Direkt hord többéves ruhákat Katalin

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Azért vesz fel a hercegné egyre több 2-3 éves ruhát, mert nem akarja, hogy bárki lemásolhassa.

Galéria ikon

17

Galéria: Direkt hord többéves ruhákat Katalin
Fotó: Max Mumby/indigo / Europress / Getty

Katalin évekkel ezelőtt felhalmozta ruhatárát és most a már meglévő, akár többéves szetteket rotálja – véli a Daily Mail. A lap szerint nem véletlen, hogy a hercegné rendre olyan ruhákban jelenik meg, amiket már nem lehet megvásárolni, mert évekkel korábbi kollekciókba készültek. Például a 2014-es királyi karácsonyi ünnepségre, Sandringhambe egy olyan Moloh márkájú kabátban ment el Katalin, amit a tervező 2012-es kollekciójában árult, tehát hiába tetszik meg nők ezreinek, nem fogják tudni beszerezni sehol.

Katalin ruhahalmozásának egyik oka az lehet, hogy esküvője után azonnal hisztéria tört ki, bármiben is jelent meg. Azzal voltak tele az újságok, hogy adott szerencsés márka nem győzi teljesíteni a rendeléseket, például az Issa nagyrészt Katalinnak köszönheti, hogy ismert márkává vált, a bézs magassarkú meg azóta se kopik ki a divatból.

A hercegné stílusa újabban egész kiforrottnak tűnik, ruhái pedig gyakran valóban több évesek, ahogy azt a galériában is megnézheti. Fontos turnéin is simán visel a hercegné 2006-os 2007-es szetteket, melyek klasszikus stílusuknak köszönhetően még jóideig biztos nem mennek ki a divatból. A Moloh tulajdonosa, Caroline Smiley egyébként azt mondja, a hercegné tőlük például "próbára" visz el ruhákat – a karácsonyi kabátot is –, melyeket csak akkor fizet ki, ha fel is veszi őket. Ha ez igaz, akkor a nyolcas méretű Katalin eléggé megváratta a márkát, mert a 2012-es, 685 fontot kóstáló (mai árfolyamon 278 ezer forint) kabátot csak most nemrég viselte. Nézze meg a galériában, melyik tervező munkáját hány év késéssel viselte a hercegné!

Galéria ikon

17

Galéria: Direkt hord többéves ruhákat Katalin
Fotó: Chris Jackson / Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.