Kim Kardashianon vagy a modellen jobb a csipkeszoknya?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mindketten a Burberry méregdrága szoknyáját vették fel, természetesen más-más szettben. Közben Rihanna pizsamában járja az utcát.

A kifutón (jobb esetben) minden ruhadarab tökéletesen fest, az igazság akkor derül ki, amikor hús-vér emberen látjuk viszont. Mondjuk Kim Kardashian nőies idomait tekintve erősnek tűnhet a kontraszt, de arra is gondolniuk kell a tervezőknek a kollekciók megálmodásánál, hogy valószínűleg nem nullás méretű hölgyek is magukra öltik majd őket.

Ha már hasonló szettekről van szó, a Kim Kardashian-Cara Delevingne páros mellett bekerült még válogatásunkba Tatyana Ali és Tessa Thompson is, akik mintás miniben vörösszőnyegeztek, illetve Jourdan Dunn és Rihanna is, akik ananászos pizsamában villantottak köldököt.

Kim Kardashian vs. Cara Delevingne

Cara Delevingne a Burberry arca volt, így nem meglepő, hogy az angol márka ruháiban parádézik mindenhol, Kim Kardashianon pedig azért nem meglepő, mert szétveti a pénz és megengedheti magának. Kardashian egyébként nem aprózta el a szettjét: a méregdrága csipkeszoknyát egy 4000 dolláros (több mint egymillió forintos) szintén Burberry bőrdzsekivel, YSL napszemüveggel és Azzedina Alaïa cipővel vette fel. A celebet a nizzai reptéren kapták lencsevégre – a fotók tanúsága szerint egyébként nem nagyon örült a lesifotósoknak. Tőle megszokott módon teljesen fekete volt a szettje (még a táskája is), egyedül az alig kivehető ékszerei pompáztak arany színben.

Azért Delevingne-t sem kell sajnálni: a Burberry sanghaji terjeszkedését ünnepelendő egy 1300 dolláros (300 ezer forintos) bőrtopot és egy 995 dolláros (több mint 200 ezer forintos) táskát vitt magával/adtak rá. A szaténosan csillogó fekete hegyesorrú magassarkú cipőn kívül arany ékszerekkel dobta fel a szettjét.

Tatyana Ali vs. Tessa Thompson

Ali és Thompson is egy-egy filmpremierre voltak hivatalosak és a vörös szőnyegen fotózták le őket hasonló ruhában. Nem a legszebb ruha, amit valaha láttunk, viszont abszolút nem közönséges és szerencsére csak egyikük vetette be hozzá az örök megmentő fekete cipőt. Ali királykék, nyitott orrú magassarkú lábbelit húzott lábaira, aranyékszerekkel, fukszia rúzzsal és lila szemhéjpúderrel koronázta meg a szettjét. Tessa Thompson biztosra ment: a már említett fekete színű hegyesorrú cipőt vette fel, táskái közül pedig egy fura, de érdekes alakú clutchot vitt magával. A körmeit valamilyen érthetetlen okból menta színűre festette, a sminkje viszont teljesen rendben volt – a rúzs/szájfény színe meseszép!

Jourdan Dunn vs. Rihanna

Utolsó csatánkban két celeb csap össze: a modell Jourdan Dunn és a „mindent ráadunk, mert híres és stílusikonnak kiáltjuk ki” Rihanna. Mindketten egy ízléstelen mentaszínű, ananászokkal díszített együttest vettek fel, és míg Dunnon melegítőként, addig Rihannán pizsamának hat. Előbbi egyébként a reptéren viselte (Kardashianhoz hasonlóan Nizzában), a feltehetőleg álmos arcát pedig óriás napszemüveggel takarta. Két fekete táska volt nála, a lábbelijei közül pedig a legkényelmesebbet, egy Adidas sportcipőt választott. A sminket ne is keresse, nincs.

Rihanna megint a „ha lúd, legyen kövér” elvet követte és egy metálos fényű ezüstcipőt vett fel a fura ruhához. Táskák közül egy hozzá passzoló clutchot vitt magával, körmeit rózsaszínre, ajkait pedig – valószínűleg a MAC-kollaborációnak köszönhetően – ismét vörösre festette. Önnek a reptéri vagy az utcán lekapott szett jön be jobban?

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Nem csak náthára utalhat, ha eldugult orral ébredsz: krónikus elváltozás is okozhatja

Te is úgy ébredsz szinte minden reggel, mintha betonnal öntötték volna ki az orrodat, pedig nem is vagy megfázva? Sokan hajlamosak egy egyszerű vállrándítással elintézni a hajnali orrdugulást, pedig a háttérben komoly, kivizsgálást igénylő okok állhatnak. A tünetek mögött leggyakrabban a matracunkban rejtőző poratkák, a hálószobai penész vagy a háziállatok hámsejtjei állnak, de ha a dugulást nem kíséri tüsszögés, akár krónikus orrsövényferdülés vagy nyálkahártya-duzzanat is okozhatja a bajt.

Világom

Itt írta Beethoven az Örömódát – Mátyás király és a Habsburgok is odavoltak a városkáért

Alig néhány órányira a magyar határtól fekszik egy mesebeli, biedermeier stílusú kisváros, amely évszázadokon át Európa elitjének titkos menedéke volt. Baden bei Wien kénes forrásaiért és mediterrán klímájáért már Hunyadi Mátyás és felesége, Beatrix királyné is rajongott, később pedig a Habsburg uralkodók ide költöztették át a teljes bécsi udvart a nyári hónapokra. A fenséges paloták és kilométeres parkok árnyékában azonban nemcsak a politika formálódott, hanem a kultúrtörténet is: itt, egy szerény badeni házban írta meg a teljesen siket Beethoven a világirodalom egyik legfontosabb művét, a IX. szimfóniát és az Örömódát.

Világom

Súlyos veszélyt jelenthet az Adrián ez az élőlény: mérgező tüskéje durva ízületi gyulladást okozhat

A horvátországi nyaralás legszebb pillanatait is egy másodperc alatt tönkreteheti egyetlen óvatlan lépés a sekély vízben. Az Adriai-tenger sziklás partjainál tömegesen megbújó tengeri sünök nemcsak kellemetlen meglepetést okoznak, de tűhegyes fegyvereik komoly egészségügyi kockázatot jelentenek. A bőr alá fúródó, könnyen letörő és mérgező tüskék ugyanis hajlamosak elvándorolni a szövetek között, és ha elérik a csontot vagy az inakat, súlyos, hónapokig tartó ízületi gyulladást indíthatnak el.

Offline

Ezért vált Christian Dior Coco Chanel ellenségévé

Christian Dior „New Look” kollekciója teljesen új korszakot nyitott a divatban, miközben Coco Chanel nyíltan támadta a nőies, extravagáns stílust. Két ikonikus tervező, két teljesen eltérő nőideál és egy rivalizálás, amely örökre átírta a luxusdivat történetét.

Testem

Ez a gyulladás észrevétlenül teszi tönkre a szíved: így előzheted meg

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy ha a koleszterinszintjük és a vérnyomásuk rendben van, akkor teljesen védettek a szívinfarktussal szemben. A legfrissebb orvosi kutatások azonban rávilágítottak egy eddig háttérbe szorított, néma gyilkosra: a szervezetben megbúvó krónikus gyulladásra. Ez az alattomos folyamat belülről, észrevétlenül marja meg az erek falát, és úgy teszi instabillá a lerakódásokat, hogy az bármikor hirtelen stroke-hoz vagy szívhalálhoz vezethet – függetlenül attól, hogy mit mutat a koleszterin-laborunk.