Magyar modellt is letartóztattak Kínában

Múlt csütörtökön a pekingi rendőrség csapott le legális munkavállalói engedéllyel nem rendelkező modellekre, legtöbbjük orosz, európai vagy amerikai — írja a Fashionista. A rendőrség a hírek szerint egy kamu castingot rendezett az M3 nevű ügynökséggel kooperálva, az érkező modellektől pedig begyűjtötték útlevelüket, telefonjukat. Négy modellt vittek fogdába, körülbelül hatvan pedig előzetes letartóztatásba került, többségükben orosz és ukrán lányok – de az egyik huszonéves lány magyar állampolgár.

Báthori Béla pekingi főkonzul szerdán megerősítette az MTI-nek azt az értesülését, hogy múlt csütörtökön egy magyar állampolgárt is begyűjtöttek a kínai rendőrök. A főkonzul elmondta, hogy a hölgy őrizetben van, és eljárás folyik ellene illegális munkavállalás gyanújával. A kínai hatóságok már az őrizetbe vétel tényéről is tájékoztatták a magyar külképviseletet. Az illető, akit a főkonzul ma meglátogatott, nem hatalmazta fel a konzulátust arra, hogy az alapinformációknál többet kiszolgáltasson róla a nyilvánosságnak.

A pletykák szerint az egész balhé onnan indult, hogy két rivális kínai modellügynökség közül az egyik prostitúció elősegítésével gyanúsította meg versenytársát, a rendőri razzián pedig ugyan erre utalót nem találtak, papírok nélküli modelleket viszont igen.

490807825
Suhaimi Abdullah / Europress / Getty

Szórakoztató tevékenységre jogosító vízum kell

Az előzetesben lévő modelleket nem tudni, mikor engedik ki, a Fashionista forrása szerint leghamarabb május 23-án. Időközben állítólag a Hongkong közeli Kanton tartományban modell-lakásokból vittek el a rendőrök lányokat munkavállalási papírok hiányában, és az utcán minden modellkülsejű nőtől kérik dokumentumait. Az illegálisan kinttartózkodó modellek már ajtót sem mernek szinte nyitni, és egyáltalán nem mennek castingokra. A munkavállalásra jogosító szükséges okmányok, azaz szórakoztató tevékenységre jogosító vízum híján a modellek pénzbírságra és kitoloncolásra számíthatnak.  

A probléma a Model Alliance szerint az, hogy turistavízumot sokkal könnyebb szerezni Kínába, mint munkavállalásit, de a szervezet szerint sok illegálisan dolgozó modellt lehetne az Egyesült Államokban és Európában is találni. A Managers Agents Models Association nevű nemzetközi érdekvédelmi szervezet most arra hívja fel a kínai kormány figyelmét, hogy gondolja újra eljárását, mivel szerinte az akció "súlyos kárt okoz a nemzetközi modellközösségnek és az egész kínai divatszakmának". Sajtójelentések szerint a razzia után modellek sora állt el attól a tervétől, hogy Kínába utazzon, másokat figyelmeztettek, hogy a válogatásra toborzáskor "legyenek óvatosak" – vagy szerezzenek vízumot.

Nem gond a vízum kiváltása, ha komolyan veszik

Az ország sokak számára vonzó, nagy lehetőségeket kínál olyan nőknek is, akik saját hazájukban nem számítanak keresett modelleknek, és persze jónéhányan vannak a kínai piacon, akik nem profi modellek, még talán anyaügynökségük sincs. Az anyaügynökség az a hazai ügynökség, mellyel a modell szerződésben áll és mely kapcsolatban áll a külföldi, jelen esetben kínai ügynökségekkel. A kínai ügynökség nem a modellel veszi fel a kapcsolatot, hanem annak anyaügynökségével, ők egymás közt intézik a papírmunkát, a modellnek (ha jó ügynöksége van) nem kell attól tartania, hogy kint nem várja semmi, vagy esetleg hasonló vízumbotrányba fut bele.

A vízum kiváltása az általunk megkérdezett ügynök szerint annak probléma, aki felkészületlenül utazik vagy utaztat. Kajdi Csabát, a Visage Model Management ügyvezetőjét kérdezük a kínai piacról és ottani modellmunkákról: nekik még sosem volt problémájuk a kínai vízum megszerzésével, igaz, ők kiutaztatás előtt már másfél hónappal elkezdik szervezni az utat.

"Mi nagyon ritkán szoktunk Kínába modelleket küldeni, mert szerintem nem ez a világ legjobb piaca. Mi soha nem küldünk illegálisan lányokat, a kinti ügynökség, amivel mi kapcsolatban állunk, az küldi el a munkavállaláshoz szükséges papírokat, amivel aztán a modellek bemennek a budapesti kínai követségre és kiváltják a papírokat" – mondja Kajdi, aki szerint az sem kizárható, hogy a letartóztatott modellek ügynöksége a vízum megszerzésének költségein akart spórolni és az is előfordulhat, hogy ügynökség nélkül utaztak ki a modellek, annak reményében, hogy kint találnak megfelelő ügynököt.

"Sajnos modellügynökséget minden háttér nélkül lehet nyitni, csak úgy, csél-csap módon, aztán küldözgetik a kiskorú 16 éves lányokat bele a nagyvilágba. Ez nem modellmenedzsment! Utána kell nézni mindennek, a vízum az alap, de meg kell nézni, hol fog lakni a lány, hány fős az adott modell-lakás, hogyan fog utazni, mi várja kint. Ehhez tudni kell angolul, és nem csak alapszinten. Ha kiküldesz egy lányt 3 hónapra, másfél hónappal az utazás előtt el kell kezdeni szervezni, ennyi idő alatt az sem lehet gond, ha esetleg lassan készül a kínai vagy a japán vízum" – mondja Kajdi Csaba, akinek nagy gyakorlata van a modellek utaztatásában, menedzselésében, az ő ügynökségéhez tartozik több, nemzetközileg sikeres lány között Mihalik Enikő és Ebergényi Réka is.

Oszd meg másokkal is!
Mustra