Akinek a cipői még a szexnél is jobbak

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Manolo Blahnik egyedüli férfiként került anno a Vogue címlapjára. Mutatjuk, miért!

Manolo Blahnik (teljes nevén Manuel Blahnik Rodríguez) 1942. november 27-én született Spanyolországban. A Kanári-szigeteken nőtt fel, édesapja cseh családjának gyógyszergyártó cége volt Prágában, az anyai ág pedig egy banánültetvényt birtokolt. Magántanuló volt, szülei pedig diplomatának szánták, ezért a Genovai Egyetemre küldték, hogy ott politikát és jogot tanuljon. Blahnik azonban inkább úgy döntött, hogy vált és az irodalom, illetve az építészet mellett döntött. Ebben közrejátszhatott az, hogy azokban az időkben nagynénjével és nagyapjával élt – előbbi pedig erős hatással volt divatérzékére. Édesanyja egyébként mindig is elégedetlen volt a cipőkínálattal, így gyakran saját maga készítette őket.

1965-ben diplomázott és Párizsba költözött, hogy művészetet és díszlettervezést tanuljon. Mindeközben egy vintage ruhákkal foglalkozó üzletben dolgozott, majd 3 évvel később továbbállt Londonba, hogy a Zapata nevű bolt buyere legyen és a L'Uomo Vogue-ba (az olasz Vogue férfiaknak szánt változatába) írjon.

Fordulópont: a 70-es évek

1970-ben – egy New York-i látogatása során – lehetősége volt találkozni Diana Vreelanddel, az amerikai Vogue akkori főszerkesztőjével. Meg is ragadta a lehetőséget és bemutatta neki portfolióját, amelyben különböző ruhadarabok és díszletek tervei voltak. "Fiatalember, ezek csodálatosak. Tervezzen kiegészítőket, készítsen cipőket" – mondta Vreeland. Blahnik meg is fogadta a tanácsát és cipőtervezésbe fogott.

Galéria ikon

6

Napjainkban
Galéria: Akinek a cipői jobbak még a szexnél is
Fotó: Cindy Ord / Europress / Getty

1972-ben Ossie Clark felkérte, hogy tervezzen neki lábbeliket a bemutatójához. Ezt követően 2000 fontért megvette a Zapatát (ahol előzőleg dolgozott) és megnyitotta a saját butikját. 1974-ben – egyedüli férfiként – az angol Vogue címlapjára került. 1977-ben már Amerikában is kaphatóak voltak a cipői: egyrszét a a Bloomingdales jóvoltából, másrészt ott is megnyitotta első üzletét. Azóta a Bloomingdales-en kívül a Nordstrom, a Neiman Marcus, a Barney's, a Bergdorf Goodman, a Saks Fifth Avenue és a Dubai Mall polcain is megtalálhatjuk a tervezőzseni munkáit.

2007-ben a Brit Birodalom Rendjének parancsnoki fokozatát kapta meg méghozzá azért, amit a brit divatiparért tett. Ez azért is említésreméltó, mert Blahnik a cipőkészítést nem iskolai keretek között tanulta: gyárakat látogatott meg, ahol a szakemberekkel beszélgetett. Eleinte férfiaknak készített lábbeliket, de rájött, hogy azok túlságosan gátat szabnak a fantáziájának. A 70-es években az ormótlan platformok számítottak menőnek, ezért is volt nagy áttörés, amikor tűsarkú cipőket dobott piacra. Blahnik egyébként utálja a telitalpat.

Érdekesség: minden egyes tervéből megtart egyet, így mára már 25 ezer, két házat megtöltő cipő sorakozik vitrinjeiben. A Szex és New York című sorozat megdobta az eladásokat: ő volt ugyanis a főszereplő, Carrie Bradshaw kedvenc tervezője és többször említették is a nevét. Kevesen tudják, de a Twilightban is feltűnik egy munkája. Kiveszi a részét a munkából: a dizájn és a kampányok tervezésétől kezdve egészen az olaszországi látogatásoknál megejtett gyárlátogatásig. Madonna egyszer azt nyilatkozta, hogy a Manolo Blahnik által megálmodott cipők "jobban esnek, mint a szex". Keresztnevét nemcsak a saját termékeire használják, de más, drága és s zép lábbelikre is mondják néha, hogy ezek bizony "Manolók".

Galéria ikon

6

Az összetéveszthetetlen Manolo Blahnikok
Galéria: Akinek a cipői jobbak még a szexnél is
Fotó: Cindy Ord / Europress / Getty

A sorozat előző részeit az alábbi linkeken találja:

1. rész - Kicsoda Thomas Sabo?

2. rész - Tommy Hilfiger eleinte hippiknek tervezett

3. rész - Jean Paul Gaultier szereti a női melleket

4. rész - Miuccia Prada: Soha nem lesz együttműködés a H&M-mel

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!