Duci nőkön gúnyolódtak egy japán műsorban

Olvasási idő kb. 4 perc

Látszólag mindenhol dübörög a teltkarcsú nők forradalma, de a valóság kicsit más.

A teltkarcsú nők és plus-size modellek éve lehet a 2014-es. Már az elmúlt évben is szinte minden napra jutott egy friss hír a molett nők forradalmáról, akik mondhatni, hogy uralták a médiát és úgy tűnt, megváltoztatták a divatszakma gondolkodásmódját 2013-ban. Ezért is lepődtünk meg annyira, mikor a napokban a Twitterre felkerült egy japán reggeli televíziós műsorban látott kissé szomorú és ellentmondásos táblázat, amely szerint csupán két típusba (jó és rossz) sorolhatóak be a duci nők. Hogy melyik csoportnak mik az ismérvei, megtekintheti a hajtás után!

A csinos duci nő jellemzői: mindig bájos és szép a mosolya, szeret enni, tesz annak érdekében, hogy jól nézzen ki, szívesen mutat magából többet, élénk színű és kihívó ruhákat visel, gondosan készíti el a frizuráját és a sminkjét. A nem csinos duci nő jellemzői: kifejezéstelen a tekintete, mindig egyedül van, nem szeret enni, ruháival próbálja leplezni alakját és valódi méretét, csak sötét árnyalatú, előnytelen ruhákat hord, nem érdekli, hogy hogyan néz ki vagy csak feladta a harcot.

Így ábrázolták a duci nőket Japánban

A Twitter felhasználók természetesen kiakadtak a látottakon, és bőszen harcba szálltak a televíziós csatornával, ahol egyik karaktert sem tüntették fel valami pozitívan. Sokan egészségügyi és személyi alapon vitatták azt a tényt, hogy bárkinek is joga lenne mások helyett arról dönteni, hogy mi a helyes és mi nem. Többen pedig csüggedten csak ennyit fűztek hozzá az esethez: „Én csúnya kövér vagyok!”. Mások persze büszkén és viccesen tudatták a többiekkel:„ Hurrá! Én normális pufók vagyok! Nyertem!” 

Egyesek a nem csinos karakterhez csak annyit fűztek hozzá, itt az idő, hogy megpróbáljanak lefogyni, míg voltak, akik odáig mentek, hogy kerek perec megmondták, ez senkit nem érdekel, mivel úgyis mindenki a sovány nőkre bukik. „Személy szerint úgy gondolom, hogy egyik sem tartozik a jó duci kategóriába” – provokált egy twitterező. Míg többeknek is megegyezett a véleménye abban, hogy a csinos duci karakterről inkább egy bunkó trampli jut eszébe, mint egy kedves molett lány.

Egyre magabiztosabban állnak ki magukért a plus-size modellek

A közösségi oldalon kirobbant botránnyal szinte párhuzamosan fakadt ki a Huffington Post élő adásában az önjelölt plus-size modell, Alex LaRosa. Szerinte az, hogy átlagos méretekkel rendelkező modellekre mondják azt, hogy plus-size, a célközönség körében rosszul veszi ki magát. Persze nincsenek könnyű helyzetben a súlyfelesleggel nem rendelkező nők sem, hiszen nekik is irreális elvárásoknak kell megfelelniük. 

„Egy olyan világban, amelyben azt mondják, hogy a 4-es (32-es) mérettől felfelé mindenki plus-size, egyre több emberben alakul ki testképzavar. Irreális elvárás az, hogy az összes nő 4-es mérettel mászkáljon"  - mondta a Facebookon is aktívan harcoló LaRosa. Hozzátette, egyes üzletekben már 14-es (44-es) méretű ruhákat sem lehet kapni. "Szeretnél olyan külsőt, mint egy modell? Akkor így kell kinézned, de ez úgysem jön össze. Ezt üzenik a nőknek" - folytatta.

Provokatív akciókkal hívja fel magára a figyelmet a plus-size modell

A modell egyébként első kézből értesült arról, hogy mások is küzdenek hasonló problémákkal, mivel a napokban a Plus Model magazinnal és az egyik legnépszerűbb plus-size márkával, a Swakkal együttműködve feltöltött két fotót támogatói és saját Facebook oldalára. LaRosa az egyik képen az idomait kihangsúlyozó szűk ruhában pózol, a másikon pedig egy kevésbé merész, konzervatívabb ruhában látható, és Facebook követőinek szavazniuk kellett az általuk jobban preferált fotóra. A voksolás döntetlennel zárult, és az 50-50 százalékos arány igencsak meglepte LaRosáékat, mivel arra számítottak, hogy az a fotó lesz a tuti befutó, amin a modell bátran felvállalja alakját, hiszen a különböző felmérésekben a vásárlók is azt állítják, olyan nőket látnának viszont a hirdetésekben, akik jobban hasonlítanak rájuk. Ám mintha azt már nem néznék annyira jó szemmel, ha valaki ennyire bátran vállalja fel az alakját.

A megrendelői oldal hozzáállása is hagy némi kivetnivalót egyesek szerint. Hiába tűnhet úgy ugyanis, hogy egyre kapósabbak a plus-size lányok, de - ahogyan azt LaRose is jelezte - a molett modellek egyre "kisebbek". A Plus Model magazin szerkesztője, Madeline Jones szerint míg évekkel ezelőtt 18-as méretű lányokat kértek fel a kampányokhoz, katalógusfotózásokhoz, a cégek manapság egyre soványabb és soványabb modellekkel próbálják eladni a ruháikat, már az is ritkaságszámba megy, ha 10-es vagy 12-es méretű manöken szerepel a fotókon.  

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Bármikor megismétlődhet a solymári eset: ezekre a fegyverekre nem kell engedély

Kedden egy 71 éves férfi engedély nélkül tartható légpisztolyával véletlenül belőtt a solymári Kék Óvoda ablakán galambvadászat közben, a lövedék az alvó kisgyerekek között csapódott a falba. A rendőrség a férfit pár órán belül elfogta, és súlyos testi sértés kísérlete miatt indított ellene eljárást, mivel a leadott lövés akár szemkilövésre is alkalmas lett volna. Az eset kapcsán megnéztük, milyen fegyverek tarthatók engedély nélkül Magyaroszágon.

Életem

Lehet, hogy a te családodról is jelentettek: ez derülhet ki az ügynökaktákból

Az „ügynökakták” szó úgy él a közbeszédben, mintha valahol létezne egyetlen nagy, titkos lista, amelyből egyszer majd kiderül, kik működtek együtt a kommunista rendszerrel, ki volt besúgó és ki nem. Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára szerint nem egyszerűen listákról van szó, hanem az egykori állambiztonság teljesebb iratvilágáról, hálózati, operatív, megfigyelési, nyilvántartási és más iratokról.

Offline

Gyönyörű színésznő és feltaláló volt: segített megnyerni a második világháborút

A huszadik század egyik legelbűvölőbb hollywoodi sztárjaként sokáig csak a „világ legszebb nőjeként” emlegették, ám Hedy Lamarr sokkal több volt egy ragyogó arcnál a filmvásznon. A kulisszák mögött egy zseniális elme rejtőzött, aki egy olyan találmánnyal segítette a szövetségeseket a második világháborúban, amely nélkül ma nem lenne se wifi, se Bluetooth.

Életem

Lépcsőzhet a tacskó? Ezek a mozgások nem ajánlottak a kutyáknak

A felelős kutyatartás fogalma nem merül ki a minőségi táplálásnál és az együtt töltött időnél: kedvencünk mozgásszervi egészsége nagyban függ attól, milyen fizikai feladatok elé állítjuk nap mint nap. Bár a kutyák atletikusak, bizonyos fajták sajátosságai és a modern életmód olyan kockázatokat jelentenek kedvenceink számára, amelyek súlyos gerinc- és ízületi sérülésekhez is vezethetnek.