Calvin Klein kampányban debütál Kate Moss féltestvére

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A szupermodell a márkának köszönhetően futott be 21 évvel ezelőtt. Most a 16 éves Lottie Moss-on a sor.

Galéria ikon

8

Galéria: Lottie Moss Calvin Klein kampánya
Fotó: calvin klein

Még az év elején számoltunk be róla, hogy Kate Moss elkezdte befuttatni féltestvérét a divatszakmában, aminek köszönhetően leszerződtette a Storm modellügynökség, ugyanaz a csapat, mely Kate Moss karrierjét is egyengette pályája elején. A Stormnak köszönhetően a mindössze 16 éves Lottie Moss a Dazed & Confused magazinban debütált, amit a Teen Vogue követett a sorban. Pár hónappal ezelőtt egy riport is készült a kamaszlánnyal, melyben beszélt jövőbeni terveiről, például arról, hogy a később majd divat újságírással szeretne foglalkozni.

A szupermodell húgának nem kellett sokat várnia első kampányára sem, amire nem más kérte fel, mint Calvin Klein – írja a vogue.com. A divatház és mytheresa.com közös, limitált szériás kollekciót dob piacra Lottie Moss képével, ami leginkább azért érdekes, mert mind emlékszünk még Kate Moss és Mark Wahlberg ikonikussá vált hirdetésére, aminek köszönhetően Moss körülbelül annyi idősen, mint most a féltestvére, felkerült a szakma képzeletbeli térképére a kilencvenes években.

Galéria ikon

8

Galéria: Lottie Moss Calvin Klein kampánya
Fotó: Pinterest

Az exkluzív „Re-Issue Project” névre keresztelt kapszulakollekció egyébként a márka CK vonalának kilenc klasszikus darabját tartalmazza majd. A húsz évvel ezelőtt nagy népszerűségnek örvendő CK logóval ellátott pulóverek, pólók és farmerek szerdán kerülnek a boltokba és várhatóan 105-415 dollár (23.833-94.199 forint) között lesznek kaphatóak.

Galéria ikon

8

Galéria: Lottie Moss Calvin Klein kampánya
Fotó: calvin klein

A fekete-fehér fotókat tartalmazó, újraértelmezett kampányt Michael Avedon lőtte a márkának, aki a világ egyik legismertebb fotósa, Richard Avedon unokája. A világhírű fotós készítette egyébként az egyik legmegosztóbb Calvin Klein reklámot a nyolcvanas években, melyben Brooke Shields a „Tudni akarod, hogy mi áll köztem és a Calvinem között? Semmi!” mondattal buzdította az embereket farmervásárlásra.

„Lottie valóban olyan, mint amit egy Calvin Klein lány képvisel. Érdekes ártatlanság keveredik benne a szépséggel. Csodálatos volt fényképezni ezt a szép fiatal hölgyet" – áradozott a kamaszlányról Michael Avedon. Nézze meg a galériában Kate Moss húgának első kampányát!

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.