Katalin hercegné kellemetlen helyzetbe került

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A hercegné egy esküvőn futott össze szőke másával. A többi celeb pedig vagy a fenekét, vagy a mellét tette közszemlére. Kinek állt jobban?

Egy esküvőre volt hivatalos Kate Middleton, amikor megtörtént vele minden nő rémálma: egy másik meghívotton ugyanaz a ruhadarab köszönt vissza, mint amit ő is viselt. Az ominózus kabát a divatoldalak szerint a Missoni 2010-es kollekciójából származik, tehát közel négy éves idén. Annak a valószínűsége tehát, hogy ennyi idő után pont ugyanarra az eseményre vegyék fel ketten is, rettentően alacsony, most viszont a sors közbeszólt.

Akit Katalin hercegnénél jobban izgatnak a dekoltázsok is a fenékvillantások, annak sem kell szomorkodnia: válogatásunkba bekerült még a popsiját mutogató ex-Spice girl Mel B és az ikreket préselt állapotukban közszemlére tévő Hayden Panettiere is. A kérdés adott (ki viselte jobban ugyanazt a ruhát), a döntés pedig ismét az ön kezében, szavazzon!

Kate Middleton vs. egy másik meghívott

A már említett kékesszürke, zsákszerű anyagra emlékeztető kabátot egy esküvőn viselte még márciusban Middleton és valószínűleg egy-két, hercegnéhez nem teljesen méltó megjegyzés is végigfutott a fejében, amikor viszontlátta azt egy szőke hölgyön. Bár alig látszik, de azért felfedezhető, hogy egy kék-fehér virágmintás ruhát takargatott alatta, a szettet pedig egy fekete. enyhén platformos magassarkúval koronázta meg (micsoda szóvicc!). Nem meglepő, hogy visszafogott sminket viselt, gyűrűjén kívül pedig egy arany fülbevaló, fekete kézitáska és – a királyi családtól nem szokatlan módon – kalap egészítette ki az összeállítást.

Az ismeretlen szőke hölgy egy fokkal kreatívabb volt – bár az is igaz, hogy az ő szettjét nem ellenőrzi a Királynő maga. Rózsaszín magassarkú szandált viselt, az ő kabátja alatt pedig egy türkiz-királykék ruha lapult. Bár kalap rajta nem volt, de egy enyhén rózsaszín rúzst és egy decens karkötő-gyűrű-gyöngyből készült fülbevaló triót még azért feldobott indulás előtt. A fekete helyett ő inkább a fehéret preferálta – már ami a kézitáskáját illeti.

Galéria ikon

9

Galéria: Kate Middleton kellemetlen helyzetbe került
Fotó: Max Mumby/indigo / Europress / Getty

Mel B vs. Joanna Krupa

Az alábbi fotóját elnézve Mel B valószínűleg nem a melltartójának kosármérete alapján választott anno fantázianevet és most már azt is tudjuk róla, hogy az ikreken kívül az altáji testrészeivel is elégedett. Az egyébként részletgazdag ruhában bő egy hónappal ezelőtt érkezett Elton John AIDS-alapítványának rendezvényére, a lilás-füstös szemhangsúlyos sminkjéhez pedig egy grafitszürke fülbevalót és aranyból készült gyűrűt, illetve karkötőt választott. Táskát nem cipelt magával, a haját pedig – a legújabb módi szerint – egyik vállára fésültette.

Bár Joanna Krupa ugyanabban a ruhában tette közszemlére a felsőtestét, ő azért ügyelt arra, hogy egyszerre csak egy dolgot villantson. Míg Mel B-é nem látszott, addig Krupa cipője egyértelműen egy fekete platformos magassarkú, ami mellé apró ékszerek dukálnak. A haja bár lezser hatást kelt, valószínűleg három mesterfodrász két órán keresztül készítette, ami nem baj, mert legalább meglátszik rajta. A sminkje visszafogott lett és egész szofisztikált is lehetne ez az összeállítás a dekoltázst leszámítva.

Galéria ikon

9

Galéria: Kate Middleton kellemetlen helyzetbe került
Fotó: Pa / Northfoto

Naya Rivera vs. Hayden Panettiere

Ha már a melleknél tartunk, akkor mindenképpen meg kell mutatnunk Naya Rivera szettjét, amiben a Glee című sorozat 100. epizódjának ünneplésére érkezett. A turistalátványosságokat tökéletesen bemutató ruha egyébként oldalt kivágott (őszintén bevalljuk, kicsit unjuk már ezt a trendet) és Riverát az öltözködés nem találta kreatív kedvében: fekete hegyesorrú magassarkút, ugyanilyen színű clutchot és nyakláncot választott hozzá. A kreolosabb bőrű hölgyeknek egyébként tökéletesen állnak a lila színek, így nem csoda, hogy ő is ilyet kért a sminkesétől. A hajában valami fura: annyira jól sikerült a tupír és a lakk randevúja, hogy lassan külön életet él Rivera fejétől.

Hayden Panettiere WC-ülőke formájúvá préselte melleit és csak egy fokkal volt kreatívabb: bár ő is fekete hegyesorrú magassarkút választott, az övé lakkbőrből készült és a kézitáskája is arany színben pompázott – ami pedig tökéletesen illett az ékszereihez. A sminkje teljesen természetes és kezdünk arra gyanakodni, hogy Panettiere-nek még alvás közben is ilyen frizurája van, mert akárhányszor csak látjuk fotókon, mindig így néz ki. Ami persze nem feltétlenül baj, de megnéznénk más hajkoronával is. Önnek ki jön be jobban? Szavazzon!

Galéria ikon

9

Galéria: Kate Middleton kellemetlen helyzetbe került
Fotó: Meleah Loya / Northfoto
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

mzd
mzd
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.

Offline

Férfiruhában kémkedett a japánoknak a kínai hercegnő: hadsereget is vezetett hazája ellen a Kelet Gyémántja

Mandzsu hercegnőnek született, de a japán hadsereg legveszélyesebb titkos fegyvere lett belőle. Josiko Kavasima élete a huszadik századi történelem egyik legbizarrabb kémhistóriája: a hercegnő szakított a női szerepekkel, férfiruhát öltött, és saját hadsereget vezetve segítette Japánt Kína lerohanásában. A „Kelet Gyémántjaként” ünnepelt kémet a háború után a kínaiak nemzeti árulóként fogták perbe, és sorsa drámai véget ért. Utánajártunk a Távol-Kelet legrejtélyesebb, férfiruhás női kémének elképesztő és tragikus életének.