A Normcore nem egyszerűen arról szól, hogy elvesztjük az egyéniségünket, és beleolvadunk a tömegbe, hanem arról, hogy van lehetőségünk máshogy kinézni, mint a legtöbb ember és bebizonyíthatjuk, hogy rendelkezünk saját, önálló személyiséggel.
Mi is az a normcore?
Alig ocsúdtunk fel a divathéten látott tömérdek maszkulin szerelés és zakó láttán, máris itt a legújabb őrület az úgynevezett normcore, ami kifejezetten semmilyen stílusban nem utazik, nem érdeklik semmilyen trendelőrejelzések, hanem egyszerűen csak beleül a szürke hétköznapokba. Bár ez hazánkban talán nem szokatlan, inkább bevett öltözködési forma, azért érthető, ha más országokban inkább furcsállják az efféle jelenséget az emberek.
Az új trend egyfajta öltözködési lehetőség azoknak, akik rájöttek, hogy csupán egyek a többi 7 milliárdból és nem érzik szükségét annak, hogy extrovertált módon fitogtassák az általuk kifinomultnak és különlegesnek mondott stílusukat, mondhatni azt is, hogy úgy öltöznek, mint egy turista. Az unalmasnak is mondható jelenség követőinek már példaképei is vannak, mint például Steve Jobs a fekete garbójával, vagy az amerikai tévés személyiség és színész, Larry David: ők köztudottan mindig kerülték a feltűnő mintákkal ellátott ruhákat és az ilyen outfitekre vadászó fotósokat.
Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?
Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!
Úgy öltöznek, mint egy turista
A normcore elnevezést egy New York-i újságírónak, Fiona Duncannek és Brad nevű művész ismerősének köszönhetjük. Duncan tavaly egy nyári sétája alkalmával lett figyelmes arra, hogy a korábban feltűnési viszketegségben szenvedő, művésznegyednek mondott Sohóban élő barátai agyonmosott farmerükben, gyapjú pulóverükben és kényelmes cipőjükben úgy néznek mint egy középkorú férfi vagy egy amerikai turista. Tanácstalanságában felhívta Bradet (akit egész nyáron Adidas papucsban, rövidnadrágban és sima pamut pólóban látott flangálni) és megkérdezte tőle, hogy mi ez az új mánia. A válasz pedig tömören ennyi volt: „Lol normcore.”
Menő lett az apukás-stílus
Nem kellett eltelnie sok időnek, mire a normcore-t felfedezte a művész- és divatvilág, a divathéten pedig – igaz kicsit más értelmezésben, de minden bizonnyal szándékosan – megjelent a kifutókon a különcködésre nem törekvő, semmilyen öltözet, amit kis rosszindulattal apukás-stílusnak is nevezhetünk. A jelenség a közösségi oldalaknak köszönhetően rekord gyorsasággal elterjedt az interneten, ahol napról-napra egyre több fiatal posztolt magáról olyan képet, melyen fehér frottír zokniban, New Balance cipőben, klumpában vagy Crocs papucsban, kinyúlt pólóban és Yankees sapkában pózol a tükör előtt.
2013 végére pedig egy trendi belvárosi nő szekrénye tele volt jellegtelen cipzáras pulóverekkel és hétköznapi farmerekkel, de a magazinokban is egyre több divatanyagban bukkant fel efféle viselet. A Vogue Paris például Marc Jacobs egyik új kedvencével, Edie Campbellel lőtt egy sorozatot, melyen a modell Céline féle Birkenstock papucsot viseli. A Self Service magazin Adidas cucokkal párosította a kasmírból készült Louis Vuitton cuccokat, a Twin Magazin stylistja pedig Nike papucsot adott az Alexander McQueen kezeslábast viselő modell lábára. A kisebb, széllel bátrabban szembemenő New York-i és londoni magazinok (mind például a Garmento) azonban nem keverték az utcai divatot a luxuscuccokkal, hanem tisztán és egyértelműen a valódi normcore-ra helyezték a hangsúlyt.
"Nem szeretném magam beskatulyázni, mint egy agyatlan birka"
„Ez teljesen ez én stílusom. A letisztultság idén télen egyet jelent a The North Face gyapjú pulóverrel, a kényelmes nadrággal és a New Balance cipővel. A Normcore számomra arról szól, hogy felmentem magam az aktuális trendek alól, mert nem szeretném magam beskatulyázni, mint egy agyatlan birka. A divat nagyon nyomasztó és népszerű lett. Számtalan embernek a divat csak a vásárlásról szól, nem pedig arról, hogy felfedezze a saját identitását, így a végén sokan meglepődnek, ha vereséget szenvednek. Olyanoktól merítek inspirációt, mint a feltűnően szerény stílust követő Steve Jobs vagy Jerry Seinfeld. Közhelyesen hangzik, de nem iróniából öltözöm így, hanem azért, mert meglehetősen praktikus, ráadásul van benne valami szexi is. Tetszik az ötlet, hogy nem a ruha teszi embert" – mondja Jeremy Lewis, a Garmento alapítója és szerkesztője, akinek szabadúszó stylisként is pörög a neve a szakmában.
Új stílus divatellenes divatmániásoknak
Az első stylist, aki beemelte munkájába a Normcore stílust, Alice Goddard volt, aki a Hot and Cool Magazin ötödik, 2013-as tavaszi kiadásába építette be először a minimalista vonalat. "A styling a különböző típusú ruhák újfajta megjelenítéséről, meglepő környezetbe helyezéséről szól, amit általában egy adott karakter vagy ötlet inspirál. Én szeretem a csúnya és durva dolgokat összemosni a divattal. Részben azért kezdtem el érdeklődni a Normcore iránt, mert engem is zavart, hogy a divat egyfajta státusz-szimbólum lett.
Ennél a munkánál a szerkesztőség koncepciója az volt, hogy kiparodizálja a kortárs street-style fotózást. Mikor a témához gyűjtöttem anyagot, akkor bukkantam rá a Google Map Street View-n egy amerikai kisvárosra, ahol az emberek elképesztően egyszerűen voltak felöltözve. A legfontosabb számomra talán a kettő közötti óriási különbség volt. Mert míg a street style fotósok általában olyan emberekre vadásznak, akik tudatosan hatalmas erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy lefotózzák őket, addig a Google Maps-en talált képekből lesüt, hogy azoknak az embereknek fogalmuk sem volt arról, hogy lefényképezik őket, mégis sokkal érdekesebben festenek, mint az előre megtervezett pózok" – mondja el a Londonban élő Goddard a véleményét a divatellenes jelenségről.
Elvesztettük volna az egyéniségünket?
A Normcore kifejezést egyébként a K-Hole nevű ügynökségnek köszönhetjük, akik szerint a Normcore nem egyszerűen arról szól, hogy elvesztjük az egyéniségünket, és beleolvadunk a tömegbe, hanem arról, hogy van lehetőségünk máshogy kinézni, mint a legtöbb ember és bebizonyíthatjuk, hogy rendelkezünk saját, önálló személyiséggel. A Normcore az ügynökség szerint inkább egy elmélet, mintsem egyfajta múló trend, ami leginkább a kilencvenes évek grunge és Calvin Klein-féle minimalista vonalára emlékeztet. A Normcore nem a lázadásról, hanem az egyediségről szól és arról, hogy ideje valami újba belevágni – írja a nymag.com, mely nem véletlenül célzott a kilencvenes évekre, hiszen a jelenség két legnagyobb rajongója, Alice Goddars és Garmento Jeremy Lewis a kilencvenes években voltak tizenévesek, így részükről lehet egyfajta nosztalgia is van abban, hogy visszatérnek kamaszkori énjükhöz, abba az időbe, mielőtt még kialakult volna a saját stílusuk.
De könnyen érhető és hihető az is, hogy az internet és a globalizáció megtámadta a divatvilágot, ami miatt egyre több szakmabeli ért egyet azzal, hogy ideje tiszta lappal egy új fejezetet nyitni a divatvilágban. Aminek jelenleg az első lépése, hogy úgy öltözünk, mintha csak egyek lennénk a hét milliárdból. Bár az is könnyen elképzelhető, hogy ez egész csak egy profin előadott marketingfogás.
A Dazed & Confused magazin szerkesztője – aki szerint a Normcore nagyon leegyszerűsítve az empátiáról és a kapcsolatokról szól – összeszedett egy-két márkát, ahova érdemes lesz betérnie, ha ezek után mégsem Anna Dello Russo vagy Bryanboy stílusát kívánja követni. Íme néhány aranybánya, ahol mindig lehet lőni egy-két sima pólót és kötött pulóvert.
Blue Harbour
A Marks & Spencer egyik kistestvére. A funkcionális választék túlnyomórészt alkalmi ruhákból áll vasárnapi piásoknak, mozilátogatóknak (Odeon esetén) és kutyasétáltatóknak. Hugh Laurie is ilyen cuccokat viselt jazz albumának promotálása idején.Mivel itthon ilyen bolt nincs, próbálkozzon a Marks & Spencerrel!
George by ASDA
Az Asda megfizethető csoportjába tartozó márkához leginkább az a vonal tartozik, melynek követői viccesnek tartott szlogennel ellátott pólóban és cargo nadrágban vásárolják meg a quiche hozzávalóit egy szupermarketben.Mondjuk a Tesco F&F jó hazai alternatíva lehet.
C&A
A márka tökéletes választás az önjelölt tengerész-anyukák számára, akik nyáron feltétlenül szükségét érzik, hogy valami „szép helyre” menjenek nyaralni, majd egyfolytában arról posztolgatnak, hogy mennyire fájt a lábuk.
.
