Magyar tervezők lepik el a Váci utcát

Olvasási idő kb. 3 perc

Pop-up boltban kaptak helyet a magyar tervezők, akik megmutatják mit tudnak. Bónusz: utcai divat egykor és most.

Galéria ikon

14

Galéria: Pop-up Gallery a Váci utcában
Fotó: Szécsi István / Dívány

Akármilyen szépen süt a nap, szomorúan fest a Váci utca környéke. Egymás mellett állnak a bezárt üzletek, rajtuk tábal eladó/kiadó, vagy már az sem, a rácsok mögött gyűlik a por és szemét. A boltok közt egy-egy kávézó, egy ezer éves kötöttáru bolt, és a ki tudja miből élő csetreszárusok. Ide már a turisták se jönnek, ők inkább maradnak a Váci utca-Vörösmarty tér tengelyen. Nem is csoda. A turkálók, fodrászatok és kínai cipőboltok nem nyújtanak túl felemelő látványt. Ezért is alakult meg a Váci Utca Bevásárlónegyed Nonprofit Kft. melyhez nagyjából 50 boltos csatlakozott, és céljuk a sétálóutca és környékének felvirágoztatása.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

Ennek a keretében találták ki, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő üres boltokat hasznosítsák. Bérlők helyett egyelőre egy pop-up boltot nyitottak (időszakosan nyitva lévő üzlet), melyben 2 hetente váltják egymást a feltörekvő iparművészek, ruhatervezők. Az első két hétben (március 20. – április 3.) Szász Károly, Csermák Dóra, az 1975 és a Wildpastel kapott kiállítási lehetőséget. Őket, akárcsak a többieket, meghívták ide, amit mindenki örömmel fogadott.

Szász Károly régi, törött porcelánból és üvegekből készít ékszereket. Különös hangulatot ad alkotásainak, hogy tudjuk, épp a Mátyás templom egyik ablakából származó üvegdarabot hordunk a nyakunkban, vagy az Iparművészeti múzeum lecserélt cserepeiből készült a gyűrűnk.

Galéria ikon

14

Galéria: Pop-up Gallery a Váci utcában
Fotó: Szécsi István / Dívány

A Wildpastel 3 éve működik önálló márkaként, a 30+-os korosztályt szólitják meg ruháikkal. És hogy miért vállalták be a sok munkával járó boltnyitást? „Azt gondolom, hoy nem kapunk elég nyilvánsságot, ezért is örültem a lehetőségnek" – mondta el a márka egyik tervezője, Tóth Cecília Tünde. A tavaszi/nyári kollekciójukat a pitypang inspirálta, színes ruháik 4-20 darabszámban készülnek el, ehhez képest teljesen megfizethető, 10-40 ezer forint között kaphatóak. Idén belevágnak mennyasszonyi ruha tervezésbe is, melynek célja, hogy olyan ruhákat tervezzenek, melyek egyszerű szabásvonaúak, de nem jönnek szembe a fast fashion boltokban.

Az üzletben helyett kapott az 1975 márka is, melynek egyik tervezője, Kupi Szimonetta korábban modell volt. Partnere, Győri Niki évekig tervezett kiskereskedők számára, aztán úgy érezte, ideje váltani. Ők kizárólag a fekete-fehér-szürke színeket használják, legyen nyár vagy tél, ezek mellé most bekerültek a földszínek is, de nagyon visszafogottan. Az oversize darabok geometrikusak, applikációkkal, zsebekkel dobják fel őket. Nagyon sok maxiruhájuk van, idén a vékony, kötött anyagok is bekerültek a kollekcióba. A csíkok, és a bőr is megfér a pamuttal, és szívesen használják a selymet is. Az ő áraik sem vészesek, a legdrágább darab, egy műbőr maxiszoknya, 40 ezer forintba kerül.

Galéria ikon

14

Galéria: Pop-up Gallery a Váci utcában
Fotó: Szécsi István / Dívány

Csermák Dóra szintén ékszerekben utazik, ő viszont a porcelán helyett a fémhez nyúlt. Ezt színezi, hajtogatja és szabdalja darabokra, hogy új egységet hozzon létre. A geometrikus formák mellett Csermák sokszor merít a növényvilágból, és a természet más formáiból. Akárcsak a többiek, ő is a megfizethető dizájner kategóriába sorolható, ékszerei néhány ezer forinttól kaphatóak.

Hogy mitől galéria? Erre sok magyarázat nincs, bár a fogasokon lógó ruhákat lehet kiállítási daraboknak nevezni, igaz egy nagyobb térben jobban érvényesülő street fashion kiállítást is ide hoztak. A képek elrendezése izgalmas, ugyanis a 60-70-es évek öltözékei mellé kerültek a mai street fashion bloggerek fotói. A tárlatnak nehezen nevezhető képeket Simonovics Ildikó állította össze.

Pop-up gallery

V. Galamb utca 6.

H-P:10-18

március 20. - április 30.

Galéria ikon

14

Galéria: Pop-up Gallery a Váci utcában
Fotó: Szécsi István / Dívány
Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

zezse
zezse
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Városi legendát terjesztett a Szomszédok Taki bácsija: sokan ma is elhiszik

Számos úgynevezett városi legenda fűződik a budapesti épületekhez, szobrokhoz, ezek között talán a legismertebb az, hogy vajon kit mintázott egykor igazából Kisfaludy Stróbl Zsigmond Gellért-hegyen álló, ikonikus alakja. A Szabadság-szobor feltételezett modelljének neve több filmben is elhangzik, köztük a Szomszédokban.

Offline

Villámkvíz: felismered a híres olasz városokat egyetlen képről?

Az olasz csizma legendásan szép és nyüzsgő városai az európai kultúra alapjainak hordozói évezredek óta. Az egyedi építészet, az ókor lenyomata és a vibráló színek felejthetetlenné teszik az itáliai városkákat, legyen szó akár egy tengerparti kisvárosról vagy az olasz fővárosról.

Életem

Átalakult a KRESZ-vizsga: így érdemes felkészülni rá

A digitalizációnak köszönhetően ma már szinte teljes mértékben felkészülhetünk online is a megmérettetésre. De nem elég az okoseszköz ehhez, a valós megfigyelésekre továbbra is szükség van a sikeres KRESZ-vizsgához.

Testem

Eleget alszol, mégis folyton fáradt vagy? Ez lehet az oka

Hiába kerülsz ágyba időben, és van meg a nyolc óra pihenés, mégis úgy ébredsz, mintha egy szemhunyást sem aludtál volna? Nem vagy egyedül. A krónikus fáradtság hátterében rengeteg olyan rejtett ok állhat, amelynek semmi köze a párnán töltött időhöz.

Offline

Biztos, hogy a paradicsom zöldség? Beugratós kvíz

Attól, hogy valamit gyümölcsként vagy zöldségként használsz fel a konyhában, még nem biztos, hogy botanikai értelemben is annak minősül. Te mennyire vagy tisztában a kategóriákkal? Itt a lehetőség, hogy próbára tedd a tudásod!