Így változtak a próbababák az elmúlt 150 évben

Olvasási idő kb. 6 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tudta, hogy már i.e. 1300 körül létezett a ruhatartó? Nézze meg, hogyan változtattak formáján társadalmi szokásaink!

Bár a legtöbben a furcsa szobraival híressé vált Lester Gabát tartják a próbababák atyjának, mégis hihető a régészek állítása, miszerint Tutanhamon 1922-ben feltárt sírjában is találtak már a fáraó képmását és méreteit idéző farönköt, ami az eddigi legrégebbi előfutára a modern próbababáknak. A mellszobor valószínűleg azoknak szolgált segítségül, akik a király ruháiért illetve ékszereiért feleltek Egyiptomban.

„Ez olyan volt akkoriban, mint manapság a szabók és varrónők segítségéül szolgáló vállfa. Végül ebből lettek a divatot eladó próbababák” – mondja Dr. Marsha Bentley Hale, a világ egyik első próbababa szakembere.

A próbababákat Hale kutatásai szerint első körben a gazdag vásárlóknak készítették, hogy könnyebben bemutathassák a legújabb stílusú ruhákat a szabóságokban. Az ipari forradalommal azonban felfutóban volt a tömeggyártás, így az újonnan nyílt áruházak is invesztáltak próbababákba szerte a világon – írja a collectorsweekly.com

Galéria ikon

16

Már Tutanhamon 1922-ben feltárt sírjában is találtak a király képmását és méreteit idéző farönköt, ami az eddigi legrégebbi előfutára a modern próbababáknak.
Galéria: Próbababa történelem
Fotó: Gareth Cattermole / Europress / Getty

„A legtöbb kutató egyetért abban, hogy az ipari forradalom egymást követő szakaszai hozták be a próbababákat a köztudatba. A gyárak szaporodása, a városok iparosodása, a varrógép feltalálása és az üvegezett kirakatokkal nyíló áruházak mind a próbababáknak taposták az utat. A körutakon sétáló férfiak és nők egyre inkább szerettek kirakatokat nézegetni. Hamar megszokott időtöltéssé vált a „shoppingolás”, a próbababák központi szerepet töltöttek be az áruházak életében” – olvasható Emily és Per Ola d'Aulaire történelmi áttekintése a Smithsonian Magazinban.

A próbababák a XIX. században többnyire egy funkciót töltöttek be, így senki nem problémázott azon, hogy fej nélküli, fából, bőrből, drótból vagy papírmaséból készült bábura kell aggatnia ruháit. Ha a bábuk véletlenül mégis kaptak végtagokat, azokkal is csak végtelenül korlátozott pózokat tudtak produkálni.

Az egyik első próbababát kínáló cég, a párizsi székhelyű La Vigne a XIX. század közepén jelent meg a piacon. Ők még papírmasé fejeket adtak bábuiknak, de nem sokat kellett várni arra, hogy különböző szolgáltatók fantáziát lássanak a papír mellett a viasz, illetve a gipsz összetételű figurákban is. A még valósághűbb megjelenés érdekében többen üvegszemet és igazi emberi hajból készült parókát is adtak bábuikra.

„Az, hogy végül teljesen emberi alakot kaptak, a társadalmi normáknak köszönhető. A XIX. század végén a próbababák még fűzőt viseltek a derekukon, majd a második világháború közeledtével eltűntek a fűzők, aminek köszönhetően a bábuk karcsúbbak és széles vállúak lettek. Mire a második világháború véget ért és a katonák hazatértek, addigra a próbababák hirtelen nagyon érzéki, majdnem szirénszerű formát öltöttek" – mondja Hale, aki szerint a testi attitűdök és arckifejezéseink gyakran tükrözik társadalmunkat és pillanatnyi helyzetünket a világban. Ennek megfelelően a kezdetleges, merev és természetellenes próbababák jól illeszkedtek a viktoriánus korszak konzervatív eszméihez, melyek jócskán korlátozták a nők jogait és öltözködési szokásait.

Galéria ikon

16

A körutakon sétáló férfiak és nők egyre inkább szerettek kirakatokat nézegetni. Hamar megszokott időtöltéssé vált a „shoppingolás”, ahol a próbababák központi szerepet töltöttek be az áruházak életében.
Galéria: Próbababa történelem
Fotó: Imagno / Europress / Getty

Ahogy egyre jobban előtérbe kerültek a realizmus eszméi, úgy lettek egyre lazábbak a próbababák is, melyek a szexualitástól való tartás miatt kulturális feszültséget szültek a XIX. század legvégén. 1899-ben például egy alsóneműt „Miss Modesty” (Szerény kisasszony) néven állítottak a kirakatba: a kezét az arca elé tévő próbababa szexepilje saját álszerénysége volt, ami még csábítóbbá tette az általa reklámozott fehérneműt. Körülbelül ezzel egy időben az alkoholtilalmat támogató csoport, a Women's Christian Temperance Union is törekedett arra, hogy a szeszes italok mellett az általuk vulgárisnak kikiáltott próbababákat is kiszedjék a kirakatokból: nem jártak sikerrel, a provokatív pozíciókban pózoló próbababák maradtak.

Mielőtt L.Frank Baum megírta volna híres meseregényét, az Óz, a csodák csodáját, egy magazint szerkesztett „The Show Window” címmel, illetve 1900-ban egy könyvet is kiadott „The Art of Decorating Dry Goods Windows and Interiors” címen. A témaválasztás egyik esetben sem véletlen, ugyanis az író támogatta a próbababák innovatív használatát, sőt kifejezetten szexuálisan provokatív helyzetekben is elképzelte azokat írásai során.

Bár a XIX. században létrehozott viasz próbababa igen élethű volt, a könnyen forrósodó gázlámpák miatt mégsem ez tűnt a végső megoldásnak, mivel a hő hatására a bábuk elkezdtek olvadni. A próbababa-készítők gyorsan tudomásul vették a problémát és átálltak más, strapabíróbb anyagokra, mint a papírmasé vagy a gipsz. Ezzel párhuzamosan az egyre több embert számláló virágzó középosztály bőséges szabadidővel rendelkezett, ami növelte, illetve szükségessé tette a hétköznapi viseletek és a sportruházat beszerzését. Ennek köszönhetően jóval több áruház nyílt, ezekben jóval több próbababára volt szükség, mint előtte bármikor. Arról nem is beszélve, hogy egyre nagyobb számban foglalkoztattak nőket a munkaerőpiacon, így a trendek a lazább szabású, bokavillantós ruhák felé tolódtak.

Galéria ikon

16

Az ipari forradalommal azonban felfutóban volt a tömeggyártás, így az újonnan nyílt áruházak is beinvesztáltak a próbababákba szerte a világon. – írja a collectorsweekly.com
Galéria: Próbababa történelem
Fotó: Keystone-France / Europress / Getty

A nők munkába állásának, illetve az első világháborúnak tudható be, hogy a huszadik század elején a mozgatható végtagú próbababák élethűbb formában jelentek meg a kirakatokban. A női bábukkal ellentétben azonban a férfi próbababák elmaradtak női társaiktól, fásult, rajzfilmszerű arcot és túl sok sminket kaptak készítőiktől.

A húszas évek korai évtizedeiben a próbababák dinamikus fejlődésnek indultak, hála olyan tervezőknek, mint Pierre Imans, aki új magasságokba emelte a műfajt. Imans az art nouveau és az art deco mozgalmakhoz igazodva kecses vonalakat, karcsú, modernista, emberi formát adott bábuinak, de ő volt az első, aki Josephine Baker mintájára sötétebb bőrszínt is készített próbababáinak.

„Abban az időben a francia és a német próbababák meglehetősen provokatívak voltak. Pierre Imans Moulin Rouge-ban is kiállított bábui között volt egy leszbikus pár, de volt, amelyiknek nagyon férfias, rövidre nyírt haja volt és szoknyát viselt. A ruhák többnyire feketék voltak, a kacér, szőke parókás bábuk mindegyikén sötét harisnya volt. Ez a húszas években volt" – mondja Hale.

Imans mellett a francia Siegel and Stockman is art deco stílusban dobta piacra rendkívül népszerű próbababáit. „Siegel and Stockman egy lépéssel mindenki előtt járt, amikor bemutatta rejtélyes tekintetű, idegenekre hasonlító, világító szemű próbababáit” – mondta a viaszból és műanyagból kiöntött jellegtelen arcú bábukról Hale.

1937-ben Lester Gaba megalkotta Cynthia nevű bábuját, melyet később csak „The Art of Window Display” néven hirdetett Manhattanban. A New York-i előkelőségről, Cynthia Wellsről mintázott báburól az a fáma járta, hogy készítője beleszeretett. Emellett a legenda mellett szól, hogy a művész szinte mindenhova magával cipelte újdonsült társát. Lencsevégre kapták vele az operában és különböző éttermekben is.

Néhány évvel később olyan szürrealista művészeket ihletett meg a kirakati bábu, mint Salvador Dalí, aki egy meglehetősen furcsa, oltárszerű szekrényt rakott össze a próbababák végtagjaiból. A közfelháborodást okozó végeredményen természetesen a megrendelő, Bonwit Teller is megbotránkozott.

Galéria ikon

16

A 19. század végén a próbababák még fűzőt viseltek a derekukon, majd a második világháború közeledtével eltűntek a fűzők, aminek köszönhetően a bábuk karcsúbbak és széles vállúak lettek.
Galéria: Próbababa történelem
Fotó: Chicago History Museum / Europress / Getty

A különc kísérletek ellenére a második világháború korszakában a bábuk visszatértek eredeti funkciójukhoz és visszafogott külsővel várták ki a háború végét. Bár a háború is hozott magával egy-két fejlesztést, például a műanyagot, aminek köszönhetően a Wolf&Vine az 1940-es években piacra dobhatta az első műanyag próbababát. Nem tartott sokáig, míg más cégek is megalkották a saját műanyag babájukat, de ezúttal, elsősorban az amerikai cégek messziről elkerülték a szexualitást.

Az 1960-as években ipari szabvánnyá vált az üvegszál, mely könnyebb és erősebb alternatívát biztosított a gipsszel vagy a műanyaggal szemben. A szexuális forradalomnak köszönhetően pedig mind a férfi mind a női próbababák kezdtek reális, emberi méreteket ölteni. A szupermodell korszak berobbanásával egy időben a próbababák egyre jellegzetesebb arcot kaptak gyártóiktól. A brit próbababa designer, Adel Rootstein például megalkotta Twiggyt, Donyale Lunát, vagy a japán modellt, Sayoko Yamaguchit próbababaként.

A hetvenes-nyolcvanas években a legtöbb próbababa arca beleolvadt a szürke hétköznapokba, arctalan, illetve néha fej nélküli volt. A kilencvenes évekre a fehér, fekete vagy szürke tónusú bábuk voltak jellemzőek, melyekből egyértelműen hiányzott az egyedinek ható futurisztikus vagy modern hangulat.

A próbababa-kutató Hale archívumában jelentős leletek találhatóak, elsősorban párizsi, londoni, New York-i, illetve Los Angeles-i kirakatokról. „A felvételek nagy része az 1910-es és 1980-as években született és jól szemlélteti az egész társadalomtörténetet. Nem csak a próbababákat, de a világot is, melyben élünk" – mondja szent meggyőződéssel Hale, aki reméli, hogy egy nap gyűjteményének állandó helye lesz egy múzeumban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.