12 ékszer Valentin-napra

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Négy üzlet kínálatából válogattunk: közülük hárman külön kollekcióval készülnek a szerelmesek napjára.

Ha Valentin-napi ajándékról van szó, a csoki és a virág mellett dobogós még az ékszer is. Éppen ezért úgy döntöttünk, megnézzük, mivel rukkoltak elő az erre specializálódott üzletek a szerelmeseknek – egészen pontosan a férfiaknak, akik aztán meglephetik velük álmaik nőjét. Négy üzlet webshopjában jártunk: a Pandora, a Swarovski, a Thomas Sabo és az Orex kínálatát szemléztük: utóbbi kivételével mindegyik külön kollekcióval készült február 14-re. Előre lelőjük a jó hírt: már tizenezrekért találni mutatós darabokat.

Thomas Sabo

Thomas Sabót rendelhet a webshopból, de akár felkeresheti a Kristóf téri üzletet is – előbbiben eurós árakkal szembesül, utóbbiban értelemszerűen már forintosítottakkal. A 40 ezres karkötő szép kiindulópont lehet a charmok gyűjtéséhez, a lánc annak ellenére decens, hogy "kötelező módon" szív alakú, a fülbevaló pedig minden szettet feldob.

Nyaklánc 98 euró, fülbevaló 62 euró, karkötő 128 euró
Fotó: Thomas Sabo

Pandora

Míg a Pandora 2014-es őszi-téli kollekciójának ékszerei "az árnyakkal teli őszi erdő és a téli égbolt világába kalauzoltak", addig a Valentin-napi darabok sokkal egyértelműbb üzenetet hordoznak. A nyaklánc szuper ajándék annak, aki szereti a strasszokkal visszafogottan díszített darabokat, a gyűrűben ötletes ez a kétszínű megoldást, a charm pedig igazi alapdarab.

Nyaklánc 27 990 Ft, gyűrű 22 500 Ft, karkötő 16 900 Ft
Fotó: pandora

Swarovski

A Swarovski mi mással lephetné meg a szerelmes nőket, mint csillogó kiegészítőkkel? A köves fülbevalót egy kis feketével is tökéletes és ütős, a medál színe pedig igazán különleges (a rózsaarany pár szezon óta tartja magát). A három tétel közül a gyűrű a legdrágább, de az is csak 27 ezerbe kerül.

Fülbevaló 17 990 Ft, medál 23 990 Ft, gyűrű 26 990 Ft
Fotó: Swarovski

Orex

A klasszikus elegancia kedvelői az Orexbe menjenek: igaz, hogy mélyre kell nyúlni a pénztárcában, viszont minőségi anyagokból készült ékszereket kapunk érte cserébe. A gyűrű akár eljegyzéshez is jó, a fülbevaló gyönyörű, a nyakláncot pedig izgalmassá teszi a két anyaghasználat.

Gyűrű 73 990 Ft, fülbevaló 79 990 Ft, nyaklánc 194 990 Ft
Fotó: Orex
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.