Melyik ruhabotrány a legbotrányosabb?

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A sárga csillagos fiúpóló vagy a H&M katonaruhája felháboratóbb? Vagy ön szerint az egész unalmas túlkapás? Szavazzon!

Idén nyáron kis túlzással hetente számolhattunk be olyan esetről, amikor éppen csak piacra került egy ruha, máris fellángolt a Twitter, ahol az érzékeny felhasználók elhordták mindennek adott céget. Ezek után automatikusan jött a diplomatikus válasz, a kínos magyarázkodás, majd a ruha kivonása a forgalomból, aztán minden ment tovább a megszokott kerékvágásban.

Melyikkel mi a baj? A hajtás után kiderül!
Fotó: reklámanyag

Voltak valóban durva esetek, például amikor a seriff-csillag inkább tűnt Dávid-csillagnak, mint bármi másnak, és voltak olyan esetek, amikor a felhasználók gondolták túl a dolgot, már szerintünk. Mert nekünk nem tűnt különösebben rasszistának a Pocahontas-cipő, és a "white is the new black" feliratra se kaptuk fel a fejünket, egyszerűen azért, mert nem gondoltunk arra, hogy ez nem a divatszínekre, hanem emberekre vonatkozik. Mivel simán lehet, hogy önt épp ezek borították ki, ezért összeszedtük alább a közelmúlt ruhabotrányait, a cikk végén pedig szavazhat, ön mitől akadt ki legjobban: mivel úgy sejtjük, kicsit unalmas már a sok botrány, arra is voksolhat, hogy hagyjuk a fenébe ezeket a posztokat és foglalkozzon minden twitterező a saját dolgával ahelyett, hogy nagy cégeknek int be.

A H&M a kurd harcosnőktől inspirálódik?

A legújabb divatbotrány nem annyira egyszerűen paraszt, mint egy "Egyél kevesebbet" feliratú póló, sőt, ez esetben simán elfogadjuk, hogy a tervező tényleg nem akart rosszat: a Twitter népe szerint a H&M khakizöld egyrészese pont olyan, mint a kurd katonanők uniformisa. Szerintünk meg egy egyszerű műselyem overál, aminek tervezéséhez nem is kell inspirálódni sehonnan, az overál-fazon nagyon megy, a katonazöld meg évek óta igazi kedvenc ősszel. Nehéz elképzelni, hogy a svéd tervező úgy görnyedt volna asztala fölé, hogy direkt a kurd katonanők ruhájának mását készítse el, ha tippelhetünk azt mondanánk: valószínűleg fogalma sincs róla, hol kéne egyáltalán képet keresni az uniformisokról.

Aztán persze lehet, hogy mi tévedünk, és a twitterezőknek van igaza, akik szerint végtelenül tiszteletlen húzás egy ilyen overált piacra dobni. A H&M menetrendszerinti mea culpázása persze most se késett, azzal védekeznek, hogy véletlen az egybeesés, és a zöld overálon kívül a szezonban még másik tízfélét is piacra dobtak, annyira divatos most ez a ruhadarab. Azt írják még, hogy a vásárlók véleménye nagyon fontos számukra, de arról most nincs szó, hogy azonnal kivonnák a forgalomból a pofás egyrészest. A Refinery29 szerint sincs miért háborogni, főleg, ha azt vesszük, hogy a hosszú overálokat mindigis a katonai ruházat inspirálta, de ahogy már a farmer sem az aranyásók és gyári munkások privilégiuma, úgy az overál is divatcikk lett.

Idézőjel ikon

H&M have been inspired by the Kurdish female fighters. pic.twitter.com/3QzC7nQgsA
— Wasan Shoresh (@K4life_) 2014. október 5.

A H&M-nek egyébként van már gyakorlata a bocsánatkérésben, emlékeink szerint először 2011-ben támadták be a céget, mondván, hogy a tetovált lányos kollekció a nemi erőszakot élteti, de találtak már a boltban pentagram helyett hatágú csillaggal díszített atlétát is a figyelmes twitterezők. És ha már bocsánatkérés: tuti van egy előre bekészített levelük a H&M-nél minden esetre, akkor is tudták, mit kell nyilatkozni, amikor elájultak a nekik is dolgozó kambodzsai munkások, amikor túlbarnították a plakátlányokat, és amikor pazarlóan kidobálták a megmaradt ruhákat.

Véres pulóverrel bukott az Urban Outfitters

Az Urban Outfitters nálunk nem nyitott még üzletet, de Amerikában elég sokszor van róluk szó: a balhéik nagy részét inkább nem is vesszük át, mert kit érdekel, min háborognak olyan messze. Az egyél kevesebbet pólót is hozzájuk lehet kötni, de ennél frissebb botrány a véresnek tűnő tréningfelső. A tréning neve ráadásul "Vintage Kent State Sweatshirt", a színe "természetesen koptatott és halványított". Elég nagy baj, hogy a színezés pont olyanra sikerült, mintha véres lenne a pulcsi, és a Kent State kifejezésről az embernek rögtön az 1970-es kenti állami egyetemi vérengzés jut eszébe, mely során május 4-én a vietnami háború ellen tüntető, fegyvertelen diákokra nyitott tüzet a Ohio National Guard megölve 4 és megsebesítve 9 tanulót.

Katt a képre a teljes pulcsiért!
Katt a képre a teljes pulcsiért!
Katt a képre a teljes pulcsiért!

A Refinery29 szerint az efféle "bakik" elkerülésére remek megoldás, ha felvesz minden cég egy történészt, de még jobb megoldás, ha nem készítenek vérfoltosnak tűnő pulóvereket, főleg nem egyetemek és főiskolák neveivel díszítve: már csak azért is, mert a közelmúltban is történt pár tragikus iskolai lövöldözés. A cég persze mélyen elnézést kért Twitterén és kivonta a forgalomból a Kent State feliratú darabot.

Dávid-csillagos és rasszista pólóval hergel a Zara

A Zara Dávid-csillagos fiúpólójáról mi is megemlékeztünk: a seriff-csillagnak szánt hatágú díszítést nehéz nem félreérteni, hihetetlen gyorsan el is tűnt adott darab a polcokról. Egészen elképesztő mellényúlás ez az Inditex részéről, de a szezonban nem az egyetlen: "White is the new black", azaz "a fehér az új fekete" hirdette egy női pólójuk, melytől azonnal felhorgadtak az indulatok. A márka védekezhetett volna azzal, hogy van "leopard is the new black" feliratú felsőjük is, az meg már talán mégse nevezhető rasszista megnyilvánulásnak, de nem védekeztek semmivel, eltakarították a bántó felsőt a boltokból és azóta is lapítanak – azaz nem kértek még elnézést semmilyen fórumon.

Pocahontas-cipő

Az indiános tematika is folyton terítéken van: a divatházak ugyan szívesen inspirálódnak az amerikai őslakosok kultúrájából, de ennek nem mindenki örül. Az év második felében például a félmillió forintos szandálokat áruló Charlotte Olympiának tetszett meg a vadnyugat témája, ezért egy gyöngyökből varrt Pocahontas figurát applikált egyik szandáljára. Nem kellett sokat várni, a The New York Times csípős nyelvű divatkritikusa, Alexandra Jacobs már ki is kelt magából Twitter oldalán és hasonlóképpen aggasztónak találta a látványt a PurseBlog szerkesztője, Amanda Mull is, akit felháborított, hogy a tervező a kisebbség gyöngyökből kirakott karikatúrájával díszíti fel drága cipőit.

Idézőjel ikon

I'm sure there will be plenty of pensées about this Pocahontas shoe from Charlotte Olympia. pic.twitter.com/W896aafV0M
— Alexandra Jacobs (@AlexandraJacobs) 2014. szeptember 26.

Hogy Olympia miért nyúlt a témához, érthetetlen annak fényében, hogy a Victoria's Secret már 2012-ben, az AnOther magazin 2013-ban is megszívta ezzel – és tulajdonképp bármilyen etnikus utalással azonnal botrányt lehet generálni. Persze lehet, hogy pont ez volt a cél, de azt gondolnánk, a híres suszternek nincs erre szüksége.

Náci jelkép a dizájnerpólón

Jacobs pólójára 2013-ban került fel egy neonáci jelkép: a pár bakancs ugyanis egy nyíltan szélsőjobboldali zenekar egyik lemezének borítóján jelent meg korábban, onnan vehette át a mintát a márka valamelyik munkása. A botrány kirobbanása után rövid idővel Marc Jacobs közleményben kért bocsánatot, és a póló azonnal el is tűnt a süllyesztőben.

Mi ennyi botrányos holmit tudtunk hirtelen összeszedni, ha valami még eszébe jut, írja meg nekünk, hogy mit hagytunk ki! Egyébként meg szavazzon a kép alatt!

mj
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

nemoszi
nemoszi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.