Melyik hollywoodi üdvöskén áll jobban Abodi Dóra ruhája?

Olvasási idő kb. 2 perc

Az egyre sikeresebb tervező fekete-fehér ruháját két celeblány is viselte a vörös szőnyegen a szezonban. Ki volt a csinosabb?

Lassan már az lesz nagy szám, ha nem egy külföldi, hanem egy hazai hírességet kapnak lencsevégre Abodi Dóra kreációiban. Az elmúlt hetekben Lindsay Lohan pózolt a designer pulóverében és fejdíszében a Kode Magazin nyári kiadásában, majd az első iHeartRadio Music Awards díjátadón a feltörekvő brit popsztár, Katy Tiz integetett Abodi arany tüskékkel kirakott fehér színű bőrdzsekijében Los Angelesben.

Íme a 14 éves színésznő Abodi Dóra ruhájában
Fotó: Steve Granitz / Europress / Getty

Tegnap tartották a legújabb Disney produkció, a Demóna világpremierjét a hollywoodi El Capitan Színházban, ahol a film kiemelt főszereplői, mint Angelina Jolie vagy Elle Fanning mellett végigvonultak a vörös szőnyegen a filmstúdiók legnagyobb új reménységei is, mint például a mindössze 14. életévét taposó Bailee Madison is, aki fiatalkora ellenére számos filmet tudhat már a maga mögött. Karrierjét 2007-ben kezdte a Híd Terabithia földjére című filmmel, de látható volt már Jennifer Aniston oldalán is a Kellékfeleségben.

Stef Dawson márciusban viselte a tervező ruháját
Fotó: Michael Tullberg / Europress / Getty

Bár Madison antréját igencsak elhomályosította, hogy Brad Pittet képen törölték a vörös szőnyegen, azért azt mégsem volt nehéz kiszúrni, hogy a színésznő Abodi Dóra fekete-fehér ruhájában érkezett a nagy visszhangot kapott eseményre. Madison a ruhához egyébként a H&M fehér körömcipőjét és az EF Collection ékszereit viselte a premieren.

Egyébként nem Madison az első celeblány, aki megjelent a vörös szőnyegen ebben a ruhában, ugyanis március közepén az ausztrál származású színésznő, az Éhezők viadala: Futótűz című film sztárja, Stef Dawson már egyszer végiglejtett egy ugyanilyen darabban az Ok! Magazine Pre-Oscar Partyjának vörös szőnyegén.

Madison mellett az 1993-ban született brit énekesnő és rapper is a tervező egyik látványos printekkel feldobott selyem bomberdzsekijében pózol a Glamoholic Magazin legújabb számában. Az X Factor hetedik évadában feltűnt celebnő divatanyagát ide kattintva nézhetik meg.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.