Így néz ki a mekis sültkrumpli ruhaként

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Chloe Sims egy csajos estén öltözött gyorséttermi köretnek.

Ruhák terén elég erős volt a felhozatal a közelmúltban: Chloe Sims például mekis sültkrumplinak öltözött, de akadt 3 olyan celeb is, akik hasonló pulóverben nyomultak – ketten ebből ugyanazon a rendezvényen. Kínos. A bakik mellett mutatunk azért szép ruhákat is: például azt, amelyikben Behati Prinsloo vagy Julianne Moore jelent meg pár héttel ezelőtt. Önnek pedig csak annyi a dolga, hogy eldönti, melyik verzió tetszik jobban!

Chloe Sims vs. a McDonald's sültkrumplija

Chloe Sims (akinek a vezetékneve miatt minden fotóján odaképzelünk egy zöld rombuszt a feje fölé) egy csajos estére indult testvérével és másik két nővel, amikor úgy döntött, hogy sültkrumplinak öltözik. A szettet Instagramon is megörökítette, így derült ki, hogy egy limezöld River Island felsőt és egy piros American Apparel szoknyát húzott magára. A szettet nude hegyesorrú magassarkúval egészítette ki, derekára a Moschino reklámtábláját övét akasztotta, füleibe pedig gigantikus méretű karikafülbevalókat. A haját egyszerűen nem értjük. A mekis sült krumplira piros dobozt adtak, szettjét pedig indokolatlan mennyiségű sóval egészítették ki.

Galéria ikon

11

Galéria: Így néz ki a mekis sültkrumpli ruhaként
Fotó: Instagram / @chloe_simsstarship / McDonalds.hu

Pixie Geldof vs. Daisy Lowe vs. Sienna Miller

Alexa Chung divatikon és szerző nemrég megmutatta, mit tud tervezőként: az AG Jeans-nek tervezett egy kollekciót, ami többnyire sötétkék ruhadarabokat tartalmaz és csak elvétve egy-két szürkét. Utóbbiak közül való a lent látható pulóver is, amit – az ilyenkor szokásos módon – kiszórtak a celebeknek, hogy ebben jöjjenek a kollekciót leleplező estre. Az osztás elég érdekesen sikerült, mert többen ugyanazt kapták meg, így fordulhatott elő, hogy Pixie Geldof és Daisy Lowe is ugyanabban a pulóverben jelent meg. Szerencsére máshogy stylingolták a felsőt, így van miről beszélni: Geldof egy enyhén lotyós vörös műbőr szoknyával vette fel, lábaira gumihatású loafert húzott, a szettet pedig egy leopárdmintás bundával fejelte meg. A sötétfukszia rúzs viszont menő!

Lowe elég lazára vette a figurát: farmert és fekete csizmát húzott, vállán pedig egy fura steppelt táskát cipelt. Az arca kicsit ziláltnak tűnik, nem tudjuk, hogy ez tudatos-e vagy csak így sikerült. Sienne Miller nem az estre vette fel a pulóvert: őt másnap, 16-án fotózták le, ahogy New Yorkban sétafikál. Az ügyintézéshez fekete leggingset húzott, amihez ősember cipőt és lila kötött zoknit vett fel. A táska elég érdekesnek tűnik, ahogy a logóból kivettük, valószínűleg egy Prada-darab. Miller napszemüvegét mi is szívesen elfogadnánk. A galériában megnézheti a tervével kertésznadrágban pózoló Chungot is, ne hagyja ki!

Galéria ikon

11

Galéria: Így néz ki a mekis sültkrumpli ruhaként
Fotó: Xposurephotos.com / Northfoto

Behati Prinsloo vs. Julianne Moore

A végére jöjjön valami szép, mondjuk az az estélyi, amit Prinsloo (a fotó hátteréből könnyen kikövetkeztethető módon) a Victoria's Secret egyik eseményére vett fel, Julianne Moore pedig az Éhezők viadalának kaliforniai premierjére. A decens dekoltázzsal ellátott ruhához Prinsloo egy plasztik orral megtoldott fekete magassarkút vett fel, a haját pedig nagyon-nagyon irigyeljük! Az 54 (!!!) éves Julianne Moore lélegzetelállítóan gyönyörű, ez a vörös haj csodásan mutat az esélyivel. Moore lilára lakkozta a körmeit, fekete cipőt húzott és hasonló színű clutch-ot cipelt magával. A sminkje és az ékszerek tökéletesen kiegészítik az egyébként csillogó szettet.

Galéria ikon

11

Galéria: Így néz ki a mekis sültkrumpli ruhaként
Fotó: Ian West / Northfoto
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nemcsak megfázást okozhat: így teszi tönkre a klíma az ízületeidet

Amikor a nyári kánikulában belépünk egy kellemesen hűvös, légkondicionált irodába vagy üzletbe, azt megváltásnak érezzük. A legtöbben tisztában vannak azzal, hogy a túl erős hűtés megfázást, torokfájást vagy tüdőgyulladást okozhat, ám a klímaberendezéseknek van egy rejtett veszélye is: csendben teszik tönkre az ízületeinket. A legfrissebb orvosi kutatások szerint a mesterségesen lehűtött és kiszárított benti levegő drasztikusan rontja az izomerőt, miközben az idegvégződésekben található receptorok túlaktiválásával brutális, nyilalló fájdalmat idéz elő a vállban, a nyakban és a térdekben.

Offline

Nem csak királynék voltak, uralkodók is: hatalmas titkot fedtek fel az ősi sumér sírok a nőkről

Az ősi Mezopotámia világáról sokáig úgy gondolták a kutatók, hogy a hatalom szinte kizárólag a férfiak kezében összpontosult. A királyok nevét feljegyezték, a nők pedig többnyire feleségként vagy papnőként jelentek meg a történetekben úgy, mint valódi hatalommal nem rendelkező szereplők. Egy régészeti lelőhely újraértelmezése azonban mára megkérdőjelezte a korról gyűjtött ismereteinket.

Offline

Villámkvíz: felismered a világ leghíresebb vasútállomásait?

A vasúti közlekedés a 19. század első felében indult hódító útjára a világon, majd az ipari forradalmak jelentősen hozzájárultak elterjedéséhez. Az emberiség így egyre több vasútállomást is épített, melyek sokszor egy-egy város legszebb épületei közé tartoznak.

Mindennapi

Döntött a kormány a hitelstopról: két új határidőt hirdettek ki

A diákhitelek és a Babaváró hitelek esetében is határidő-módosításról döntött a kormány, amelyek már meg is jelentek a Magyar Közlönyben. A változások a diákhitelek kamatstopját, illetve a Babaváró hitel egyik alapfeltételének teljesítési határidejét érintik.