Csak hitelrontás a Primark-botrány

Elkérte a Primark a panaszt tevő vásárlóktól a segélykérő címkével ellátott ruhákat, megvizsgálta őket, és arra az eredményre jutottak a márka szakemberei, amit várni lehetett: nem a kínai munkások varrták bele a göncökbe hibátlan angolsággal elgondolkodtató üzeneteiket, hanem valaki Angliában szórakozott a márka lejáratásával.

175308213
Bloomberg / Europress / Getty

„A Swansea Primarkban 2013-ban vásárolt ruhákba varrt cetliket megvizsgáltuk, és arra jutottunk, hogy az egész valószínűleg egy Angliában indított hoax. A két bevarrt címke egyértelműen ugyanonnan származik. Szinte lehetetlen elképzelni is olyan körülményeket, melyek között ennyire hasonló címkék kerülhettek volna a ruhákba gyártáskor, ugyanis a két ruhát két különböző gyárban, sőt, két külön országban készítették, az egyiket Romániában, a másikat Indiában, több ezer kilométerre egymástól" – nyilatkozta a Primark szóvivője a Vogue-nak.

A Primark azután kényszerült belső vizsgálatra, hogy egy brit vásárlója, Rebecca Gallagher a mosási instrukciók mellett még egy bevarrt címkét talált 10 fontra (3800 forint) leárazott nyári ruhájában, mely szerint a ruha készítőjét "halálra dolgoztatják" – írta a South Wales Evening Post. A Swansea Primarkban a 25 éves Gallagher mellett a 21 éves Rebecca Jones egy "megalázó, rabszolgai munkakörülmények" feliratú címkét talált egy leárazott felsőben.

Eközben Észak-Írországból is jelentkezett egy vásárló, Karen Wisínska, aki azt állította, most vette csak észre, hogy a 2011-ben Belfastban vásárolt nadrágjában kínai írás található. A papírral megkereste az Amnesty International-t, ahol lefordították a hosszabb szöveget. "Rabok vagyunk a Hupej tartománybeli xiangnani börtönben. Az a munkánk a börtönben, hogy ruhákat gyártsunk exportra. Napi 15 órát dolgozunk és az ételt, amit kapunk, kutyáknak vagy disznóknak se adnánk. Úgy dolgozunk, mint az ökrök a földeken. Kérjük a nemzetközi közösséget, hogy ítélje el a kínai kormányt az emberi jogaink semmibe vételéért!" – ezt az írást még vizsgálják, de az Amnesty International észak-ír programvezetője, Patrick Corrigan szerint "nehéz megállapítani, a cetli valódi-e, de attól tartunk, hogy ez csak a jéghegy csúcsa".

Tüntetők a Primark üzlet előbb. Ez még nem elég, viszont első lépésnek tökéletesen megfelel.
Tüntetők a Primark üzlet előbb. Ez még nem elég, viszont első lépésnek tökéletesen megfelel.Oli Scarff / Europress / Getty

A Primark etikai követelményei 2013 áprilisában kerültek célkeresztbe, amikor a Rana Plaza maga alá temetett több ezer embert, és kiderült, hogy többek közt a híresen olcsó Primarknak készítettek az ott dolgozók borzalmas és veszélyes körülmények között ruhákat.

A márka honlapján is hangsúlyozza, hogy ruhái nem a kényszermunkától olyan olcsók, és a Rana Plaza-tragédia áldozatainak kártérítését sem feledik: bár mint más cikkekben olvasható, nem minden olyan szép, mint amilyennek a cégek igyekeznek beállítani és a szakszervezet sem mindig megoldás: a legjobb az lenne, ha tudatosabban vásárolnának az emberek, mert, ahogy egy kommentelő írta az egyik angol cikk alá: tök mindegy, hogy valódiak-e a bevarrt cetlik, vagy nem, mert sajnos jó eséllyel igaz, ami rajtuk áll.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Oszd meg másokkal is!
Mustra