Íme Katalin hercegné 10 szettje 2014-ből

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mostanra kiforrt Katalin stílusa: vagy térdig érő koktélruhában vagy egyszínű kabátruhában áll nyilvánosság elé.

2014-ben Katalin hercegné kevesebbszer jelent meg nyilvánosan, mint a korábbi években, így kevesebb ikonikus szerelést mutatott be. Az év első felében az ausztrál turné tartott minket lázban, nyáron Londonban láthattuk a hercegnét párszor, decemberben pedig már állapotosan látogatott New Yorkba.

A hercegné sajnos nem tudott sok újat mutatni 2014-ben, de azért így is rengeteget írtunk róla: észrevettük például, hogy nem csak Dianához, hanem Erzsébet királynőhöz és Mária dán hercegnéhez is lehet hasonlítani, és ismét adott muníciót azzal, hogy több éves ruháit vette elő.

Alább összeszedtünk 10 olyan szettet, mely nagyon jellemző a hercegnére, akinek mostanra úgy tűnik, kiforrt a stílusa: vagy egyszínű, térdig érő koktélruhában, vagy szintén egyszínű kabátruhában áll nyilvánosság elé. Azért reméljük, 2015-ben többször láthatjuk és talán kicsit újít is stílusán a hamarosan kétgyermekes hercegné.

1. Az ausztrál érkezés: Catherine Walker kabátruhában villan a láb

Galéria ikon

16

Katalin 2014-ben nem gyakran mutatkozott nyilvánosan: az egy hónapos ausztrál turnén és a pár napos New York-i kiruccanások kívül elvétve lehetett látni. Kezdjük is egy ausztrál ruhával: április 7-én ebben a piros kabátban landolt Wellingtonban.
Galéria: Íme Katalin hercegné 10 szettje 2014-ből
Fotó: Samir Hussein / Europress / Getty

2. Strandszett: Zimmermann csipkeruha és háncstalpú szandál

Galéria ikon

16

Április 18-án megmutatta Katalin, hogy megy egy hercegné strandra!
Galéria: Íme Katalin hercegné 10 szettje 2014-ből
Fotó: Chris Jackson / Europress / Getty

3. Ez jellemző Katalinra: újabb Catherine Walker kabátruha

Galéria ikon

16

Április 24-én a Canberrai Nemzeti Portrégalériába látogatott el: az élénk színek és az egyberuhák állnak igazán jól neki.
Galéria: Íme Katalin hercegné 10 szettje 2014-ből
Fotó: Samir Hussein / Europress / Getty

4. Az ausztrál búcsú: Michael Kors kabátruhában 

Galéria ikon

16

Április 25-én így búcsúzott Ausztráliától.
Galéria: Íme Katalin hercegné 10 szettje 2014-ből
Fotó: Pool / Europress / Getty

5. Ugyanaz a ruha három év különbséggel

Galéria ikon

16

Egy olyan Alexander McQueen ruhában, amit már három évvel korábban is viselt! Ez igazán jellemző a hercegnére.
Galéria: Íme Katalin hercegné 10 szettje 2014-ből
Fotó: Getty Images

6. A szokásos nyári fogyás, csinos piros ruhában

Galéria ikon

16

Ahogy az is, hogy évente legalább egyszer elkezd a sajtó aggódni a súlyáért. Júliusban eltűnt a csípője.
Galéria: Íme Katalin hercegné 10 szettje 2014-ből
Fotó: I-Images / Northfoto

7. Kékben a Tower mellett

Galéria ikon

16

Augusztusban még mindig vékonyan, de kcisit egészségesebb külsővel nézte meg a londoni kerámia-pipacsföldet, melyet az első világháboró áldozatainak emlékére állítottak fel a Tower mellett.
Galéria: Íme Katalin hercegné 10 szettje 2014-ből
Fotó: Max Mumby/indigo / Europress / Getty

8. Rengeteg kabátot mutatott New Yorkban

Galéria ikon

16

Decemberben New Yorkba látogatott Vilmossal, már látszott, hogy állapotos.
Galéria: Íme Katalin hercegné 10 szettje 2014-ből

9. Februárban és decemberben is megsétáltatta ezt a Jenny Packham estélyit

Galéria ikon

16

Az év legszebb ruháját erre a New York-i kiruccanásra tartogatta.
Galéria: Íme Katalin hercegné 10 szettje 2014-ből
Fotó: Stephen Lock / I-Images / Northfoto

10. Még mindig a cserkészkedés áll neki legjobban

Galéria ikon

16

A legcukibb képet a végére hagytuk: Katalinnak jól áll a cserkészkedés.
Galéria: Íme Katalin hercegné 10 szettje 2014-ből
Fotó: Michael Dunlea / Barcroft Media / Northfoto
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.