Kelemen Henriettán vagy Sarka Katán jobb a flitter?

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Vajna Tímea, Iszak Eszter és Czippán Anett is versenyben van eheti cikkünkben. Szavazzon, ki öltözött fel jobban a Story-gálára?

Szombat este a Story-gálán jártunk, ahol nem csak buborékruhákat és bimbótapaszokat, hanem hasonlóan felöltözött celebnőket is találtunk. A flitter nagyon népszerű a híres nők körében és legtöbbjüknek nagyon jól is áll: a cikkünkben szereplő három nőnek tökéletes az alakja, szóval nem is állhatna nekik rosszul egy enyhén sellőfazonú, élénk színű ruha. 

Voltak, akik nem földet söprő estélyit készíttettek maguknak, mint például Czippán Anett és az x-faktoros Horányi Juli, ők mindketten a térdig érő hosszt választották és a fekete-fehér kontrasztjával játszottak. És persze nem tűntek el a felül csipkés estélyik sem, melyek hazai divatba-jöttét nagyrészt Sármán Nórának köszönhetjük. Iszak Eszter és Erdélyi Mónika nem olyan direktbe mutatták meg mellüket, mint Görög Zita a Joó Beatrix által tervezett Sentiments ruhában, de azért tudniuk kellett viselni a dögös vörös darabokat. A hajtás után megtalálja a részleteket és ismét szavazhat (mint minden hétfőn): kinek áll jobban adott ruha/stílus?

Kelemen Henrietta vs. Sarka Kata vs. Vajna Tímea

Miss Universe Hungary 2014, avagy Kelemen Henrietta abban a kegyben részesült, hogy Andy Vajna karján sétálhatott be a Story-gálára, mivel Vajna Tímea az est elején még macskáival volt elfoglalva. A főiskolás lány úgy volt felöltözve, mint Jessica Rabbit, és a vörösen csillogó flitteres estélyi mellé szokatlan kiegészítőt, tiarát vett fel – esetében ez érthető, hisz mégiscsak szépségkirálynő! A hangsúlyos ruhát nem ékszerezte túl, csak egy 5 karátos Caprice karkötőt és visszafogott fülbevalót viselt.

Hozzá nagyon hasonlóan öltözött fel Sarka Kata is, aki Léber Barbarától választott egy pink flittercsodát, melyhez DKNY nyakláncot kötött nyakába és körülbelül négy órát töltött sminkesével. Hajdú Péter felesége bátran kipakolta melleit és haját féloldalas kontyba kötötte, míg Kelemen kibontott hajjal és nagy Miss Universe Hungary felirattal gálázott.

Ha nehezen döntene a két nő közt, most fokozzuk a helyzetet: ugyanis Andy Vajna neje is flitteres maxiruhát választott, de ő legalább feketét. Vajna Tímea Tom Ford ruhában érkezett, melyhez Caprice gyémántokat, Jimmy Choo cipőt és Saint Laurent táskát választott – őt (is) megtalálja a galériában! Szavazzon, önnek ki jön be legjobban: a szépségkirálynő, a pinkben pózoló Sarka Kata vagy a fekete flitterekkel borított Vajnáné? 

Galéria ikon

11

Galéria: Kinek áll jobban: Story gála 2015
Fotó: Dívány

Iszak Eszter vs. Erdélyi Mónika

Iszak Eszter magyar tervezőtől választott, és jól tette: Sármán Nóra vörös, csipkés ruhája olyan volt, mintha csak ráöntötték volna! A műsorvezetőlány –Facebookja szerint – négy órát töltött sminkesével és fodrászával, akárcsak Sarka Kata, de jó is lett a végeredmény. A vörös ruha hosszú uszálya nagyon szép megoldás, egy baj lehetett csak vele: a gálavacsorán akkora tömeg alakult ki, hogy a celebek tényleg egymás estélyijének alját taposták, szóval Iszak aggódhatott, hogy megússza ruhaszakadás nélkül.

Erdélyi Mónikára újabban mintha rájárna a rúd, házát kényszerárverezik és a görög utazás is elég rosszul sikerült, de legalább van valakije. Állítólag, de nem az úrral érkezett. Helyette egy hölggyel üldögélt, de nem ez a lényeg, hanem az, hogy magyaros hímzéssel díszített vörös ruhája hasonlított Iszak Eszter csipkés Sármán-szettjéhez. Erdélyi ruhájának felső része egyébként nem tüll, hanem egyszerű testszínű anyag, így akkor sem villantott volna a műsorvezető, ha félrecsúsznak mellrésznél a minták. Erdélyi vörös stólával és aranyszín clutch-csal egészítette ki a vörös ruhát, Iszaknál nem láttunk kiegészítőket. Ön szerint melyikük a csinosabb? 

Galéria ikon

11

Galéria: Kinek áll jobban: Story gála 2015
Fotó: Dívány

Horányi Juli vs. Czippán Anett

Őszinték leszünk: a Story gálán fel sem tűnt, hogy Czippán Anett és Horányi Juli hasonlóan lenne felöltözve, de a képeket nézegetve már kiverték a szemünket a fekete-fehér csíkok. Sőt, Czippán maga sem tűnt fel nekünk élőben, mert a csíkos ruha átlagos irodistaszettnek tűnt térdig érő hosszával, szigorú, testkövető fazonjával. Sajnos a fekete cipő és táska sem teszi érdekesebbé a műsorvezetőnő összeállítását.

Az x-faktoros Horányi Juli ruhája nekünk jobban bejön (de nem mi döntünk, hanem ön), ráadásul egy magyar tervezőtől, Noemi Braz-tól választott, ami nekünk mindig szimpatikus. "Köszönöm az ékszereimet a Parfois Magyarországnak és a Verginának, valamint a táskámat és a cipőmet a Primadonna Hungarynak!" – írta ki Facebookjára Horányi, aki sminkesének és fodrászának sem felejtett el köszönetet mondani, és ezzel egy kis reklámot csapni. Nos, melyik csíkos ruha tetszik önnek jobban?

Galéria ikon

11

Galéria: Kinek áll jobban: Story gála 2015
Fotó: Dívány
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.