Ezek voltak 2013 legmenőbb hazai kampányai

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Reklámokban még nem túl erős a mezőny, de nézze meg, miben gondolkodott Szegedi Kata, vagy kinek állt modellt Mihalik Enikő!

Bár a nagy divatházak kampányanyagaival igencsak nehéz felvenni a versenyt, hazánkban is egyre népszerűbb hangulatos hirdetésekben gondolkodni a katalógusfotók mellett.

Azt azért nem állítanánk, hogy nem kellett nagyítóval keresni a magyar márkák kampányait, de azért sikerült találnunk olyan tervezőket, akik látványos képsorozattal erősítettek rá az egyébként is menő kollekciójukra. Nézze meg a hajtás után, hogy melyek voltak a kedvenceink 2013-ban!

1. Kondás Kata sódombokon terpeszt Káldy Julinak

A MOME-n 2011-nem diplomázott Káldy Júlia olyannyira lépést tart a külföldi trendekkel, hogy nemrég egy Resort kollekciót is piacra dobott, melynek kampányképeit Kondás Katával készítette el, a cipőkhöz remekül passzoló futurisztikus környezetben, az egerszalóki hőforrásnál, sódombok között.

Káldy – aki a napokban elkészült Capture Natural névre keresztelt, 2014-es tavaszi-nyári lookbook anyagával is – megkéri a cipők árát, a kollekció ugyanis 146 -170 ezer forintért vásárolható meg a tervező oldalán.

Galéria ikon

20

Galéria: Az év legmenőbb magyar kampányai
Fotó: Szombat Éva / reklámanyag

2. Szegedi Kata a nemzetközi trendeket követte

Hazánk egyik legfelkapottabb tervezője is már egy szezonnal előttünk jár, jövő nyári kampányát pedig a nagy karrier előtt álló fotóssal, Éder Krisztiánnal készítette el.

A celebből lett divatfotós saját bevallása szerint Hedi Slimane tavalyi sorozatából merített ihletet a témához, amit nehéz is lenne letagadnia, hiszen a fekete-fehér divatanyagról azonnal a kultikus ikonokkal készült nagy port kavaró kampányanyag ugrik be a divathíreket követőknek.

Az efféle inspirációkeresés nem újkeletű a divatszakmában, a végeredmény pedig alapjában véve szerethető. És annak is örülünk, hogy Éder és Szegedi kihagyták sorozatukból a Saint Laurent kreatív tervezőjének egyik védjegyét, a háttal a kamerának pózoló modellt.

Galéria ikon

20

Galéria: Az év legmenőbb magyar kampányai
Fotó: Éder Krisztián / reklámanyag

3. Szellemes és figyelemfelkeltő kampány a Zakótól

Domokos Mihály és Hídvégi Éva menő mintákkal ellátott férfi kollekciójára az idei Gombold Újra! által szervezett Alumni bemutatón lettünk figyelmesek. Az ötletekben gazdag márka nagy gondot fordít a reklámanyagaira is, melyeken a modellek a szürke hétköznapok egy-egy pillanatában láthatóak Zako termékekben; úgy mint a mosodában, egy kiállításon vagy éppen az otthoni nagytakarítás közben.

Galéria ikon

20

Galéria: Az év legmenőbb magyar kampányai
Fotó: reklámanyag

4. Modern Hófehérke-sztori a The Meedtől

Bár az egyik legfrissebb magyar designermárka, a The Meed koncepciója még nem minden részletében világos számunkra, azért az első kampánysorozatukba nehéz lenne belekötnünk.

A hazai, vezető tervezőkből álló csapat a kollekcióhoz az egyik legismertebb Grimm meséből, a Hófehérkéből merítettek ihletet, abból is három karaktert, Hófehérkét, a Vadászt és a Gonosz királynőt formáltak saját ízlésükre. A Juhász Péter által lőtt színes képeken pedig olyan menő modellek pózolnak, mint Kondás Kata, Szepesi Melinda és Vagner Zsuzsa.

Galéria ikon

20

Galéria: Az év legmenőbb magyar kampányai
Fotó: Juhász Péter / reklámanyag

5. Mihalik Enikővel árulja luxuscuccait az Il Bacio di Stile

Elképzelhető, hogy csak mi gondoljuk így, de általában amiben benne van Mihalik Enikő is, az már rossz nem lehet. A munkáiban válogatósnak tűnő magyar szupermodell ezúttal a legújabb Andrássy úti áruház karácsonyi kampányának főszereplője volt. A Valentino, Red Valentino illetve a Céline kollekciókban pózoló békéscsabai modellt ezúttal nem a világ legnevesebb divatfotósai, hanem Lábady István kapta lencsevégre, természetesen a belvárosi luxusáruház pazarul kialakított termeiben.

Galéria ikon

20

Galéria: Az év legmenőbb magyar kampányai
Fotó: reklámanyag

+1. Fagyott lábujjal és cápákkal támadt a Daige

Külön megemlítenénk a Krea Kortárs Művészeti Iskola szakán végzett fiatal tervezőpáros, Tóth Melinda és Dudás Ildikó idei munkásságát, akik nyáron egyedi printelésű ruháikkal hívták fel magukra a figyelmet, melyek közül nagy kedvencünk volt a cápás miniuha.

Nem csalódtunk a márka téli gyűjteményében sem, amire kampányképek helyett egy roppant szellemes, fagyott lábujjat és egyéb szürreális képeket tartalmazó moodboarddal hangolták rá követőiket a közösségi oldalukon.

Galéria ikon

20

Galéria: Az év legmenőbb magyar kampányai
Fotó: Könnyező Pálma / reklámanyag
Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

bb
bb
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.