A nadrágszoknya vagy a lamé a rosszabb?

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Cannes-ban sem sikerült mindenkinek szépen felöltöznie, sőt! Galéria.

A 68. Cannes-i Filmfesztivál május 23-ig tart, de sajnos már most összejött egy nagy merítés rossz ruhákból (és egy cipős botrányon is túl vagyunk). Például az általunk nagyon kedvelt Sophie Marceau most kétszer is melléfogott: egyszer egy idétlen félig bőrnadrág, félig nagyestélyi kombóban mutatkozott, aztán túl magasan sliccelt, köpenyszerű ruhájában villantott bugyit. Natasha Poly is egy hasonlóan béna estélyit választott, ami olyan volt, mintha fürdőruhájára tekerte volna fel a szállodai függönyt.

Galéria ikon

36

Galéria: Cannes 2015 - a legrosszabbak
Fotó: Samir Hussein / Europress / Getty

Az idei fesztiválon a csillogó szatén és lamé anyagok is nagyon mentek, pedig ezek egyrészt optikailag vastagítanak, másrészt könnyű bennük közönségesnek vagy divatjamúltnak tűnni. Eva Longoriának még egész jól állt a mélyen dekoltált, ezüstszínű ruha, de Lindsay Ellingson modell úgy nézett ki, mint aki jelmezbálba indult – és még a feneke is kilógott a ronda estélyiből. Liya Kebede etióp származású modellel bántak el a legrosszabbul, az ő designerruhája konkrétan úgy nézett ki, mintha a tervező a karácsonyról megmaradt díszeket és csomagolóanyagokat hasznosította volna újra, de Sienna Miller Valentino ruhája is inkább tűnt saját készítésű óvodai jelmeznek, mint komoly estélyinek.

Sokan a csillogó kövekkel kirakott ruhákra esküdtek, például Paris Hilton is, de tőle nem is vártunk mást – és Victoria Silvstedt-től sem, aki rendesen sellőnek öltözött minden nap. Az idei filmfesztiválról se hiányozhatott az excentrikus Elena Lenina, aki hozta a szokásos szintet. A legmeglepőbbek talán Salma Hayek rossz választásai voltak, hisz az ő férje, François-Henri Pinault a luxusruhamárkákat tömörítő Kering vállalat elnöke, szóval Hayek a világ legjobb gardróbjából válogathat magának. Ez idén rosszul sikerült, hiába márkásak a ruhái, egyszerűen rondák. Nézze meg a galériában a 2015-ös Cannes-i Filmfesztivál legrosszabb szettjeit!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Betiltották a középkorban a gombot: nők nem viselhették

A pazarlás visszaszorítása érdekében egészen szélsőségesnek tűnő rendelkezések korlátozták a középkori olasz városok lakóinak kinézetét. Többek között gombot sem hordhatott mindenki, de a hajviseletet és az otthoni öltözködést is szabályok közé szorították.

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.