Gardrób Közösségi Vásáron jártunk: egész nap ácsorogtunk, ketten együtt 5 ezer forintot kerestünk. De jól éreztük magunkat közben.
Egyáltalán nem könnyű feladat megválni a már egyáltalán nem hordott, használt ruháinktól. Bár a különböző internetes oldalakra feltöltött ingyenes apróhirdetéseknek, illetve a kifejezetten erre szakosodott Facebook-csoportoknak köszönhetően ma már valamennyivel gördülékenyebb a dolog, azért még mindig elég macerás egyenként befotózni a ruhákat, majd minden egyes potenciális vásárlójelölttel találkát egyeztetni. A Gardrób Közösségi Vásár pont ezt az űrt igyekszik betömni egy jól koordinált zsibvásárral, ahol rég nem hordott, illetve vadi új göncöktől is megszabadulhat, és még alkudozni is lehet.
A június 28-ai vásárra mi is ikeás zacskókba szedtük a felesleges gönceinket és standot béreltünk: mutatjuk, megtérült-e a befektetés, sikerült-e profitálnunk, illetve, hogy tényleg lehetséges-e az árusok közti cserebere.
A kezdet
A vásárt a Király és a Paulay Ede utca közt elterülő Central Passage-ban tartják, ami gyakorlatilag egy nagy átjáró és tökéletesen megfelelő helyszín arra, hogy egy zsúfolt, de átlátható bolhapiacot rendezzenek. Érdemes, sőt, muszáj is jó előre foglalni – mi már május elején lecsaptunk a júniusi standra, mivel ha túl későre hagyja a foglalást, zsákbamacska helyet kap.
A stand-bérlés attól is függ, mikor foglal, ugyanis a vásár előtti két hétben már nemigen lehet asztalt találni. Alapvetően kétféle opció, a "Stipistopi" és "Szabad" asztalok közül lehet választani: a Stipistopi konkrét helyfoglalást jelent, az asztalt térképről lehet kiválasztani és ötezer forintba kerül, míg a Szabad asztal a helyben foglalást jelenti, ez már csak 3500 forint. Mi egy StipiStopi asztalt, konkrétan a P04-eset foglaltuk be jó előre, ettől függetlenül sajnos nem volt túl jó választás, mivel pont a kevésbé forgalmas kiugróban volt. A mi hibánkból tanulva mindenképpen az állandóan nyüzsgő fősorban válasszon magának helyet, ott ugyanis sokkal nagyobb valószínűséggel állnak le nézelődni az érdeklődők.
A vásár az eladók számára tíztől, a vásárlóknak tizenegytől kezdődik: a kivonuló árusok egy órát kapnak arra, hogy szisztematikusan kipakolják a bőröndökben és gigazacskókban kicipelt holmikat, utána jön a vásárlósereg, ami kábé egy óra alatt szét is túrja az egészet.
"Lélektanilag rossz ez az egész"
Miután kipakoltuk a legvállalhatóbb ruháinkat és kiegészítőinket, vártuk a nagy kapást. Egy óra felesleges álldogálás után sem történt semmi, és kezdtük már nagyon unni az egészet. "Lélektanilag rossz ez az egész" – mondta nagy szomorúan a kolléganőm. Hogy miért? Egyrészt rossz volt nézni, ahogy mindenki több méterre haladt el előttünk, és egy pillantásra sem méltatja a standunkat, vagy ha oda is jött, furán méregette a portékát, amik között számunkra kedves dolgok is voltak. Persze ehhez azért pár óra alatt hozzá lehetett szokni, legközelebb már biztosan nem zavar majd.
A szombati vásárból kiderült, hogy a legtöbb ember elsősorban csak nézelődni vagy kincset vadászni jön a gardróbra, nem innen akar felöltözni. Ez onnan is látszik, hogy az egyszer sem hordott, műbőr loaferre sajnáltak kiadni kétezer forintot, ezerért viszont már elvitték az egyszer használt, de azóta egy szalaggal kényelmesebbé barkácsolt neon szandált.
A hibátlan állapotú, maximum kétszer hordott Ray Ban replikámat nyolcszáz forintért is sokallták: ötszázért akarták vinni, de végül addig erősködtem, míg csak elkelt nyolcszázért. A bizsukra egyébként nagyobb valószínűséggel utaznak a nézelődők, ezektől viszont csak potom összegért, 200-500 forint közt lehet megszabadulni. Kincseket viszont tényleg találni: egy kifogástalan állapotú Donna Karan bőrszatyrot például két ezresért megkaparintottunk, de 500 forintos Yves Saint Laurent replika gyűrű és rengeteg Levi's nadrág is gazdagította a kínálatot. Voltak nagyon szép, 1000 forintos vintage övek, és alig hordott, pár éves fast fashion bizsuk, ruhák is, amiket potom összegért el lehetett volna hozni: ez vásárlói szemmel jó dolog, eladóként már kevésbé.
Cserebere
A vásárnak egyébként másik nagy pozitívuma, hogy a közös árusítás közben lehet cserélgetni a barátnőkkel. Azokat a ruhákat pedig, amiket nem sikerült eladni, de már hazacipelni sincs kedve, ott lehet hagyni adománynak: legutóbb az Együtt egy mosolyért civil alapítványhoz kerültek a megmaradt darabok. Az árusítás egyébként kétszázezer forintig adómentes, így blokkot sem kell adni, alkudozni pedig eladótól függően lehet. Személyes tapasztalataink alapján bőven le lehet alkudni az árakból, a legtöbb eladó tényleg a saját használt ruháit árulja, amiktől már nagyon meg akar szabadulni, így a 2 ezer forintos blúzt már 1000 forintért el lehet hozni délután, amikor egyre kevesebb az esély arra, hogy valaki drágábban megvegye.
Megérte?
Mennyiségre nézve nem biztos, mert egy csomó ruha maradt a nyakunkon, viszont azért így is kerestünk pár ezer forintot. Igaz, ha az összegből levonjuk az 5000 forintos helybérletet, akkor már nem annyira kedvező a végeredmény, de kettőnk mérlege így is pozitív lett. Egyikünk 7 ezer forintot keresett, amiből ha levonjuk a rá eső 2500 forintos standbérletet, 4500 forintnyi haszon jön ki, másikunk 3500 forintot tett el, ebből tisztán egy ezres marad a költségek levonása után. És mindezért 8 órán át álltunk-ültünk felváltva a vásáron, plusz cipekedtünk otthonról a Király utcáig és vissza.
Ha munkaként fogjuk fel, egyáltalán nem éri meg, ha hobbiként, akkor naná, hogy jó buli: kedves emberek közt töltöttük a napot a barátnőkkel, érdekes dolgokat láttunk, kipróbáltunk valami újat, kerestünk egy minimális pénzt is közben, és végülis jó helyre kerültek a felesleges, el nem adott ruhák is. Ez volt az első ilyen vásárunk, bemelegítésnek jó volt, legközelebb már biztosan felkészültebbek leszünk. Merthogy megyünk legközelebb is. Keretes írásunkban elolvashatják, mik voltak a szombati nap legnagyobb tanulságai.
Tippek
1. Vigyen széket! Bár egy asztalnál egyszerre hárman is árulhatnak – ez a maximum létszám – a foglalás csupán egyetlen asztalra és székre érvényes. Mivel a legtöbben barátnővel mennek, érdemes elcipelni pluszban egy kempingszéket is, hogy ne kelljen felváltva végigácsorogni a napot.
2. Vigyen magával állványt! Egyrészt a saját dolgát is megkönnyíti vele, mert ízlésesen kipakolgathatja rá a vállfára akasztott ruhákat, ez pedig a vásárlók számára is sokkal átláthatóbb. Másrészt viszont azért is érdemes beszerezni egyet, mert – saját tapasztalatainkból kiindulva – a vásárlók elsősorban az állványokra utaznak. Talán azért, mert akkor nem bámulják őket állandóan az eladók, vagy csak meg akarják fogdosni a ruhákat: a lényeg, hogy az állványra kiakasztott ruhákat nagyobb valószínűséggel fogják elvinni, mintha csak kihajtogatná őket az asztalra.
3. Vigyen dobozokat vagy bőröndöt! Nem jó, ha túl zsúfolt az asztal, ezért ha úgy döntött, hogy sok mindent visz ki a vásárra, a nem annyira mutatós dolgokat rakja bele egy dobozba, kosárba vagy egy bőröndbe az asztal elé, így kedvükre böngészhetnek benne az arra járók. Természetesen érdemes felpakolni vállfákból is, lehetőleg forgathatókból, mert ezekkel könnyebb kiakasztani a különlegesebb darabokat az asztal szélére vagy egyéb erre alkalmas felületekre.
4. Vigyen váltópénzt! A vásárlók egy része biztosan nagy pénzzel fog fizetni, így erre mindenképpen fel kell készülni. Érdemes a postán váltani, mert az eladók többsége biztosan a közeli kisboltokba megy majd át, és az ő készleteik is végesek, a postán viszont olyan címleteket kérhet, amilyeneket akar.
+1 Apró kedvességek! Mi kedves kis árcédulákat készítettünk, mások pedig sütivel várták a potenciális vásárlókat. Nem tudtuk lemérni, hogy ezek a vevőcsalogató trükkök mennyire hatásosak, de mindenképpen érdemes odafigyelni az ilyen apróságokra. A mosoly pedig alap, ha ön alapból antiszociális, ez nem az ön rendezvénye: minden potenciális vásárló szeret beszélgetni, és alkudozni is csak kedvesen lehet!
