Énekesnők viszik el a 2014-es kampányokat

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Prada idén már két színes bőrű lányt is bevállalt, a Versace Lady Gagával nyomul, de Miley Cyrus és Penelope Cruz is reklámarc lett.

Nemrég megmutattuk, hogy melyek voltak a tavalyi év legemlékezetesebb nemzetközi kampányai, ezúttal pedig összegyűjtöttük, hogy milyen képi világot társítottak 2014-es tavaszi-nyári kollekcióikhoz a világ legmeghatározóbb divatházai. Nézze meg a folytatásban, hogy miben gondolkodott többek között a Prada, a Chanel vagy a Saint Laurent!

Tetszik önnek a Dívány Tejben-vajban blogja?

Keressen bennünket a Facebookon, így nem marad le egy posztunkról sem!

Két színes bőrű modellt is bevállalt a Prada

Bár az olasz divatház idén nem tett tartott igényt Axente Vanessára, azért hirdetése így is figyelemfelkeltőre sikeredett. Steven Meisel stúdiójában egyszerre 12 modell pózolt a Pradának, melynek egyik érdekessége a tavalyi anyaghoz képest, hogy idén már nemcsak Malaika Firth szerepelt színes modellként a kampányban, hanem francia kolleganője, Cindy Bruna is. A kampányt elnézve a Prada szerint 2014-ben menő lesz a színes műszőr bunda, a csíkos lábmelegítő és a Teva-szerű szandál.

Galéria ikon

37

Egyre bevállalósabb a Prada, Malaika Firth és Cindy Bruna színes bőrük ellenére helyet kaptak a kampányban.
Galéria: Nemzetközi kampányok 2014 tavasz/nyár
Fotó: Prada

Rihannával reklámoz a Balmain

A francia luxusmárka kreatív vezetője, a mindössze 27 éves Olivier Rousteing sem bízta a véletlenre legújabb kampányát, egyik jó barátját, Rihannát kérte fel kollekciója népszerűsítésére. A River Islandnak tervezgető barbadosi énekesnőt a jól ismert fotóspáros, Inez van Lamsweerde és Vinoodh Matadin kapta lencsevégre New Yorkban.

„RiRi nem csak egy popsztár, kiválóan játszik a mozdulataival és profin pózol. A fotózás alatt már tudtam, hogy ő az egyetlen nő, aki tökéletes lesz a 2014-es tavaszi-nyári kollekció arcának. Rihanna végig inspirált engem a tervezés alatt, és amikor láttam a ruhákban pózolni, az teljessé tette mindazt, amit a kollekcióról elképzeltem” – áradozott az celebnőről a tervező, aki szerint idén trendi lesz a csipkés bokacsizma és a ruhákra aggatott aranyláncok.

Galéria ikon

37

A Balmain Rihannával promotálja új kollekcióját.
Galéria: Nemzetközi kampányok 2014 tavasz/nyár
Fotó: Balmain

A Mulberrynek bejön Cara Delevinge tekintete

A brit divatház tavaly baglyokkal fotózta kedvenc 21 éves modelljét, idén pedig fehér állatokkal és ikonikus Mulberry táskákkal állították Tim Walker kamerája elé ugyanabban a 18. századi Oxfordshireben található kúriában, a Shotover House-ban, ahol a tavalyi anyagot is készítették – írja a wwd.com.

A mókás és látványos teaparti ötlete a márka művészeti vezetője, Cooke Newhouse koncepciója volt, aki nem először felelt a kampányért, már jó pár hatásvadász hirdetést köszönhet neki a Mulberry. A képeket elnézve tavasszal divatba jön a durcás tekintet, a hatvanas évek A-vonalú miniruhája és a virágmintás kosztüm. Meg a fehér póni.

Galéria ikon

37

Tea délután állatokkal a Mulberry tavaszi kampányában.
Galéria: Nemzetközi kampányok 2014 tavasz/nyár
Fotó: Mulberry

Vérfrissítés a Saint Laurent-nél

A francia divatház lázadó természetű vezető designere, Hedi Slimane tavaszi-nyári kampányából száműzte kedvenc ikonjait és az olyan sztármodelleket, mint az előző reklámban helyet kapó Cara Delevingne vagy Anja Rubik. 2014 tavaszára ismeretlen modelleket, Natalie Westlinget és az új Prada kampányban is feltűnő Nastya Stent kérte fel. A tehetős huszonévesekre fókuszáló divatház szerint tavasszal trendi lesz csíkosat állatmintással párosítani, menő lesz a rúzsminta, illetve nem lesz égő körömcipőt zoknival hordani. A képek természetesen fekete-fehérek, de ha érdekli a kampányvideó, mely alatt Cherry Glazer „Teenage Girls” című dala szól, ide kattintva azt is megnézheti.

Galéria ikon

37

Friss arcokat választott kampányarcnak a Saint Laurent.
Galéria: Nemzetközi kampányok 2014 tavasz/nyár
Fotó: Saint Laurent

Neo-soul énekesnő a Givenchy-nál

Riccardo Tisci jól ismert figyelemfelkeltő hirdetéseiről a szakmában, az elmúlt években megfordult már a divatház kampányában albínó fiú, transzszexuális modell és cigányasszonynak maszkírozott ex-Vogue főszerkesztő is. 2014-es tavaszi-nyári kampányának arcát pedig a zenei világból választotta és felkérte Afrika- illetve Japán-ihletésű kollekciójának promotálására az 1971-ben született soul és jazz énekesnőt, Erykah Badut.

Galéria ikon

37

Következetesen színes bőrű modellekkel dolgozik a Givenchy 2014-ben.
Galéria: Nemzetközi kampányok 2014 tavasz/nyár
Fotó: Givenchy

„Erykah egy ikon számomra. Ő az egyik legstílusosabb nő, akivel valaha találkoztam. Mindenki egész nap Instagrammozik meg Facebookozik, mindenki annyira nyitott. Aztán nap végén azt látom, hogy alig posztolnak színes bőrű emberekről képet. Napjainkban, amikor még amerika elnöke is színes bőrű! Amikor ezzel szembesülök, nagyon elszomorodom. Az emberek annyira avantgárdnak képzelik magukat, annyira nyitottnak, de valójában nem azok, mert különbséget tesznek a bőrszínek között" – mondta a Style.com-nak a márka vezetőtervezője, aki egyébként az egész kampányát következetesen színes bőrű nőkkel kívánja elkészíteni. Várhatóan a közeljövőben nyilvánosságra kerül a luandai származású modellel, Maria Borgessel, az Asia Chow-val, illetve az Eboni Riley-val lőtt anyag is.

Múzsák a Louis Vuittonnál, tükrök a Chanelnél

Marc Jacobs hat kedvenc múzsájával, (Catherine Deneuve, Sofia Coppola, Gisele Bündchen, Fan Bingbing, Caroline de Maigret és Edie Campbell) készítette el Steven Meisellel utolsó, melankólikus kampányát a Louis Vuittonnak és ezzel végleg búcsút intett a francia divatháznak.

Galéria ikon

37

Catherine Deneuve Marc Jacobs egyik múzsájaként pózol.
Galéria: Nemzetközi kampányok 2014 tavasz/nyár
Fotó: Louis Vuitton

Karl Lagerfeld idén is maga fotózta modelljeit, Lindsey Wixsont és Sasha Luss-t, akik tükrökkel körülvéve, túlméretezett gyöngy nyakláncokkal, aszimmetrikus galléros ruhákban és rövid hajjal pózolnak az egoista tervezőnek. Valami miatt a Chanelnél is megjelenik a sportzoknival viselt magassarkú, úgyhogy mi el is kezdtünk aggódni, nehogy tényleg ez legyen a divat a következő szezonban.

Galéria ikon

37

Újabb fiatalos kampány a Chanelnél.
Galéria: Nemzetközi kampányok 2014 tavasz/nyár
Fotó: Chanel

Miley Cyrus Marc Jacobsnál, Lady Gaga pucéran a Versacénál

Marc Jacobs a kilencvenes évek stílusában készítette el egyik saját márkája, a Marc by Marc Jacobs kampányát Juergen Teller fotóssal illetve modelljeivel, Chris Davissal, Miriam Haney-val és Nicole Pollarddal. Drágábbként pozicionált, Marc Jacobs nevű márkájának viszont igazi hírességet választott reklámarcnak, ugyanis Miley Cyrus pózol a sötét hangulatú tavaszi kollekciós képeken, melyek nyomtatásban már meg is jelentek a februári Nylon magazinban – írja a Huffington Post.

Galéria ikon

37

Miley Cyrus a Marc Jacobs márkának pózol tőle szokatlanul sok ruhában.
Galéria: Nemzetközi kampányok 2014 tavasz/nyár
Fotó: reklámanyag

A Gucci is ígéretes újoncokat, Amanda Wellsh-t és Elisabeth Ermt kérte fel a kollekció promotálására, akiket Mert Alas és Marcus Piggott fotózott le a márkának. Rihannán és Cyruson kívül még egy nagyon híres énekesnő kapott helyet luxusmárka-kampányban, Lady Gaga a Versace 2014-es tavaszi-nyári fotóin pózolhat egyenes, hosszú hajjal Donatella Versaceként, illetve meztelen felsőtesttel és vastag fukszokkal. Az izgalmasnak nem mondható képeket Mert Alas és Marcus Piggott lőtte az olasz divatháznak.

Galéria ikon

37

Lady Gaga félmeztelenre vetkőzött a Versace kedvéért.
Galéria: Nemzetközi kampányok 2014 tavasz/nyár
Fotó: Versace

A Dior tavaszi kapmányában Stella Tennant pózol egy nem különösebben túlgondolt fotón, a Chloe-nál kicsit hippis, nagyon nyári a hangulat, a Dolce & Gabbana pedig maradt a szokásos szicíliai stílusnál, a galériában ezeket a képeket is megnézheti!

A végére egy szokatlan pucérkodó: Penelope Cruz

A spanyol színésznő a szintén spanyol Loewe márkának pózol pucéran, de ne aggódjanak, nem látni belőle semmit. A főként luxus-bőrcuccokban utazó márka letisztult, bézs színekben játszó képein Cruz vizes hatású hajjal ölelget különböző menő táskákat, de napszemüvegben is láthatjuk. A képeket az elismert páros, Mert Alas és Marcus Piggott lőtte.

Galéria ikon

37

Cruz meztelen!
Galéria: Nemzetközi kampányok 2014 tavasz/nyár
Fotó: reklámanyag
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Brutális drágulás jöhet az élelmiszereknél: az aszály tönkretette a kukoricát

Rendkívüli szárazság sújtja a Hajdúságot, ahol a gazdák beszámolói szerint a kukoricatermés sok helyen a nullával lesz egyenlő. Mivel ebben a kritikus időszakban nem volt elegendő csapadék, a csövek hiányosak maradtak, a növények elszáradtak, szélsőséges esetben pedig a teljes állomány tönkrement. A gazdák egy része kényszerből vágja le a növényeket, hogy azokat silózva, takarmányként próbálja meg értékesíteni.

Életem

Milyen vizet ihat a kutya? Veszélyes lehet, ha rosszul választasz

Ahogyan számunkra sem mindegy, milyen vizet iszunk, a kutyánk esetében is érdemes jól megválasztani, mit adunk neki. Az ásványvíz nem ideális neki, a desztillált víz vagy a pocsolya, medence vize pedig komoly veszélyeket is rejthet. A csapvíz vagy a tiszta forrásvíz tökéletes megoldás, emellett azonban az is fontos, hogy rendszeresen cserélve legyen, illetve az itatótálat is naponta mossuk el.

Édes otthon

Így tisztítsd ki a büdös mosógépet: a penész ellen is hatásos ez a házi módszer

A mosógépből eredő dohos, állott szag kialakulásáért a penész vagy a megtelepedő baktériumok a felelősek. Ezek szaporodásához a nedves környezet elengedhetetlen, a megjelenésüket is úgy akadályozhatjuk meg, ha gondoskodunk a lehető legkevesebb nedvességről: a ruhákat nem hagyjuk állni a gépben, mosás után pedig az ajtót és az adagolót nyitva hagyjuk, ha szükséges, áttöröljük.

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!