Bréking: elhagyják vezetői a Guccit

Olvasási idő kb. 2 perc

Az okokat egyelőre nem tudni, de egy biztos: a jövő februári bemutatón látjuk utoljára Frida Giannini ötleteit.

Egyelőre nem tudni, mi történik az olasz divatháznál, egy viszont biztos: a Business of Fashion szerint jövő év elején távozik posztjáról a Gucci vezérigazgatója, Patrizio di Marco és a kreatívigazgató, Frida Giannini is. Gianninit nemrég mutattuk be önöknek, és bár tavaly azt hittük, stílust váltott a luxusház, ezt idén erősen cáfolták. Az anyacég közleménye szerint a Gucci élére január 1-től Marco Bizzarri kerül, aki már most is a Kering luxus- és bőrtermék divíziójának vezetője. Giannini a 2015-ös őszi-téli kollekció februári bemutatójáig marad, az utódját pedig ezután jelentik majd be.

A legfőbb gond az, hogy a vásárlók inkább olyan luxusmárkák felé fordultak, amelyeket sokkal exkluzívabbnak gondoltak. A bevétel annak ellenére esett 1.9 százalékkal a 3. negyedévben, hogy a cég azt nyilatkozta: biztosak abban, hogy a jövőben pozitív trendet produkálnak majd. "Őszintén imádtam Patrizioval dolgozni" – nyilatkozta a Kering vezérigazgatója, Francois-Henri Pinault.

Di Marco 2009-ben ment át a testvérmárkától, a Bottega Venetától a Guccihoz és a híres dupla G logó termékeken szereplésének csökkentésében, illetve a kínálat szűkítésében látta a márka feljebb pozícionálását. Giannini 2006 óta vezette a kreatív csapatot. Úgy tűnik, az év végi időszak a menedzsment frissítésének jegyében telik a Keringnél: októberben új vezérigazgatója lett a Bottega Venetának, a Brioninak és a Christopher Kane-nek is.

A Twitteren beindultak a sztorizgatások, így a Wall Street Journal egyik újságírójától megtudhatjuk többek között azt is, hogy di Marco azonnal fontolóra vette Giannini kirúgását, amint vezérigazgató lett. Kíváncsian várjuk a fejleményeket és azt, hogy milyen hatással lesz a változás a Gucci kollekcióira. Ez azonban csak egy év múlva derül ki.

Frida Giannini és Patrizio di Marco
Fotó: Victor Boyko / Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.