New York-i divathét: ennyiből jön ki egy divatbemutató

Olvasási idő kb. 6 perc

Kétszázezer dollárból is meg lehet úszni, és mázlija van a tervezőnek, egy majdnem pucér férfi is végigrohan a kifutón, ahogy az Prabal Gurung bemutatóján is történt.

A divatrajongók legnagyobb örömére február 6-án elkezdődött a 2014-es őszi/téli kollekciók bemutatása New Yorkban. Az elmúlt három napban hazai modellek is szép számmal végiglejtettek a kifutón: Monika Jablonczy feltűnt Alexander Herchcovitch és a Nonoo, Kondás Kata a Mara Hoffmann, Nicole Miller, az Emerson illetve a Mark and Ester showján, Pillmann Lívia a Charlotte Ronson és Brandon Sun, Hódosi Anita a Marissa Webb, Gall Franciska pedig Jill Stuart és Duckie Brown bemutatóján kapott helyet.

A divatvilág szerencsés bennfentesei, illetve néhány pénzügyi szakember persze eddig is tisztában voltak azzal, hogy mennyibe is fáj egy-egy ilyen pár perces show, valamint az azt megelőző munkálatok a divatházaknak. A divathét helyszínéül szolgáló Lincoln Center tavaly a Wall Street Journalban hozta nyilvánosságra egyes bemutatók adatait, mint például a modellek bérezését, a PR cégek költségeit, a stylistok, a fodrászok és a sminkesek órabérét.

A Fashionista szerkesztői az idei divat roadshow apropóján osztottak-szoroztak, és a szakmában dolgozó ismerőseiktől kiderítették, hogy milyen mélyre kell a zsebükbe nyúlniuk a tervezőknek a bemutatók előtt. A rövid válasz persze az, hogy attól függ, de nyilván nem ennyire kézenfekvő a válasz.

A helyszín

A helyszínek ára átlagosan 15000-60000 dollár (3,3 és 13,5 millió forint) között mozog. A legnagyobb összeget a divathét egyik legfontosabb helyszínén, a Lincoln Centerben kérik el a divatházaktól. A bázistól távolabb eső bemutatókért, amelyeket sok esetben menő stúdiókban vagy galériában tartanak 15000 és 47500 dollárt (3,3 és 10,7 millió forintot) kérnek. De lehet ennél az összegnél jóval több, mint például Ralph Lauren esetében, aki az egyedi kialakítású Skylight Studiost már két-három héttel a divathét előtt lefoglalja és talakítja át minden szezonban.

Galéria ikon

23

Galéria: New York-i divathét 2014 ősz/tél febr.6-8.
Fotó: Craig Barritt / Europress / Getty

Stylist meló

A legtöbb tervezőnek sokkal nagyobb szüksége van stylistra, mint azt gondolnánk. Természetesen az ő bérezésük attól is függ, hogy a designerek a divatházukon belül választanak maguknak stílustanácsadót vagy inkább külsőst kérnek fel az aktuális munkára. A legfelkapottabb sztárstylistok potenciálisan akár 8000 dollárt (1,8 millió forintot) is kereshetnek napi 10-14 óra gürizéssel, míg mások az egész divathetes munkájukért összesen kapnak 10000 dollárt (2,2 millió forintot).

Gyártás és PR

Állítólag a gyártásért általában 10000 és 20000 dollár (2,2-4,5 millió forintot) közötti összeget fizetnek, bár ez attól is függ, hogy ez PR munkával együtt értendő-e vagy azt külön bérlik az eseményre. A kemény PR munkákért átlagosan 5000 – 15000 dollárnyi (1,1-3,3 millió forintnyi) összeget szoktak számlázni, de ez kevesebb is lehet, ha a divatházaknak már jól bevált szerződései és kapcsolatai vannak ilyen cégekkel.

Galéria ikon

23

Galéria: New York-i divathét 2014 ősz/tél febr.6-8.
Fotó: Victor Virgile / Europress / Getty

Fodrász és sminkes

Ez az a két pont, ahol a designerek rengeteg pénzt megspórolhatnak, ha akarnak, ugyanis ezt a munkát általában mindkét esetben kozmetikai termékekkel foglalkozó világmárkák szponzorálják. Egy bennfentes forrás szerint egy ilyen együttműködés 5000-15000 dollárba (1,1-3,3 millió forintba) fájhat.

Modellek

A modellek bérezése meglehetősen függ a márkák stratégiájától, de a legtöbb forrás elmondása szerint ezen a területen vannak a legnagyobb fizetésbeli különbségek. Sok tervező ugyanis ruhában fizet modelljeinek, de a Model Alliance nevű szervezet már harcol azért, hogy a lányokat pénzben fizessék meg a divatházak. Amy Odell, a BuzzFeed munkatársának tudomása szerinte a kisebb márkák körülbelül 150 dollárt (33900 forintot) fizetnek modelljeiknek fejenként a divathét alatt, míg a valamivel nagyobb cégek már 200 és 500 dollárt (45100-112 800 forintot) is adnak a lányoknak. A felkapottabb nemzetközi márkák pedig már 800 és 1000 dollár(180 500-225 500 forint) közötti összeget is áldoznak modelljeikre. A Refinery29.com-nak egy modell elmondta, hogy körülbelül 10-20 olyan modell van a szakmában, akiknek megadják az 1000 dollár körüli összeget.

Galéria ikon

23

Galéria: New York-i divathét 2014 ősz/tél febr.6-8.
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

Hírességek

Egyre kevésbé gyakori, hogy a divatházak igényt tartanának celebekre a bemutatóik első sorában. A hírességekre áldozott pénz attól is függ, hogy az mennyire számít népszerűnek, mennyi fotót fognak róla felhasználni a lapokban, részt vesz-e majd más bemutatókon illetve hogy hivatalosan is arca-e a divatháznak. A tavalyi szezonban egy A-listás hírességre 100 000 dollárt (22,5 millió forintot) áldoztak, míg egy kevésbé exkluzív vendégnek 15000 dollárt  (3,3 millió forintot)  fizettek, de voltak, akik egyszerűen csak ruhát kaptak, illetve csak az utazásukat és a szállásukat állták a márkák. A hírességeket egyre gyakrabban húzzák le az efféle költségvetési listáról a tervezők.

Élő közvetítés

A divatbemutatók egyik viszonylag újnak számító eleme az élő közvetítés, amelynek költségei szintén eltérőek lehetnek. Az alapköltség körülbelül 12000 dollár (270 000 forint), de például a Lincoln Center vagy a Milk Studios környékén szervezett bemutatók esetében ez már bele van kalkulálva a divatházak büdzséjébe. Ha ezeken a helyeken kívül tartják a showt, azért 20000-50000 dollárnyi (4,5-11,2 millió forint) összeget kell fizetni a tervezőknek.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

Összegzés

A bemutatón dolgozó emberek jogi nyilatkozataival együtt és hírességek nélkül átlagosan 200 000 dollárból (45,1 millió forintból) már ki lehet hozni egy show-t. De a nagy márkák, mint a Marc Jacobs, a Burberry vagy a Chanel azért ennél jóval messzebbre eresztik a gyeplőt, ha bemutatóról van szó. 2011-ben például Robert Duffy, a Marc Jacobs ház elnöke azt nyilatkozta a New York Timesnak, hogy 2011-es őszi/téli showjuk egymillió dollárba került, ami azt jelenti, hogy 1750 dollárt (394 800 forintot) költöttek másodpercenként. De állítólag a Burberry egyedi felépítésű területe is súrolta ezt az összeget a londoni Hyde Parkban.

Galéria ikon

23

Galéria: New York-i divathét 2014 ősz/tél febr.6-8.
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

Az előző, 2014-es tavaszi-nyári kollekciókat felvonultató divathét alatt mindennap bemutattuk a nap legfelkapottabb, legérdekesebb vagy éppen legviccesebb eseményeit. Igyekszünk hasonlóképpen aktívan közvetíteni az őszi-téli gyűjtemények bemutatóiról is. Az elmúlt három napban még nem sok izgalom történt New Yorkban, Alexander Wang szerint jövőre is menő lesz a fehér talpú csizma, de ezúttal az örökzöld lovagló csizma formájában. Wangnál nem megy ki a divatból a bőr, a férfias vonalvezetés, amelyet vastag szürke és pepitamintás anyagokkal illetve sok zsebbel kombinálunk majd a következő szezonban.

Galéria ikon

23

Galéria: New York-i divathét 2014 ősz/tél febr.6-8.
Fotó: Catwalking / Europress / Getty

Jason Wu bemutatóját a Victoria's Secret egyik veterán bombázója, Adriana Lima nyitotta, aki sokak meglepetésére nadrágkosztümben lépett a kifutóra. A maszkulin összeállítást hasonló darabok követték a sorban, mint a fekete színű gyapjú kabát, magasított nyakú fekete selyem ruha, a szuperszéles krepp nadrág, melyeket a fiatal tervező visszatérő díszítő motívumával és asztrahán szövettel dobott fel. A divatháznál a fekete mellett trendi lesz a télies bordó, a padlizsán és az erdő zöld árnyalatok. A designer nagy rajongója hírében álló divatmániás Michelle Obama várhatóan beszerez majd egy-két alapdarabot az új kollekcióból is.

Galéria ikon

23

Galéria: New York-i divathét 2014 ősz/tél febr.6-8.
Fotó: Neilson Barnard / Europress / Getty

Bár Prabal Gurung munkáira világszerte rengetegen voltak kíváncsiak az elmúlt évben, idei őszi-téli kollekciója mégis megosztotta a divatszakmát New Yorkban, sőt, a Vogue divatszerkesztője túlságosan európainak titulálta a látottakat. Gurung új, hordhatóra sikerült gyűjteménye az eddiginél sokkal jobban tükrözi a tervező nepáli örökségét, amit stílusosan kevert a városi nők igényeivel. Kedvenceink a vastag kötött pulóverek, a Cecily Brown kortárs festő képeivel ellátott darabok, illetve a Gurung védjegyének számító koktélruhák voltak, amelyek várhatóan feltűnnek majd a vörös szőnyeges eseményeken is a közeljövőben.

Gurung showja nem csak kollekciójának köszönhetően járta be a sajtót az elmúlt napokban, mivel kifutóján hasonló történt, mint tavaly a Dolce & Gabbana vagy a Nina Ricci bemutatón, ahol az ukrán Femen vetkőző aktivistái zavarták meg a showt. A 35 éves tervező gondosan felépített bemutatóját egy fekete köntöst, leopárd mintás tangát, focista zoknit és koronát viselő férfi szakította félbe, akit persze szinte azonnal eltávolítottak a biztonságiak a kifutóról. A tréfáskedvű divatellenes férfi egyébként nem más, mint az az ukrán riporter, Vitalij Szediuk, aki 2011-ben Madonnát provokálta egy általa közismerten gyűlölt hortenzia csokorral a Velencei Filmfesztiválon.

Prabal Gurung egyébként nem reagálta túl a történteket, a WWD munkatársának adott interjújában elmondta, reméli, hogy Sediuk örömét lelte a produkciójában, és hogy megkapta azt a bizonyos 15 másodperc hírnevet. Humorérzékét Gurung és barátai be is bizonyították a showt követő afterpartyn, ahova koronával a fejükön érkeztek.

Galéria ikon

23

Galéria: New York-i divathét 2014 ősz/tél febr.6-8.
Fotó: Neilson Barnard / Europress / Getty
Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Ilyen ruhát még nem láttál: Sármán Nóra hétkilós estélyit alkotott LEGO-kockákból

Sármán Nóra egy olyan különleges ruhát alkotott meg, amelynek látványos díszítését több ezer LEGO-elem adja. Az egyedi kreációhoz összesen mintegy 12 ezer alkatrészt használtak fel, a ruhára pedig közel 800 virág került fel kézzel, egyenként rögzítve. A romantikus hangulatú, tavaszi rétet idéző darab egyszerre hat szoborszerű műalkotásként és valódi couture ruhaként.

Önidő

Ezért nem tudsz új barátokat szerezni

A felnőttkori elmagányosodás korunk egyik legsúlyosabb problémája: az utóbbi évtizedekben megnégyszereződött a barátok nélküli felnőttek száma. Tudatos hozzáállással azonban bárki sikeresen újraépítheti megcsappant szociális hálóját.

Életem

Hetekkel tovább marad friss a gyümölcs ettől a három hétköznapi anyagtól

A gyümölcsök alapos megmosása alapvető, ám nem biztos, hogy a csap alatti, sima vizes öblítés minden esetben elég a növényvédőszer-maradványok eltávolítására. Emellett az is állandó gond, hogy a termések otthoni körülmények között gyorsan elvesztik frissességüket. Mindkét problémára megoldást jelenthet három olcsó, hétköznapi anyag: a keményítő, a vas és a csersav.

Életem

Ezért nem tudod soha kipihenni magad a szabadságod alatt

Ismerős lehet az érzés, hogy hiába vagy végre szabadságon, mégsem tudsz igazán kikapcsolni. Hiába nincs meeting, határidő vagy e-mail, a fejedben valahogy mégis tovább pörög a munka. Ennek oka az, hogy tartós stressz után az idegrendszer nem áll vissza azonnal nyugalmi állapotba.

Életem

Ha nem akarsz sokat porszívózni, ilyen kutyákat válassz

Egyre többen keresnek olyan kutyafajtát, amelyik nem vedlik, akár egy allergiás családtag, akár a tisztább környezet iránti vágy miatt. Bár teljesen vedlésmentes kutyus nem létezik, ezzel a 7 fajtával megkímélheted magad a napi takarítástól.