Idén sem kapkodtak a színesbőrű modellekért a divatházak

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Nem sokat változott a helyzet, még mindig a fehér bőrű modellek vannak többségben a hirdetéseken.

Úgy tűnik, hogy a fashionspot.com szerkesztősége is szívügyének tekinti a színesbőrű modellek szerepét a divatszakmában. Tavaly év végén például arra hívták fel a figyelmet, hogy a divatlapok szinte egész évben nem tettek címlapjukra színes bőrű modellt, sőt akadt olyan magazin is, ami már 12 éve mellőzi borítójáról a nem fehér bőrű modelleket. A tavalyi év szomorú statisztikáján felbuzdulva az online újság munkatársai megnézték, hogy idén történt-e valamilyen változás a divatházaknál a 2015-ös tavaszi-nyári kampányok elkészítése közben. Hát nem – részletek a hajtás után.

1982-ben Elio Fiorucci tervező fenekestül felforgatta a reklámipart, amikor barátaival, a Benetton alapítójával, Luciano Benetonnal és a milánói fotóssal, Oliviero Toscanival megegyeztek abban, hogy ezentúl multikulturális kampányokat készítenek a Benettonnak. Az olykor betiltott, ellentmondásos hirdetések azóta világhírűvé váltak, mellyel egy új korszak vette kezdetét a divatszakmában.

Bár az időzítés tökéletesnek bizonyult, a Benetton kompromittáló hirdetéseit mégis évtizedeken át üldözték a szakmában. Az AIDS veszélyeire, a rasszizmusra, az anorexiára vagy éppen a háborúellenességre buzdító plakátoknak köszönhetően azonban az addig kevésbé ismert ruhamárkából a világ egyik legmenőbb brandje vált. Az elmúlt években közzétett kampányok azonban ellentmondanak a Benetton által indított sikersztorinak, mivel a 21.század első felében jelenleg riasztó a sokszínűség hiánya a piacon.

Galéria ikon

13

Naomi Campbellel és Jourdan Dunnal reklámoz a Burberry Prorsum.
Galéria: Sokszínűség és annak hiánya a divatvilágban
Fotó: Burberry Prorsum

15% vs. 85%

A fashionspot.com 577 kampányt vizsgált meg, melyekhez 811 modellt szerződtettek a divatházak. Ezekben a hirdetésekben a modellek 84,7 százaléka fehér bőrű volt. Összehasonlításképpen 5,7 százalék ázsiai modell, 5,1 százalék fekete bőrű modell és 2.3 százalék latin-amerikai modell kapott helyet az idei reklámanyagokban. Néhány divatház pedig úgy tűnik, mintha visszatáncolt volna a színesbőrű modellek foglalkoztatásától.

A Saint Laurent például összesen hét modellt szerződtetett le a szezonban, akik közül mind a hét a fehér bőrű volt (beleértbe a ready-to-wear és a Psych Rock kampányt is). Fekete modell utoljára 2008 őszén kapott helyett a francia divatháznál, akkor Naomi Campbell pózolt az Inez van Lamsweerde és Vinoodh Matadin által lőtt hirdetéseken. Igaz ez még a Stefano Pilati alatti időszakban volt, azóta már Hedi Slimane a Saint Laurent vezető tervezője.

Ugyanez vonatkozik a Chloé divatházra is, ahol a tavaszi kampányt a fehér bőrű Mihalik Enikővel és Caroline Trentinivel készítették el. Még megdöbbentőbb, hogy a Chloé 2001 tavaszán szerződtetett le utoljára színes bőrű modellt, Jessica White-ot akkor a luxusmárka korábbi kreatívigazgatója, Stella McCartney választotta a márka arcává. 

Pozitív fejlemény azonban, hogy az előző évekhez képest idén több márka is színesbőrű modellekben és hírességekben gondolkodott. A Burberry Prorsum Naomi Campbellt és Jourdan Dunnt szerződtette le, míg a Prabal Gurung Joan Smallsban látott fantáziát. Rihanna a Pumának, Nicki Minaj a Roberto Cavallinak, Solange az Eleven Parisnak, Kim Kardashian és Kanye West pedig a Balmain divatháznak reklámoz 2015 első felében.

Galéria ikon

13

Homokban napozó fehér bőrű modellek a Valentino kampányban.
Galéria: Sokszínűség és annak hiánya a divatvilágban
Fotó: Valentino

A szezon egyik legváltozatosabb hirdetését minden bizonnyal a Barneys New York készítette el, akik a „Better Than Ever” néven futó kampányukhoz szerződtettek olyan negyven körüli modelleket, mint Bethann Hardison, Brooke Shields, Christie Brinkley, Elaine Irwin, Kiara Kabukuru, Kirsten Owen, Pat Cleveland, Stephanie Seymour, Susanne Bartsch és Veronica Webb. A Bruce Weber által fotózott anyagban 40 százalékban láthatóak színes bőrű modellek. A szezon egyik nagy nyertese az egyik legtöbbet foglalkoztatott fekete bőrű modell, Binx Walton, aki kilenc hirdetésben látható a tavasz-nyári időszakban, leszerződtette többek között az Alexander Wang, a Coach, a Fendi és a Tom Ford is.

Teltkarcsúakból 1% is elég?

2015 első felében a teltkarcsú modellek mindössze egy százaléka kapott helyett a nagyobb horderejű divathirdetésekben. Plus-size mérettel megáldott modelleket elsősorban a három legismertebb plus-size márka szerződtetett. A 44-es méretű Ashley Graham első teltkarcsú modellként pózolhatott a Sports Illustrated Swimsuit kiadásában, valamint a Swimsuit For All katalógusában. Candice Huffine a közelmúltban indította el #LovedByCandice néven futó kapszulakollekcióját az olasz Elena Mironál, de a spanyol Mango is Huffine-nal reklámozza Violeta névre keresztelt plus-size vonalát. A fent említett két modell megjelent Lane Bryant #ImNoAngel című tavaszi hirdetésében, de a teltkarcsú nőkre specializálódott márka leszerződtette Marquita Pringet, Victoria Leet, Justine Legaultot és Elly Maydayt is a szezonra. A luxusmárkák azonban továbbra sem szerződtettek le plus-size modellt kampányaikhoz.

Bár ez a cikk nem a modellek korát hivatott elemezni, fontos megjegyezni, hogy jó néhány divatház gondolkodott negyven év feletti modellekben a 2015-ös tavaszi-nyári szezonban. A Barney's mellett a francia Céline a nyolcvan éves Joan Didionnal, a Saint Laurent a 71 éves zenész legendával, Joni Mitchellel dolgozott együtt, de a 93 éves divatikon, Iris Apfel is felkapott volt a divatházak körében, vele Alexis Bittar és Kate Spade is készített vele egy ütős reklámanyagot.

Galéria ikon

13

Lane Bryant #ImNoAngel néven futó kampánya teltkarcsú nőknek.
Galéria: Sokszínűség és annak hiánya a divatvilágban
Fotó: Lane Bryant

Összeségében elmondható, hogy a megfizethető ruhákat gyártó márkák szívesebben alkalmaznak színesbőrű modelleket, mint a divatházak. Ez a statisztika igaz volt a 2014-es kampányanyagokra is. A Topshop Joline Braunnal kötött szerződést, míg az egyre menőbb cipőmárka, Sam Edelman választása Charlene Almarvezre és Rossy Herrerára esett. A sokszínűséget rendszeresen megjelenítő H&M három különböző kampányában tűnnek fel színes bőrű modellek; Aya Jones a H&M Loves Coachella, Arlenis Sosa és Rose Bertram a H&M Sport, míg Joan Smalls Adriana Lima, Doutzen Kroes Natasha Poly társaságában látható a H&M Summer kampányban. Nemcsak a svéd márkának, de a DKNY-nak is bejöttek a sokszínűséget hirdető reklámok, a New York-i márkánál idén Binx Walton, Soo Joo Park, Dylan Xue és Xiao Wen Ju népszerűsíti Donna Karan farmerkollekcióját. Persze nem minden fast fashion márka nyitott a sokszínűségre, idén többek között a Zara, a LOFT, a French Connection és a Banana Republic is mellőzte anyagaiból a színes bőrű modelleket.

Más a helyzet a luxusmárkáknál, melyek még mindig előszeretettel készítik kampányaikat kizárólag fehér bőrű modellekkel. Így tett a szezonban többek között a Lanvin, a Max Mara, a Versace, a Valentino, a Prada, a Carolina Herrera, a Christian Dior, a Saint Laurent és a Chloé is. Azért találtunk olyan divatházakat (Chanel, Kenzo, Agent Provocateur) is, melyek "szorítottak helyet" a fekete bőrű, illetve ázsiai modelleknek is kampányaikban. A fashionspot.com szerkesztősége megállapította, hogy a 2015-ös tavaszi-nyári kampányokban feltűnt színes bőrű modellek száma csaknem azonos a 2014-es reklámok adataival, mivel a tavalyi évben 85.97 százalékban szerződtettek le fehér bőrű modelleket a divatházak.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.