Idén 125 éves a Lanvin divatház

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Jeanne-Marie Lanvin kalapkészítőként kezdte, hamar rájött, mi tetszik a tehetős ügyfeleknek. Tudja meg, hogy lett egy kis családi vállalatból máig elismert divatház!

Galéria ikon

33

Jean Lanvin kalap és gyerekruha készítéssel kezdte karrierjét.
Galéria: 125 éves a Lanvin
Fotó: Keystone-France / Europress / Getty

Idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját az egyik legrégebbi és leghíresebb francia divatház, a Lanvin, aminek apropóján összeszedtünk pár említésre méltó és érdekes adatot a divatház múltjából. Nézze meg ön is a hajtás után, hogy hogyan írta be nevét a divattörténelembe az egyszerű kalapkészítőként indult Jeanne-Marie Lanvin 1889-ben!

A 11 testvérrel megáldott tervezőnő Constantin Lanvin és Sophie White első gyermekeként 1867 január 1-én született Párizsban. 16 évesen már gyakornokként segédkezett az ismert kalaposnő, Madame Félix párizsi üzletében, illetve a Talbotnál, majd 1889-ben megnyitotta első kalapos üzletét a Rue du Faubourg Saint-Honorén. Nem kellett sokat várni az üzlet bővítésére sem, de első körben kislány ruhákat, majd nem sokkal később női kollekciókat készített, az 1920-es évektől pedig férfi ruházattal, szőrmékkel, parfümgyártással és lakberendezési tárgyakkal is foglalkozott – írja a vogue.com a sikeres vállalkozásról, mely szemben a többi divatházzal egészen 1989-ig családi kézben tudott maradni.

Galéria ikon

33

Idén 125.éves az egyik legrégebbi francia divatház.
Galéria: 125 éves a Lanvin
Fotó: Roger Viollet / Europress / Getty

Jeanne Lanvin 1895-ben igent mondott az olasz nemes, Emilio di Pietro házassági ajánlatára, akitől két évvel később egy lánya, Marguerite született. A pár egyetlen gyermekéből operaénekesnő lett, akit Jean de Polignac vett feleségül, az a gróf, aki a tervezőnő halála utána a divatház igazgatója lett. Lanvin egyébként 1903-ban elvált nemesi származású férjétől és 1907-ben hozzáment a Les Temps újságírójához, Xavier Melethez, akiből később francia konzul lett Manchesterben.

Lanvin 1909-ben csatlakozott a Syndicat de la Couture egyesülethez (a párizsi szabómesterek hivatalos egyesülete) , mellyel hivatalosan is couture tervező státuszba lépett. Ruháira nem más, mint állandó múzsája, azaz kislánya hívta fel a figyelmet a tehetős családokban, aminek köszönhetően egyre több gazdag gyerek kergette egymást efféle luxuscuccban a gyerekzsúrokon. Alig telt el pár év és Lanvin ügyfélkörébe Európa legtehetősebb hölgyei tartoztak.

Galéria ikon

33

1967-ben menő volt hasvillantó topokat tervezni.
Galéria: 125 éves a Lanvin
Fotó: Reg Lancaster / Europress / Getty

A bővítésre azonban 1923-ig várni kellett, amikor a Lanvin birodalom terjeszkedni kezdett és lakberendezési, férfiruha valamint fehérnemű üzleteket nyitott Párizsban. A legjelentősebb bővítés azonban a márka második parfümjének piacra dobása volt 1927-ben, melyet a Chanel No.5 és a Patou's Joy névre keresztelt illata mellett a mai napig a világ legismertebb parfümjei között tartanak számon.

Az első parfümöt Jeanne Lanvin lányának ajándékozta a születésnapjára és arra kérte, hogy adjon nevet az André Fraysse és Paul Vacher által kikevert illatnak. Marguerite pedig, mint nagy zenerajongó Arpège-nek (arpeggio) nevezte el anyja parfümjét. Az első, kevésbé sikeres, Péché nevű illatot egyébként az orosz parfümkészítő, Madame Zed keverte ki a divatháznak.

Galéria ikon

33

A rózsaszín kabát is gyakran felbukkan a kollekciókban.
Galéria: 125 éves a Lanvin
Fotó: Daniel Simon / Europress / Getty

Az innovatív technikákban és ötletekben nem szűkölködő Lanvin hamar felkeltette a kőgazdag nők figyelmet, aminek köszönhetően a harmincas-negyvenes évekre a legbefolyásosabb tervezők közé küzdötte fel magát. Nem csak kínálatát bővítette folyamatosan fürdőruha-, tenisz-, golf- vagy sí-kollekciókkal, hanem volt bátorsága nyitni az amerikai piac felé is, ahol először 1915-ben mutatkozott be a divatrajongó közönségnek a San Francisco-i világkiállításon.

Bár a Lanvin munkáit mindig is meghatározta az Art Deco, védjegyévé váltak a bonyolult, illetve gyöngyös díszítések, virtuóz hímzéstechnikák, virágminták és letisztult vonalak is, melyek a tervező 1946-ban bekövetkezett halála után, a mai napig helyet kapnak a divatház kollekcióiban. A hatvanas évek közepétől egészen a L'Orealhoz való csatlakozásig a divatház Bernard Lanvin irányítása alá tartozott, többek között ő vezette az export- és a parfüm-részleget, illetve terjeszkedett az Egyesült Államokon kívül Nagy-Brittania felé is.

Galéria ikon

33

Bár Alber Elbaz már 1980-as években is ott volt a divatház körül, vezető tervezővé csak 2001-ben nevezték ki a Lanvinnál.
Galéria: 125 éves a Lanvin
Fotó: Bertrand Rindoff Petroff / Europress / Getty

A divatháznál nyolcvanas években érezhető volt egy kisebb hanyatlás, így 1989-ben az angol Midland Bank, majd a Louis Vuitton cégcsoport, 1994-ben pedig a L'Oreal tulajdonába került. 2001-ben egy sikeres tajvani üzletasszony, Shaw-Lan Wang kaparintotta meg, akinek hosszú idő után először sikerült kikormányoznia a Lanvint a gödörből, melynek köszönhetően 2007-re a divatház sok-sok év után újra elmondhatta magáról, hogy inkább sikeres, mint veszteséges. A divatház kreatívvezetője 2001 októbere óta Alber Elbaz, aki különösen kiemelt figyelmet fordít a Lanvin örökségére és annak megőrzése. Nézze meg a galériában, honnan hova jutott a Lanvin 125 év alatt!

Galéria ikon

33

Ősszel pedig kosztümben és műszőrben járunk majd.
Galéria: 125 éves a Lanvin
Fotó: Pascal Le Segretain / Europress / Getty
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.