Nem újkeletű a mackómánia a divatházaknál

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Már a nyolcvanas években piacon voltak a medvékkel teleaggatott cuccok.Mutatjuk kik láttak benne fantáziát!

Galéria ikon

19

Galéria: Macik a divatban
Fotó: Facebook / Sandra

Újabb furcsa jelenségre találtunk rá a divatanyagok válogatása közben. Ezúttal a Moschino rapidgyorsasággal piacra dobott „Ready to Bear” gyűjteménye juttatta eszünkbe a kamaszkorunkat és a kilencvenes évekbeli ruhatárunkat, ami meglepő módon rejtett hasonló macis darabokat. Az egyezésen felbuzdulva utánajártunk, hogy mégis mely kreatívtervezőknek köszönhetjük a szerethető plüssmedvék divatba hozását.

Az önmagát is előszeretettel koppintó Jeremy Scott egyébként a harminc éves múlttal rendelkező divatház előző vezetőtervezőjétől kölcsönözhette az ötletet, aki az utolsó, 2013-as őszi kollekciójába építette be a medvés stólát és kucsmát. Ami inkább meglepő az az, hogy a negyven éves Scott már az Adidasnak tervezett cipőire is applikált plüssmedvéket az elmúlt időszakban. A Moschino esetében egyébként még érthető is az utalás, mivel az olasz luxusmárka a kilencvenes évek elején is házalt hasonló hátizsákokkal. Egy-egy ilyen ritkaság a mai napig kering a piacon, a vintagevonwerth.com oldalán például 565 eurót (kb.168.719 forint) kérnek egy ilyen „régiségért”. (Az idei macis Moschino kollekcióban van 425 ezer forintos retikül is).

Galéria ikon

19

Galéria: Macik a divatban
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

Az amerikai Vogue medvékkel beborított kabátban tette címlapjára Kara Youngot 1988 októberében, majd pár hónappal később a People magazin is beszámolt Jean-Charles de Castelbajac kollekciójáról, aki mackós couture kabátokat tervezett felnőtteknek. Bár a szerkesztő megjegyezte, hogy a francia tervező munkája nem egyedülálló a szakmában, hiszen korábban látott már hasonló macikat Patrick Kelly, Sonia Rykiel és a Benetton kifutóin is. „Messziről egy homogén mintának tűnhet. Ahhoz, hogy jobban szemügyre vehessük a mackókat, oda kell bújnunk a viselőjéhez. Számomra ez egy álomkabát, amelynek gyökerei a gyerekkoromhoz vezethetőek vissza” – mondta a designer, aki a sötétbarna és világos szürkésbarna színben piacra dobott kabátjaiért akkor 2500-3400 dollárt (kb. 680.000-924.885 forint) kért el tehetős ügyfeleitől, de így is mindössze 69 darabot adott el belőlük a szezonban.

A 21.században sem maradtunk mackós divatcuccok nélkül, hisze több jótékonysági szervezet is macikban gondolkodott az elmúlt időszakban, amelyek különlegessége az volt, hogy ismert emberekkel reklámozták azokat, vagy éppen a világ legnépszerűbb divatházainak designereit vették rá a tervezésre. Ilyen volt például a Designer Pudsey, ahol például egy Giles által tervezett, Swarovskikristályokkal kirakott medvéért 24 ezer fontot (kb. 9.7 millió forint), egy Marc Jacobs által tervezett Louis Vuitton maciért 20 ezer fontot (kb. 8.1 millió forint) adtak, míg a Dior, az Alexander McQueen vagy a Burberry mackói átlagosan 8500 fontért (kb. 3.4 millió forint) keltek el a vásáron.

Galéria ikon

19

Galéria: Macik a divatban
Fotó: adidas.com

2002-ben a brazil tervezőpáros, Fernando és Humberto Campana bemutatta „Teddy Bear Banquete” székét, amit 2004-ben 68.500 dollárért (kb.18.6 millió forint) árvereztek el. A tervezőpáros bútorából merített inspirációt a chilei származású tervező, Sebastian Errazuriz is, akit akkor sokan meggyanúsítottak, hogy Castelbajactól vette az ötletét. A fiatal tervezőhöz hasonlóan Manuel Bolano is nagy fantáziát látott a medvékben, ezért 2010-ben be is építette kollekciójába a népszerű formát Barcelonában. Nézze meg a galériában, hogy hogyan dolgozták fel a divatházak a medvetémát!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Adamek Alma
Adamek Alma
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.