Egyre menőbb transznemű modellel hirdetni

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A divatszakma bátran alkalmaz átoperált modelleket. Legutóbb a luxuscuccokat áruló Barney's szerződtetett le transzneműeket.

Geena Rocero 19 évesen operáltatta át magát
Fotó: Cindy Ord / Europress / Getty

Nemrég tartották meg a Transznemű Láthatóság Nemzetközi Napját, melyhez idén az Emberi Jogi Alapítvány is csatlakozott. Az eseményen a nagylelkű szponzoroknak köszönhetően TED beszédet mondott a Fülöp-szigetekről származó fürdőruha modell, Geena Rocero is „ Why I Must Come Out” címmel.

A hirdetőket nem hanyagoló beszédben Rocero megosztotta a közönséggel nemi változásának történetét, melyre viszonylag fiatalon, 19 évesen kerített sort, majd beszélt küldetésérő és a nemi elismerésre vonatkozó jogokról is a neki járó pár percben – írja a nymag.com.

A Manilában szegény körülmények között felnőtt Rocero már 15 évesen nevezett szépségversenyekre, majd egy rövid tokiói kiruccanás után 17 évesen emigrált az Egyesült Államokba. Rocero 21 éves koráig egy New York-i étteremben dolgozott, ekkor látott benne fantáziát egy divatfotós, akinek köszönhetően elindult a karrierje és leszerződtette a világ egyik legmenőbb modellügynöksége, a Next Model Management.

A Barney's kampánya a transzneműekre fókuszál

„Geene számos emberre inspirálóan hat, büszkék vagyunk rá, hogy csatlakozott hozzánk és felemelte a hangját a világban élő transznemű emberekért. Transzneműek a világ minden pontján élnek, riasztóak a tapasztalataink az őket ért erőszakkal és diszkriminációval kapcsolatban, ami nincs arányban az egyre jobban elfogadottá váló leszbikus, meleg és biszexuális társaikkal szemben” – mondta az Emberi Jogi Tanács igazgatója küldetésükről és Roceróról, aki 2013-ban döntött úgy, hogy transznemű modellként folytatja karrierjét a szakmában.

Pár évvel ezelőtt még az androgün modellek voltak hasonló cipőben

„Nem fiúnak születettem, csak fiú testben jöttem világra. A kettő különbségének megértése kulcsfontosságú annak érdekében, hogy kulturálisan és társadalmilag előre haladjunk és tudjuk kezelni a transznemű személyeket. Az egyik legkorábbi emlékem öt éves koromból van, mikor egy pólót kötöttem a fejemre és élveztem, ahogy az anyaga megérinti a hátamat. Anyám meg is kérdezte: „ Miért a fejeden hordod a pólót?” Mire én azt feleltem: „ Ez nem egy póló, hanem a hajam” – mondta Rocero.

A kampányképeket Bruce Weber lőtte a Barney's-nak.

A transzneműek globális megítélésében élen járó aktivista modell esete persze nem egyedülálló, a társadalmi integrációt valamint a hagyományos nemi paradigmák leváltását mindig is támogató divatszakma jó ideje foglalkoztat transzneműeket. A nyolcvanas években például első átoperált modellként pózolhatott a Playboyban Caroline „Tula" Cossey, aki azóta két könyvet is kiadott átalakulásáról.

De hasonló sikereket tudhat a háta mögött a francia Ines Rau, valamint az 1981-ben született Lea T is, aki az elmúlt években a Givenchy tervezője, Riccardo Tisci egyik múzsája volt, sőt ő volt a divatház 2010-es kampányának egyik arca is. A 2011-es Sao Paolo-i divathéten végigsétált Alexandre Herchcovitch kifutóján, illetve megfordult a Vogue Parisban, Az Interview Magazinban, a Love hasábjain pedig Kate Moss-szal csókolózott.

A transznemű modellek népszerűségével tisztában volt a New York-i luxusáruház, a Barney's marketingcsapata is, akik 2014-es tavaszi-nyári kampányuk promotálását bízták csupa transznemű modellre. A cég 17 átoperált modellt vetett be a "Brother, Sisters, Sons & Daughters” névre keresztelt hirdetéshez, melynek klasszikus fekete-fehér képeit a neves divatfotósra, Bruce Weberre bízták a megrendelők.

„Fel akartuk hívni a figyelmet a gyakran marginalizált transznemű közösségekre. Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy az elmúlt évtizedben a transznemű közösségek rendkívüli fejlődésen mentek át, de még mindig nem integrálódtak teljesen. Még sosem volt olyan kampány, ami a transzneműekre fókuszált volna” – mondja az androgün modelleket, mint Andrej Pejicet vagy Hollát váltó modellgenerációról az áruház kampányáért felelős Dennie Freeman. Nézze meg a videóban Geena Rocero TED beszédét!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.