Katalint semmi nem menti meg a combvillantástól

Olvasási idő kb. 2 perc

Még Diana hercegnő kedvenc tervezője, Catherine Walker sem.

Galéria ikon

18

Galéria: Katalint semmi nem menti meg a villantástól
Fotó: Getty Images

Bár már egy ideje lóg a levegőben, hogy Katalin hercegné öltözködését II. Erzsébet megregulázza, úgy tűnik, hiába a hosszított kabát, a hercegné combja még így is meg-megvillan. A királynő pont a gyakori lábvillantás miatt döntött úgy, hogy a hercegnének illedelmesebb ruhákat kell az Ausztrál turnéra pakolnia, de hiába a Catherine Walker kabát, a figyelem továbbra is megoszlik György herceg cukisága és Katalin lába között.

A piros szett egyébként már közel 8 centivel hosszabb, mint Katalin korábbi ruhái, talán még kis súlyok is vannak az aljába varrva, de a szél még így is alá tudott kapni. A Catherine Walker által hátrahagyott divatháznak pedig van már gyakorlata a királyi család protokoll-előírásainak megfelelő szettek készítésében, mivel a 2010-ben elhunyt alapító, Walker Diana hercegnőnek több ezer ruhát tervezett: nem véletlen, hogy Katalinnak is az ő divatházával terveztettek egy duplagombos, piros, térd alá érő kabátot, mely az Ausztrál-turné nyitóeseményén szerepelhetett.

A piros összeállítás amellett, hogy nagyon jól ellensúlyozta a szürke wellingtoni időt és ment György herceg krémszínű ruhájához, tisztelgés Diana előtt, aki gyakran jelent meg piros Catherine Walker kosztümökben, kabátokban, estélyikben. Ez a szett majdnem tökéletes mása annak, amit Diana 1985-ben viselt egy hivatalos látogatásán Firenzében, de hasonló piros, vagy duplasoros kabátot rengetegszer láthattunk rajta máskor is.

Galéria ikon

18

Galéria: Katalint semmi nem menti meg a villantástól
Fotó: Samir Hussein / Europress / Getty

Catherine Walker nem csak kosztümöket készített Dianának, hanem rengeteg estélyit, az elsőt szinte azonnal azután, hogy hozzáment Károly herceghez, az utolsó ruhát, egy kis feketét, a hercegné halála előtt pár héttel rendelte tőle – írja a Daily Mail. Walker ruha volt Dianán, amikor Vilmos herceggel elhagyta a kórházat szülés után és akkor is, amikor Mario Testino fotózta a Vanity Fairnek.

Ruhái nem a trendeket követik, hanem mindig viselőjének stílusát és alakját hangsúlyozzák ki és mindig remekül, a legjobb anyagokból szabottak. Catherine Walker 2010-es halála óta második férje, Sayeed Ismail viszi a boltot. Katalin hercegné a kanadai turnéra már vitt két Walker-ruhát, egy pirosat és egy szürkét – ezeket is megtalálja galériánkban!

Galéria ikon

18

Galéria: Katalint semmi nem menti meg a villantástól
Fotó: Antony Jones / Europress / Getty

A mostani piros szett viszont nem nyerte el mindenki tetszését, a kritikusok szerint a hercegné inkább tűnik benne légiutas-kísérőnek, mint a királyi család tagjának, de erről azért nagyban tehet a kerek Gina Foster kalapka is. A szokásos nude L.K. Bennett cipő helyett most egy 400 fontos (148 ezer forint) Emmy cipő került Katalin lábára, melyhez egy 200 fontos (74 ezer forint) clutch-ot passzintott öltöztetője ugyanattól a márkától.

Galéria ikon

18

Galéria: Katalint semmi nem menti meg a villantástól
Fotó: Getty Images
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Kovács Margit
Kovács Margit
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.