A Bazilikánál táncoltunk charlestont szombaton

Olvasási idő kb. 2 perc

Most először rendezték meg a Tweed Run biciklis felvonulás Csak Pasik kiadását, ahova stílusos bringás férfiakat vártak. A belvárosi tekerés charlestonos flashmobbal egészült ki.

Az egész azzal kezdődött, hogy felkértek zsűritagnak. Jól ismertem a lányt, aki a meghívót küldte és mivel izgalmasnak érkezett a program (a bringákat és a stílust is kedvelem), így azonnal igent mondtam. Ezután természetesen próbáltam rákeresni az elnevezésre (Csak Pasik), hogy tudjam, mi is ez pontosan, de kevés sikerrel jártam – ami nem csoda, mivel, mint kiderült, ez volt az első ilyen rendezvény. Évente kétszer rendezik meg viszont a Tweed Run Budapestet (mi is írtunk a 20-as éveket idéző összejövetelről itt), a szervezők pedig úgy döntöttek, idén két tematikus délutánnal is kedveskednek a biciklizés szerelmeseinek. Így született meg a tavaszi Csak Csajok és a most szombaton megrendezett Csak Pasik is.

Galéria ikon

26

Galéria: Csak Pasik 2014
Fotó: Tuba Zoltán / Képszerkesztőség

Nem sokkal dél előtt érkeztem az „eligazításra”, majd a zsűritagok után elkezdtek felbukkanni a „versenyzők" is. Azért írom idézőjelben, mert abszolút nem lehetett érezni, hogy itt most bárki bármiért küzdene, sokkal inkább piknik jellege volt az egésznek. Bár eleinte úgy volt, hogy én nem vonulok fel a Városliget-Andrássy út-Bazilika-Andrássy út-Hősök tere útvonalon, és a charleston táncon alapuló flashmobban sem szerepelek, a betanítás annyira megtetszett, hogy végül csatlakoztam.

Először a Szépművészetinél készült egy csoportkép, majd megkezdtük a tekerést és először a Bazilika előtt, majd a Hősök terén is eltáncoltuk (mindkét helyen kétszer) a begyakorolt másfél perces koreográfiát. Végül visszatekertünk a Pántlikához, ahol a versenyzők még egyszer utoljára felvonultak, mi pedig pontoztuk őket és megbeszéltük, ki melyik kategóriában győzzön. Ha önt is érdeklik vagy a biciklik vagy a stílusos pasik, esetleg mindkettő, akkor kattintson a galériára és keresse fel a Tweed Run Budapest Facebook-oldalát, hiszen októberben jön a következő rendezvényük!

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.