Leárazás: már repkednek a 70 százalékok

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Persze a hetven inkább ötven vagy harminc, de már nem kell 3/4 órát sorban állnia, és divatos darabokat is foghat. Már ahol. Körkép, 2. felvonás.

Sikeresen túléltük a karácsony utáni őrületet, és vártuk, hogy elérkezzen a leárazás második szakasza, amikor az árak elvileg még kedvezőbbek, bár a választék már nem biztos, hogy olyan jó. A hajtás után megtudhatja, mit találtunk az üzletekben!

F&F

A hipermarketben még december 18-án kezdődött az akciós időszak, és január közepén még lejjebb szállították az árakat. Persze csak a készlet egy részét lehet megcsípni 70 százalékkal olcsóbban, a dolgok többségének ára 30 és 50 százalékkal csökkent. Sajnos sok mindennel nem találkoztunk, amit szezon közben kinéztünk magunknak, de ha csak egy szövetkabát vagy egy pulóver hiányzik a szekrényéből, akkor mindenképpen térjen be. Ruhák is vannak bőven, farmert, nadrágot és szoknyát viszont már nem találtunk olyan rettenetesen sokat, és sok minden mérethiányos, általában a legkisebb és a legnagyobb darabok maradtak meg, de ha szeret varrni vagy van egy jó varrónője, akkor lehet, hogy érdemes megvenni egy olyan ruhadarabot is, amely nem passzol tökéletesen. A körkép fénypontja az volt, amikor rátaláltunk a fenékemelő betétes farmernadrágra, ami 6900 Ft helyett még mindig 4140 Ft, de így is olcsóbb mint az ismert farmermárkák nőknek szánt különleges darabjai

Galéria ikon

43

F&F: A készlet kicsit mérethiányos, de azért így is össze lehet válogatni komplett szetteket. Szoknya 4890 Ft helyett 2930 Ft, póló 4290 Ft helyett 2145 Ft, bőrkabát 7740 Ft helyett 2370 Ft.
Galéria: Leárazás - 2014. január
Fotó: Dívány

H&M

Pár szezonnal ezelőtt még a leárazás utolsó etapjában is találtunk igazi kincseket, és ehhez képest nagy csalódás volt a nyári, illetve a téli leárazás is a svéd márkánál. Tény, hogy ők már nagyon hamar leárazták a készletük egy részét, de azóta mintha nem mentek volna le az árak, a dolgok többsége még mindig 4000 és 3000 forint, és alig van miből válogatni. Az összes üzlet közül, ami végigjártunk, itt volt a legkisebb az akciós részleg. Ha párducmintás minire, flitteres nadrágra vágyik, esetleg egy Isabel Marant darabra hajazó, hímzett farmernadrágra, akkor persze érdemes betérnie, de azért nézzen körül az új kollekció környékén is, mert ott tényleg menő és divatos dolgok vannak, és a H&M árait ismerve nem is annyira drágán. 

Galéria ikon

43

Kerestünk a szetthez egy zakót is, ennek az akciós ára szintén 4000 Ft.
Galéria: Leárazás - 2014. január
Fotó: Dívány

C&A

Egyértelműen a farmeringek, a színes farmernadrágok és a szegecsekkel kivert szürke melegítőfelsők Mekkája a C&A. Persze sok mindenből csak első blikkre van nagy választék, mert az átlagos méretek náluk is elfogytak már. Az árak ennél a márkánál is egyre kevésbé pénztárcabarátak, de a leárazást komolyan veszik, így egy (mű)szőrmegalléros kardigán 11990 Ft helyett most 3990 Ft, egy farmeringszerű felső pedig 1190 Ft 5590 Ft helyett. Persze egyszerű kötött pulóverek is vannak, és ruhák is. Ha csipkeruhára lenne szükségünk, akkor például biztosan, hogy ide jönnénk, ahogyan flitteres miniszoknyáért is. Bizony, a fémesen fénylő szoknyákat már nemcsak ünnepnapokon vagy bulik alkalmával lehet hordani, persze nem mindegy, hogy mivel párosítjuk, de egy melegítőfelsővel például kifejezetten vagány viselet. 

Galéria ikon

43

Micsoda vásár, a szőrmés kardigán 11990 Ft helyett most 3990 Ft, a blúz szintén, a szoknya pedig 9990 Ft helyett 5590 Ft.
Galéria: Leárazás - 2014. január
Fotó: Dívány

Mango

Az ünnepek után itt volt a legnagyobb a tömeg, ami nem is csoda, hiszen már akkor mindent 50 százalékkal olcsóbban kínáltak, és ha valaki vásárolt valamit, akár háromnegyed órába is került, amire sorra került a pénztárnál. Azóta tovább zuhantak az árak, bár 70 százaléknál ők sem mentek lejjebb. Pár hete még úgy tűnhetett, hogy január közepére semmi nem marad a készletből, szerencsére nem ez a helyzet. Jó, a szoknyák között válogatva nem sikerült megfelelő méretet találni azokból a fazonokból, amelyeket fel akartunk próbálni. De ez ne riasszon el senkit, vannak darabok, amiből azért nemcsak egy 34-es függ a vállfán, ha szerencséje van, akkor ön pont ilyen terméket keres. Egyébként érdemes szétnézni a márka webshopjában is, ha nem akar a próbálgatással fáradni, a kínálat egyébként nagyban egyezik az üzletekben találhatóval, de az internetes felületen például több a bizsu. 

Galéria ikon

43

Télen is szívesen hord rövidnadrágot, a Mangóban már 2995 találhat magának. A pulóver ára kicsit borsosabb, ez most 12995 Ft helyett 5995 Ft, a blúz pedig 9995 Ft helyett 4995 Ft.
Galéria: Leárazás - 2014. január
Fotó: Dívány

Zara

Ha egy helyen akarja elkölteni az összes pénzét, akkor irány a Zara. Ugyan a márka nem a legolcsóbb, de a leárazást ők is nagyon komolyan veszik, persze azért így is előfordulhat, hogy egy akciós holmi annyiba kerül, mint máshol egy hasonló darab teljes áron. Így jártunk például azzal a kockás kiskabáttal, ami eredetileg 32995 forintba került, és hiába árazták le majdnem 50 százalékkal, így 19990 forint, ennyiért máshol pedig egy egész szettet tud vásárolni az ember. Aki akarja, nyilván itt is meg tudja ezt oldani, hiszen találtunk blúzt, ami csak 1995 forintba került, és a hozzáillő szoknya 3995 forint lett volna. Egy tipp: mindenképpen készítsen listát arról, hogy mire is van szüksége, és hogy mire mennyit szán, nagyon könnyű ugyanis elveszni a sok szép cucc között, ha valaki betér egy többemeletes üzletbe, ahol a készlet nagy része akciós. 

Galéria ikon

43

A legnagyobb kínálattal a Zarában találkoztunk, a kedvezmények sem rosszak, bár ugye a márka nem olcsó. Persze a kivétel erősíti a szabályt, a szoknya 7995 Ft helyett 3995 Ft, a blúz 6595 Ft helyett 1995 Ft.
Galéria: Leárazás - 2014. január
Fotó: Dívány

És még sokan mások

Persze nemcsak a fent említett üzletekben lehet most olcsóbban felöltözni, a Bershka kirakatában is ott volt a figyelmeztető felirat, hogy már a második körnél tartunk, és tényleg ujjatlan pólók már 995 forintért kaphatóak, de ahogy véletlenszerűen válogattunk az akciós holmik között, a legtöbbet 4000 forint körüli áron vihettük volna haza. A kínálat a szokásos: minden, amire a fiatal, a haspólókat és ijesztően mini ruhákat kedvelő célközönségnek szüksége van.

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

A Stradivariusban picit komolyabb dolgok is kaphatóak, picit komolyabb áron, de kiegészítőkért mindenképpen érdemes betérni, és nagyon sajnáljuk, hogy a Valentino ihlette szegecses cipőből már csak egy 38-as volt akciósan abban az üzletben, ahova ellátogattunk. Apropó lábbelik, a Bershkában az utcán is bátran viselhető tornacipőkért érdemes még betérni, Pull&Bear-be pedig a csizmákért. Ugyanitt sok jóárasított melegítőfelső, pulóver, ing és blúz tálalható, sőt, ha egy art deco ruhára fáj a foga, akkor is itt a helye. 

Kicsit rosszulesett, hogy a Reservedben már pár hete sem igazán találtunk leárazott kabátokat. Ezen a téren a helyzet persze most sem változott, de ha farmert, zakót vagy egy egyszerű fehér blúzt venne, akkor keresse fel a márka egyik üzletét. Persze ne számítson arra, hogy itt majd olyan olcsón megússza a vásárlást, ugyanis ha nemcsak egy egyszerű pólóra vágyik, legalább 4000, de inkább 6000 forintot kell fizetne egy akciós darabért. A Promodban ezzel ellentétben már 2000 forintért is vehet mondjuk maxiszoknyát, ráadásul több színben is. Ennyiért minden árnyalatban vehet magának egyet-egyet, és ne féljen, ősszel és télen is bátran hordhatja, nemcsak nyáron. 

Galéria ikon

43

Ugyan leárazott kabátok most sincsenek igazán a Reservedben, van, miből válogatni. Zakó: 13995 Ft helyett 5995 Ft, ing: 3995 Ft, az eredeti ára nem volt rajta, a nadrágon pedig semmilyen cetlit nem találtunk, de 3500-4500 forint körül láttunk hasonlókat.
Galéria: Leárazás - 2014. január
Fotó: Dívány
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.