Ők voltak a Golden Globe legjobban öltözött celebnői

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Volt egy-két melléfogás, de a vasárnapi gálán igyekezett mindenki ízlésesen öltözni. Nézze meg, hogy kiknek jött össze!

Már megszokhattuk, hogy az év elején egymást érik a különböző díjátadók. Múlt héten a People's Choice Award legszebb ruháit gyűjtöttük össze, most pedig a szezon egyik legnagyobb rendezvényének, a Golden Globe-nak a vendégei közül válogattunk. Igen, ezek az események ugyanannyira szólnak a ruhákról, mint a díjakról, és vannak, akik megpróbálják megjósolni, hogy milyen tervezők kreációival találkozhatunk majd. A hajtás után megtudhatja, hogy szerintünk ki volt a 10 legjobban öltözött nő a vasárnapi eseményen. Persze tudtunk volna még válogatni, de jóból is megárt a sok. 

Bár a celebek mostanság nagyon szeretik a színes ruhákat, lásd Sandra Bullock, sokan ragaszkodnak a klasszikus árnyalatokhoz. A Golden Globe-on nagyon népszerűek voltak a fekete estélyik, és nehéz volt kiválasztani, hogy kié is volt a legszebb. Az egyik jelöltünk Julia Marguiles lett, aki ugyan nem kapott díjat, de legalább csodásan nézett ki. A másik népszerű szín a piros volt. Lupita Nyong'o, a 12 év rabszolgaság színésznője például egy vörös Ralph Lauren kreációban jelent meg, és méltán került be több helyen is a legjobban öltözöttek közé. Szintén az örök és nagyon beszédes piros mellett tette le voksát az egyik legstílusosabb sztárnak tartott Emma Watson is, aki Diorban jelent meg a vörösszőnyegen, és választásával gondoskodott arról, hogy mindenki róla beszéljen, nézze csak meg a galériát! 

Galéria ikon

11

Julia Marguiles is egy fekete ruhát választott, de az ő estélyijét Andrew Gn tervezte.
Galéria: A 2014-es Golden Globe legjobban öltözött celebnői
Fotó: Steve Granitz / Europress / Getty

Külön galériába szedtük össze, hogy az eseményre hivatalos három várandós híresség, azaz Olivia Wilde, Drew Barrymore és Kerry Washington miben jelent meg a vasárnapi rendezvényen. Barrymore a múlt héten is a legrosszabbul öltözöttek közé került, és most sem sikerült maradéktalanul teljesíteni a feladatot Monique Lhuillier ruhájával, amelyhez Roger Vivier cipőt, Chanel ékszereket és Edie Parker táskát viselt, de mindenképpen látjuk a fejlődést. 

Galéria ikon

6

Drew Barrymore hasa már jó nagy, nincs könnyű helyzetben.
Galéria: A Golden Globe gála várandós celebnői
Fotó: Jeff Vespa / Europress / Getty

Az nem titok, hogy a celebek nem saját ruháikat és cipőiket viselik az ilyen rendezvényeken (tisztelet a kivételnek, mint például Hayden Panettiere), így fordulhat elő, hogy sokkal nagyobb vagy kisebb lábbeliben kell végigvonulniuk a vörösszőnyegen mint amiben kellene. A Golden Globe-on Zoe Saldana járt a legrosszabbul a pasztellszínű Christian Louboutin magassarkúval, amit a mellékelt képen láthat. A galériában szintén szereplő Emma Thompson a színpadon el is hajította a cipőjét, és közölte, hogy a cipője talpa a vérétől piros.

Galéria ikon

8

Szép, szép ez a szatén Christian Louboutin magassarkú, de mintha egy kicsit nagy lenne.
Galéria: Túl nagy cipők a Golden Globe-on
Fotó: Kevin Winter / Europress / Getty

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.

Lájfhekk

Így tilos eltávolítani a kullancsot: tanuld meg a helyes módszert!

A kullancs helyes eltávolítása fontos, a helytelen módszerek ugyanis növelhetik a fertőzés kockázatát. Az állatot nem szabad leönteni semmivel, megégetni sem jó ötlet. Megfelelő eszközzel vagy végső esetben körömmel kell megfogni a bőrhöz lehető legközelebb, és egyenes, felfelé irányuló, határozott mozdulattal el kell távolítani. A rángatás, kapkodás vagy a várakozás problémát okozhat.

Életem

Száraz lábbal a Duna medrének közepén: videón a rekordközeli alacsony vízállás

A tartós nyári aszály és az alpesi vízutánpótlás elmaradása miatt drámai szintre süllyedt a Duna vízállása, így jelenleg a Margit híd lábánál egyszerűen körbejárhatjuk a hídpilléreket. A mérések szerint a vízszint olyan szintre került, amire három évtizede nem volt példa. Budapesten a folyó mindössze 39 centimétert ér el, ami alig 6 centiméterrel haladja meg a valaha mért legalacsonyabb vízállást.

Életem

Inkasszózni kezdték a magyar Revolut-számlákat: mire lát még rá a NAV?

Megindultak az első inkasszó kezdeményezések a Revolut-számlák kapcsán, amit több végrehajtó cég is megerősített. Ez ezt jelenti, hogy a fintech szolgáltatóknál vezetett számlák sem elérhetetlenek a végrehajtási eljárásokban. A NAV a külföldön bejegyzett bankoktól automatikusan, évente kap adatokat, amelyeket összefésül a magyar adóbevallásokkal, így a hivatal meglepően sok dologra lát rá.

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.