Válság: Rihanna idénre kifogyott a ruhákból

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Még csak június van, de már nincs elhordta az őszi-téli kollekciókat is. A szomorú hír alkalmából összeszedtük, mit lőtt el az elmúlt 5 hónapban.

Úgy látszik, Rihanna is átéli azt, amit a legtöbb nő a szekrény előtt állva: nincs egy rongya se, amit felvegyen. Az énekesnő stílusán lehet vitatkozni, azonban legutóbb például a CFDA díjátadóján nyerte el a Divatikon díjat, amit korábban többek között Johnny Depp és Lady Gaga is megkapott. A New York Times kifaggatta a személyt, aki a celeb öltözködéséért felelős – stylistját, Mel Ottenberget

„Május vége van és már ellőttük az összes őszi-téli szettet” – panaszkodott Ottenberg. Bizony, így jár az, akinek naponta többször is jelenése van, klippet forgat vagy éppen fotózásokon vesz részt. Itt egyébként természetesen ne az éppen véget érő szezonra gondoljunk: Rihanna azokat viselte az elmúlt hetekben, amit a halandók még meg sem vásárolhatnak. Vajon mi következik most? Elkezdi a hordani a még nem is létező 2015-ös tavaszi-nyári holmikat? Vagy leugrik valamelyik H&M-be?

Ottenberg nem a celebstylistok kitaposott ösvényét járja. Dolgozott már a Purple és az i-D magazinoknak is, tanácsokat ad a Nike-nak és stylingolta korábban John Gallianót is. Az énekesnővel a 2011-es We Found Love című videó óta dolgoznak együtt, ahol Rihanna Ottenberg pasijának cuccait viseli több jelenetben is.

Kapcsolatuk annyira jól alakult, hogy a stylist válogatja össze ruháit a vörös szőnyeges eseményektől elkezdve a párizsi divathét elsősoros bemutatóin keresztül a fellépésekig. „Ez baromi jó. Végre valami más. Elindíthatsz trendeket, olyasvalamit csinálhatsz, amiről az emberek beszélnek majd” – nyilatkozta Ottenberg a közös munkát illetően.

Hogy néz ki most az élete? Nem kíséri Rihannát a világ körüli útjain, inkább otthon marad és folytatja a fotózásokkal és tanácsadással kapcsolatos teendőit. Kibővítette a stúdióját és elköltözött az albérletből, amit 15 évig az otthonának hívott. Külön asszisztense van a kizárólag az énekesnővel kapcsolatos ügyekre.

A vallomás hatására galériát készítettünk, amelyben Rihanna 2014-es – főleg Ottenbergnek köszönhető – szettjeit mutatjuk be.

 

Hozzászólna? Facebook-oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!

 
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.