Boltkörkép: már a 2015-ös őszi trendek szerint is felöltözhet!

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megnéztük, mik érkeztek az üzletekbe, jó hírünk van: mindenhol felöltözhet a legfrissebb trendeknek megfelelően.

Nagyjából vége a leárazásoknak, mindenhová megérkezett az új kollekció. Az üzletek végre nem bálás turkálókra hasonlítanak, megteltek pasztellszínekkel, új, még nem gyűrött és foltos ruhákkal. Ennek megfelelően az árak is magasak, de ha követni akarja a trendeket, azért fizetnie kell (na jó, nem mindig olyan sokat, de erről később).

A Daily Mail tavaszi trendeket taglaló cikkét alapul véve indultunk neki a ruhakeresésnek: az biztos, hogy divat lesz idén tavasszal a khaki szín, a tengerészes stílus, a fekete-fehér páros, a virágminta, a pöttyös és pliszírozott holmik. Pliszírból ugyan nem találtunk egyelőre semmit (folyamatosan érkeznek a boltokba a ruhák, szóval még ne temessük ezt a trendet), de minden másból túladagolásunk lett. Részletek a folytatásban!

H&M

A svéd óriáscég majdnem olyan gyorsan reagál a trendekre, mint az Inditex, ennek megfelelően tele az üzlet a legfrissebb divat szerinti ruhákkal: a military divat tényleg velünk lesz tavasszal, legalábbis majdnem minden ruhadarab kapható katonazöld színben és nagyon jó sportos, khaki tavaszi kabátkákat láttunk mindenhol. A virágos printek kicsit megújultak – mondjuk ez nem ártott –, szóval készüljön fel rá, hogy aprómintás blúzok helyett idén nagy virágokkal nyomott szoknyákat, különleges növényes ingeket fog vásárolni. A fekete-fehér is jelen van (ezen pont meglepődtünk, hisz már 2013 tavaszán is jelen volt), minden tele van navy-fehér vagy fekete-fehér csíkos ruhákkal, blúzokkal. Jó hír azoknak, akik már tavaly bevásároltak ilyesmit, mert a csíkos ruhák szabása is a régi, szóval bátran előveheti a több éves darabokat.

Galéria ikon

38

H&M: újragondolták a virágmintákat. Blúz 9990 Ft, szoknya 9990 Ft
Galéria: Tavaszi trendek a boltokban - 2015.
Fotó: Dívány

Ami nekünk tetszett: bár a Daily Mail nem említi a Barbie-trendet, de kérlelhetetlenül jön: pink pulóverek, flamingós felsők és mindenféle vicces ruha valódi tárháza a H&M Divided részlege, ha kapható egy kis bohémságra és nem akar mindig végzet asszonyának öltözni, nézzen szét a tiniruhák közt is!

C&A

A C&A nem igazán követi a trendeket, de náluk tényleg 52-es méretig van minden. Prekoncepciónk ellenére simán össze tudtunk szedni több divatos szettet, például a tengerészes stílust itt tökélyre fejlesztették egy vitorlásmintás kötött pulcsival és a hozzá illő piros nadrággal, de pöttyös és fekete-fehér ruhákból sincs hiány. A katonazöld parka is jó vásár és persze virágmintás blúzokból is van egy rakat, de a legtöbb tényleg nem 36-os, sokkal inkább 44-es, így azok közül nem próbáltunk fel egyet se.

Galéria ikon

38

C&A: itt a pöttyös trendet a legegyszerűbb követni, felső 2790 Ft, nadrág 5590 Ft
Galéria: Tavaszi trendek a boltokban - 2015.
Fotó: Dívány

Mango

A Mangóban minden tele van még leárazott termékekkel, aminek nagy előnye, hogy virágos blúzért például nem kell 4 ezer forintnál többet fizetnünk. Csíkos zsákruhák is kaphatók, mint mindig minden szezonban, igaz, ezek épp nincsenek leárazva, ahogy a katonazöld ingruha is 9995 forint, de kis türelemmel hasonló darabokat ki lehet bányászni a leárazott holmik közül is.

A farmerkínálatban a legnagyobb újdonság mindnehol a kertésznadrág, azt próbáltunk a H&M-ben és itt is. Nem könnyen hordható trend, mert a legtöbb kertészgatyában úgy néz ki az ember, mint a Kisvakond, de lehet vele próbálkozni. Egyelőre még 17.995 forint a sötétkék verzió, de van egy olyan érzésünk, hogy nyáron már féláron a miénk lehet egy ilyen darab – már ha kibírjuk addig és nem vesszük meg azonnal.

Galéria ikon

38

Mango: vékony csíkos fekete-fehér ruha. Ha eddig hiányzott volna ruhatárából, most megveheti 9995 Ft-ért.
Galéria: Tavaszi trendek a boltokban - 2015.
Fotó: Dívány

Zara

A Zara konkrétan olyan, mintha egy divatkatalógus lenne, minden polc köré egy trendnek megfelelő ruhák vannak rendezve. Itt már az ősszel divatba jövő 70-es évek  stílusának megfelelően is felöltözhet, és olyan hippis cuccokat is találtunk, amiket a Burberry alig pár napja küldött kifutóra. Szóval a leárazáson nem lesz nehéz dolga, ha őszre keres ruhát. Természetesen a nyári trendek is erősen jelen vannak, csíkos ruhákból például nincs olyan fazon, ami ne létezne, a virágminták minden formában jelen vannak, és itt még pliszírozott szoknyát is találtunk!

A katonazöld sem hiányzik, sőt. Viszont itt hívnánk fel rá a figyelmet, hogyha valamit kinéz az új trendek közül, túrja át az egy sornyi leárazott ruhát is, mert például khaki nadrág ott már 2990 forintért van, míg az új kollekcióban nagyon hasonló darabokat 10-15 ezer forintért kínálnak. Ugyanez igaz a virágos felsőkre is, kis szerencsével leárazva betárazhat nyárra a friss divatból.

Galéria ikon

38

<p>Zara: Hasonló pulóverekkel <a href="http://divany.hu/tejbenvajban/2015/02/24/mar_megint_koppint_a_zara/" target="_blank">rukkolt elő</a> korábban a Moschino is. </p>
Galéria: Tavaszi trendek a boltokban - 2015.
Fotó: Dívány

Promod

A Zara hatalmas, szinte áttekinthetetlen kínálata után felüdülés volt a Promod emberléptékű boltjába bemenni: itt egy pillantással fel lehet mérni, mi kapható. Bár nem annyira trendi a felhozatal, mint a Zarában, azért itt is megvan minden "must have" ruhadarab. Fekete-fehér csíkos blúzok és blézerek, virágos ruhák, khaki kiskabátok. Mindennek nagyon jó az anyaga, kellemes viselni őket.

Galéria ikon

38

Promod: Ide is megérkezett a tavasz, bár kint az ilyen szettekhez még kissé hideg van.
Galéria: Tavaszi trendek a boltokban - 2015.
Fotó: Dívány
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.