Menő a másság, csak nem a divatiparban

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A divathét egyik nagy tanulsága, hogy még mindig kevés színes bőrű modell kap helyet a kifutókon.

Galéria ikon

15

Beverly Jonhson 1974-es Vogue címlapja.
Galéria: Fekete modellek a címlapon
Fotó: vogue

Jópár éve beszédtéma a divatszakmában a sokszínűség hiánya, ami ellen több aktivista és veterán modell is felszólalt az elmúlt időszakban. Bethann Hardison 2013 szeptemberében például odáig ment, hogy nyílt levelet küldött szét a New York-i, londoni, milánói és a párizsi divatsajtónak és a divatszervezetnek, melyben felszólította a divatházakat, hogy vessenek véget  rasszizmusnak a kifutókon.

Bár voltak olyan márkák, akik vették az adást és több színes bőrű modellt válogattak be a bemutatóikra, azért a sokszínűség hiánya továbbra is jelen van a szakmában, miközben az is elgondolkodtató, hogy vannak, akik szerint továbbra is menő a Blackface. Az érzékeny témára nemrég a Mic.com egy szatirikus, de felvilágosító jellegű videóval reagált, mikor elkészítette a „Flip The Script” névre keresztelt videósorozat legelső anyagát Liz Plank vezetésével.

Az epizód első felső felében Plank a New York-i divathét bemutatóira tartó embereknek tett fel kérdéseket a divathét sokszínűségével és a rasszizmussal kapcsolatban, amire a riportalanyok igencsak meglepő válaszokat adtak. A pár perces videóból kiderül, hogy a másság valóban menő és ebben a szezonban is voltak olyan feltörekvő márkák, melyek felkarolták a sokszínűséget, sőt teltkarcsú, kerekesszékes valamint látássérült modelleket is alkalmaztak, de ennek ellenére az ügy továbbra is inkább stagnál, mint fejlődést mutat. Persze előrelépésnek lehet nevezni, hogy a fogyatékkal élők is esélyt kaptak a szakmában, de attól még a bőrszín kérdését szem elől vesztették a divatházak.

Az anyag második részében a műsorvezető az ismert modellel és aktivistával, Yomi Abiolával nézi át a divatmagazinok hirdetéseit, melynek során meglepő megkülönböztetésekre lesznek figyelmesek. Az egészséges testkép projecttel befürdött Vogue-ban például 272 alkalommal szerepel fehér modell a hirdetésekben, amivel szemben igencsak karcsúnak tűnik az a 38 más etnikumhoz tartozó modellel elkészített reklámanyag. A fekete modellek hiányára pár évvel ezelőtt már David Bowie felesége, Iman is felhívta a figyelmet, amikor azt nyilatkozta, hogy még a hetvenes években is több fekete bőrű modell volt a kifutókon, mint napjainkban. A négy évtizede modellkedő Imannak igaza volt, a galériában meg is nézheti, hogy mennyi színes bőrű modell kapott címlapot pár évtizeddel ezelőtt!

Galéria ikon

15

Kara Young 1989-ben is felkerült a Vogue elejére.
Galéria: Fekete modellek a címlapon
Fotó: vogue
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.