Már hamisítják is a kék-fekete ruhát

Olvasási idő kb. 1 perc

Míg az eredetit 20 ezerért rendelheti meg, a kínai másolatért 14-et kell fizetnie.

Múlt héten robbant a bomba, és elárasztották az internetet olyan képek, amelyen – egy egyébként csúnyácska – ruha látható, alatta pedig azon veszekedtek az emberek, hogy milyen színű. A kék-fekete kontra arany-fehér csatáról természetesen mémek is készültek, és nem kellett sokat várni, hogy a ruha másolata kedvenc oldalunkon, az Aliexpress-en is feltűnjön.

Az ominózus ruha természetesen kétféle színkombinációban kapható, és az eredeti márka, a ROMAN Originals weboldaláról lelopott termékfotókkal hirdetik. Jelenleg 50 dollárt (14 ezer forintot) kérnek érte, amit mi azért sem tartunk kihagyhatatlan üzletnek, mert az igazit 50 fontért, azaz kicsivel több mint 20 ezer forintért tudhatjuk a magunkénak. A minőségbeli különbségről pedig még csak sejtésünk sincs...

Az eredetit 20 ezerért kapjuk meg, a kínai másolatot 14-ért rendelhetjük meg.
Fotó: aliexpress

Indokolt lenne a másolatot megrendelni, ha még mindig készlethiányos lenne a ruha (természetesen a hype után percek alatt azzá vált), de már a ROMAN honlapján és az Amazonon is rendelhető. Az Aliexpress-es eladó egyébként jól betárazott belőle: jelenleg körülbelül 4000 eladó darabja van belőle. Állítólag.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.