres, hanem a világ egyik leggazdagabb édességkultúrájával is büszkélkedhet. A „dolce vita” hazájának számos édessége mára meghódította az egész világot.