Ismét a Gucci nyerte a címlapcsatát

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az olasz divatház 108 borítóval tarolt, de nem sokkal maradt le a Dolce & Gabbana és a Louis Vuitton sem 2013 második felében.

Galéria ikon

8

Blake Lively az Elle borítóján pózolt Gucciban.
Galéria: Címlap csata nyertesek: Gucci- Saint Laurent
Fotó: Elle

Immár az egymást követő második szezonban a Gucci a divatlapok nagy címlapcsatáinak nyertese. A 2013-as év első felében az olasz divatháznak még elég volt 88 borító a győzelemhez, amit a év második felére – hála az év végi ünnepségeknek és vörös szőnyeges eseményeknek – 108 címlapra tornáztak fel. De nem csak ebben évben tarol a Gucci, 2012 őszén is sikert arattak elegáns kollekciójukkal a borítókon.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

A dobogó első helyezettjét idén is ugyanazok a népszerű divatházak követték a sorban, mint az elmúlt pár szezonban, nem sokkal maradt le a győztestől a Dolce & Gabbana, mely elsősorban piros és drágakövekkel kirakott csipkeruháival került borítóra az őszi-téli szezonban. Mindenesetre szoros volt a küzdelem, mivel mindössze hat címlappal maradtak le a Guccitól. A trónról nehezen letaszítható olaszok mellé a pizsama- és hálóing-szerű ruháival ringbe szálló Louis Vuitton 84 címlappal került fel idén a képzeletbeli dobogó harmadik fokára – írja a fashionista.com.

Galéria ikon

8

Daria Strokous a Vogue augusztusi címlapján feszít Dolce & Gabbana ruhában.
Galéria: Címlap csata nyertesek: Gucci- Saint Laurent
Fotó: vogue

Természetesen abban, hogy mindig ugyanannak a maroknyi, öt vezető divatháznak a neve pörög a címlapokon, köze van ahhoz is, hogy ezek a luxusmárkák rengeteg pénzt csengetnek ki lapoknak azért, hogy hirdetéseik a legmegfelelőbb helyre kerüljenek. Persze a sok leperkált pénz és ingyen kollekció még nem garantálja a győzelmet, de a statisztikák szerint sokat lök a divatházak hajóján. Tavaly például egész évben hájpolták a Diort és a Saint Laurent-t, ami sokat segített nekik abban, hogy minél gyorsabban megjegyezzék új vezetőtervezőik, Raf Simons és Hedi Slimane nevét a világban.

Galéria ikon

8

Lady Gaga a V Magazine elején látható a flitteres Saint Laurent zakóban.
Galéria: Címlap csata nyertesek: Gucci- Saint Laurent
Fotó: V Magazine

A Gucci folyamatos dominanciája azonban a szemet gyönyörködtető, szupersztároknak tervezett tollas és aranydíszítésű estélyi- és koktélruháikban rejlik, melyekből 8-10 darabot mindig be is mutatnak a divathéten. Kíváncsiak vagyunk, hogy a márka nyerő szériája a következő szezonban hogyan alakul majd, mivel őszre a dívás estélyik helyett retro szetteket tervezett Frida Giannini. Mindenesetre az előrejelzések szerint a szivárványos műszőr kabátjával beszáll majd a versenybe a Prada, illetve nagy esélyekkel indul a Céline is.

Galéria ikon

8

Victoria Beckhamra a Louis Vuitton kombiné ruháját adták rá a Vogue stylistjai.
Galéria: Címlap csata nyertesek: Gucci- Saint Laurent
Fotó: vogue
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.