Melyik celeben jobb a fekete hálóing?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jennifer Hudson a melleit pakolta ki benne, Kylie Jenner pedig a lábait.

A vörösszőnyegen mindenki máshogy jelenik meg: akad, aki tényleg odafigyel és igyekszik a legjobb formáját nyújtani, és olyan is, akik inkább a feltűnésre megy. Utóbbi esetben biztos fegyver a mellkirakás vagy a combvillantás – ezzel élt nemrég Jennifer Hudson és a Kardashian-klánba tartozó Kylie Jenner is. Tették mindezt egy nem hétköznapi ruhában (ami inkább egy fekete selyemhálóingre hasonlított). Apropó Kardashianék: bekerült a posztba Kendall Jenner is, akit egy utcai fotózáson kaptak le egy vörös kosztümben – hasonlóban, mint amiben Lady Gaga is parádézott.

Lady Gaga vs. Kendall Jenner

Úgy látszik, Lady Gagának van az a pénz, amiért minden hülyeséget képes felvenni, amit a stylistok ráadnak: Olaszországban például ebben a szettben jelent meg, amikor Donatella Versace testvérével, Allegra Versacével vacsorázott. Az összeállítás állt egy vörös kosztümből, egy fekete melltartóból és... hm, ennyiből. Mivel ez önmagában túl diszkrét lenne a pop új nagyasszonyának, feltolt az orrába egy piercinget, a homlokára pedig apró szegecseket ragasztott.

Kendall Jenner ehhez képest, de önmagában is visszafogott volt az egyik fotózásán, ahol tetőtől talpig vörös cuccokat adtak rá. Így került rá piros kosztüm, magassarkú cipő, oldaltáska és ilyen színű rúzs is, amiket végül aranyozott részletekkel vegyítettek. Nem szeretnénk befolyásolni, de borítékolnánk, hogy melyik opcióra fog szavazni.

Galéria ikon

9

Celebnők vörösben
Galéria: Melyik celeben jobb a fekete hálóing?
Fotó: Alma / Northfoto

Naomie Harris vs. Kirsten Dunst

Nem tudjuk, hogy Naomie Harris és Kirsten Dunst miben hasonlít, egy dologban biztosan: mindketten ugyanabba (az egyébként 2000 eurós, tehát 600 ezer forintos) Burberry-ruhába szerettek bele. Harris a Mandela film premierjén viselte még egy éve, amikor egy sötétbarna, bőrből készült cipőt vett fel hozzá és egy fekete kézitáskát cipelt magával. Ékszerek közül csak egy gyűrűt vett fel, szerintünk a szett (és a ruha) elbírt volna még egy fülbevalót vagy egy nyakláncot. A smink és haj tökéletes, nem tudunk belekötni.

Kirsten Dunst viszont valószínűleg azt kérte a sminkestől, hogy sminkelje őt a saját édesanyjának, a plusz 20 évre pedig a frizurájával is rásegített. Cipő tekintetében sem volt valami bátor: a kék ruhához fekete hegyesorrú magassarkút húzott. Köves gyűrűt és egy szinte észrevehetetlen, decens nyakláncot viselt.

Galéria ikon

9

Ez egy hatszázezres Burberry-ruha
Galéria: Melyik celeben jobb a fekete hálóing?
Fotó: Stephen Lovekin / Europress / Getty

Jennifer Hudson vs. Kylie Jenner

Elérkeztünk a legdurvább pároshoz. Jennifer Hudsonról kevés egészalakos fotót találtunk a Getty-n, valószínűleg a fotósok arcfelismerővel fotóztak, és Hudson mellkasa lett éles. Ilyen durván kipakolt melleket legutoljára az egyik fehérneműmárka katalógusfotóin láttunk és az énekesnőt az sem érdekelte, hogy egyszerre egy testfelületet illik mutogatni: biztos, ami biztos megvillantotta lábait is. A szett bizarrságát fokozta a hálós harisnya és a lenyalt haj is. Kylie Jenner - arckifejezéséből ítélve - éppen a kép készítésekor avatta szentté magát, erre ráerősít még a háta mögött megjelenő glória is. Jenner „szemérmesen” csak angelinajolie-zott egyet, a dekoltázsát illetően pedig inkább egy nyaklánccal, mintsem közszemlére tett ikreivel hívta fel a figyelmet.

A szetthez nyitott orrú platformos magassarkúval passzolt a celebcsemete szerint, aminek aranyláncához jól passzoltak a magára aggatott ékszerek. Önnek ki jön be jobban?

Galéria ikon

9

Magyarázat és szavak. Ez a két dolog nincs erre a szettre
Galéria: Melyik celeben jobb a fekete hálóing?
Fotó: Brad Barket / Europress / Getty
 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.