Így reformálták meg a Gombold újra! pályázatot

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Megreformálták a jelentkezést, az értékelést és a díjakat is a versenyen, ami már nemcsak Magyarországról, hanem az egész régióról szól.

A Gombold újra! egyre több embert vonz, és pár év alatt egy közép-európai divateseménnyé nőtte ki magát. Tavaly a döntő mellett például a régió több tervezője is bemutathatta kollekcióját a Visegrad Fashion Show keretében és szakmai konferenciát is tartottak azok számára, akik nemcsak megtekinteni akarták a kollekciókat, hanem értekezni is arról, mik a magyar és a környező országokból érkező divattervezők üzleti lehetőségei. Idén még több újítás lesz, a hajtás után meg is mutatjuk, hogy mik ezek. 

Újítás 1. - Nevezés

A magyar tervezők mellett a visegrádi országok (Csehország, Szlovákia és Lengyelország) designerei is pályázhatnak, és a résztvevők a másik három ország  szellemi és tárgyi értékeiből, kultúrájából inspirálódhatnak. Mgr. Zuzana Bobiková, a Slovak Fashion Council kommunikációs igazgatója a sajtótájékoztatón mindenkit emlékeztetett, hogy a divat nem ismer határokat és a piac bizony nemzetközi. Hozzátette, a pályázaton résztvevő négy ország lakóinak hasonló a gondolkodásmódjuk, félszavakból is megértjük egymást, és ha összefogunk, növelni tudjuk a versenyképességünket. 

Mgr. Zuzana Bobiková, a Slovak Fashion Council kommunikációs igazgatója
Fotó: Design Terminál

Újítás 2. - Értékelés

A terv- és a döntőzsűri helyett idén egy ötfős nemzetközi zsűri dönt a győztesekről. A 2. fordulóban az öltözék kategóriában legfeljebb 12, a kiegészítő kategóriában legfeljebb 8 pályázó művét választja ki a zsűri. És ez nem minden, mivel nagyon fontos, hogy olyanok nyerjenek, akik sikeresen tudják építeni, fejleszteni márkájukat, ezért a vállalkozói kompetencia is sokat nyom majd a latban. A döntősök részt vesznek egy személyre szabott coachingon és prezentációs tréninget is tartanak, mivel a nemzetközi zsűri előtt angol nyelven kell majd bemutatniuk a pályázatukat. A tréninget az Assessment Systems HR-cég vezényli majd le. Fehér Zsolt vezérigazgató szerint a kreativitás, amit a tervezés igényel nem feltétlenül jár együtt a szisztematikussággal, ami viszont a vállalkozáshoz szükséges, és ugye jó, ha az elején kiderül, hogy ki mire alkalmas, vagyis kiből lehet vállalkozó és ki maradjon inkább alkalmazott. 

Mgr. Zuzana Bobiková, valamint Fehér Zsolt, az az Assessment Systems Int. vezérigazgatója és Ács Zoltán, a DT üzletfejlesztési vezetője
Fotó: Design Terminál

Újítás 3. - Díjazás

Egy kivétellel idén nem lesznek különdíjak, csak kategóriánkénti fődíjak, és a nyertesek egy 10 ezer euró értékű vállalkozásösztönző csomagot kapnak. Természetesen a győztesek választhatják ki, hogy milyen, a saját márkájuk szempontjából fontos szolgáltatásra költik az összeget. Ha akarják, fedezhetik belőle az imázskampány-fotózást, a grafikai arculat kialakítását, de részt vehetnek egy párizsi anyagvásáron is. Aki aggódna amiatt, hogy esetleg nem magyar tervező lesz a befutó, megnyugodhat, a Design Terminál saját díjat oszt ki a honi résztvevők között. Ez egy 10 ezer euró értékű mentorálási programot jelent.

Kovács Ágnes, a 2013-as newcomer kiegészítő kategória győztese
Fotó: Design Terminál

Dolgozz keményen!

Persze vannak dolgok, amik nem változnak, például idén is Lakatos Márk lesz az esemény kreatív tanácsadója és stylistja. "Mennyire lehet sikeres az a divattervező, akinek az álmai nem érik el a piacot, nem találják meg a vásárlóikat? Nem sokat ér a kreativitás, ha nem születik belőle olyan termék és brand, amibe szerelmesek lehetünk, amit mindenáron birtokolni akarunk" - fejtette ki Lakatos. A sajtótájékoztatón természetesen egy volt pályázó is mesélt arról, hogyan lehet valaki egyike a győzteseknek. Kovács Ágnes, a newcomer kiegészítő kategória nyertese elmondta, ő minden évben pályázott, de csak akkor került be a döntőbe, amikor komolyabban veselkedett neki a feladatnak.  És hogy ennek függvényében mit tanácsol azoknak, akik most szeretnék beadni a pályázatukat? "Dolgozzatok keményen!" 

Fontosabb dátumok:

2014. február 27.: a pályázati szakasz kezdete 

2014. május 5.: a pályázati szakasz vége

2014. május-augusztus: tervzsűrizés és Assesment Systems program

2014. ősz: a Gombold újra! Közép-Európa döntője/Central European Fashion Days

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

dívány.hu ‎
dívány.hu ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.